Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából
XV-28. Női akt torzó - tanulmány 1927 Forgács Hann Erzsébet (1897-1954) Zöldre patinázott gipsz, 56 cm Jelzés nélkül dr. Gegesi Kiss Pál adománya Pécs, Janus Pannonius Múzeum, ltsz.: 57.245.1 XV-29. Nemzedékek (Generációk, Három nemzedék) 1932-1933 Derkovits Gyula (1894-1934) Olaj, arany és ezüst porfesték, vászon, 103 * 77,8 cm Jelezve jobbra fent: „Derkovits" A Szépművészeti Múzeum vásárlása a művész özvegyétől 1934-ben Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály, ltsz.: 6809 „most ecsettel festék színekkel, az élet tükrét adom én." (Derkovits Gyula) Derkovits Gyuláné, Dombai Viktória, „Viki" így emlékezik 1959-ben a mű születésére: „Gyula nagyon szerette ábrázolni a gyermeket tartó proletáranyát. Egyszer Zugligetbe mentünk, villamoson. Ott ült egy proletáranya a gyermekével, mögötte az ablaküveg, amelyen mi is tükröződtünk. Gyula sebtében készített egy vázlatot erről a látványról és benyomásról. Esztendő is eltelt, amikor ismét eszébe jutott ez a villamoson készült rajz. Kért, hogy keressem elő. Festeni kezdte. En ültem hozzá modellt. Gyula váratlanul megszólalt: - Várj csak ! Érdekes motívumot találtam. Te maradj csak így, nem kell pózban ülni. Kicsit skiccelek, aztán majd megmutatom. Újpesti lakásunkban, ahol akkor éltünk, volt egy tükör a falon, s vele szemben egy újságból kivágott Marxkép függött. A tükörben engem látott Gyula, s mögöttem látta a Marx-képet is. Ez lett a festmény háttere; az előtérben egy olvasó munkás. - Tudod, milyen mély értelme van!? - mondta Gyula. - Nemzedékek. Én nem mindjárt értettem, de Gyula biztató tekintettel rám nézett és megkérdezte: - Mégis, mit látsz benne? - Mintha a gyerek, akit az édesanyja etet, az anyatejjel szívná magába a marxizmust - feleltem, és Gyula szeme felragyogott. - Ezt akartam benne kifejezni! [...] Az olvasó munkásban Gyula valószínűleg önmagát adta. Nagyon szeretett olvasni". Ezt a nagyon direkt, Derkovitsné által talán a korszellemhez igazított, sarkosan megfogalmazott politikai mondanivalót a kép minden elemzője hangsúlyozza Bortnyik Sándortól Németh Lajosig. Németh Lajos hosszú tanulmányt szentel a mű elemzésének. Végső konklúziója: „...a szimbolikus és a valóságos teljesen átcsap egymásba. A férfi mint a jelen, a gyermek mint a jövő, Marx mint a múlt s egyúttal előre mutató jelkép, nem absztrakt képzet, hanem önálló szubjektum, tehát önmagáért való jelentés. [...] Derkovits képe - mint ahogy egész művészete - eszmét, gondolati tartalmat hordoz, szimbolikus célzatú, ugyanakkor megőrzi a valóság konkrétságát, a látvány festőiségét. A Három nemzedék egyformán sugallja a proletárélet realista hangulatát és a nemzedékekben kibomló történelmi folyamat szimbolikus jellegét." (NÉMETH 1973,175,176.) Tudunk-e még ehhez valamit hozzátenni? Kíséreljük meg! Az első, ami elgondolkodtató, a mű datálása. Derkovits Gyula 1932 októberében mutatta be új műveit a Tamás Galériában. A Nemzedékek nem volt köztük (KÖRNER 1968, 308). 1932-ből már csak a november, december volt hátra. A festménynek több grafikai vázlata ismert, köztük egy olyan, melynek jobb felső sarkában olvasható: „Derkovits Gyula hagyatékából a (Generációk) 1933" - az özvegy kézírásával. (KÖRNER 1968, 408. kép, oeuvre-katalógus 552. sz.) Derkovitsné idézett cikkéből tudjuk, hogy a kép Újpesten született, ahol Derkovitsék 1933 júliusáig laktak (DERKOVITS GYULÁNÉ 1977, 74). Ily módon a mű keletkezési ideje 1932 novembere és 1933 júliusa közé tehető. A másik kérdés, amit fel kell tennünk, hogyan és miért születtek a címvariációk? Mint láttuk, Derkovits Nemzedékeknek nevezte a festményt. 1934-ben az Ernst Múzeumban rendezett emlékkiállításon a katalógus 37. tétele volt a Generációk, mint ahogy Derkovitsné is ezt használta. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az emlékkiállításról vásárolta meg a művet. A leltárkönyvbe már Három nemzedék címen vezették be. (Önkéntelenül is Szekfű Gyula 1933-ban megjelent Három nemzedéke jut eszünkbe. A címazonosság szalonképessé tehette az ideológiailag korántsem bevett művet.) A magyar és a latin szónak - jelző nélkül - egyaránt általános jelentése van. Nem feltétlenül azonos korosztályok időrendben egymást követő sorát jelenti, ezek térben és időben eltérhetnek egymástól. Ez az elnevezés megfelel a kép politikai utalású, szimbolikus tartalmának. A jelzős szerkezet, a Három nemzedék már a privát szférára utal, egy család három egymást követő korosztályára vonatkozik. Petrovics tehát a vásárlás elfogadtatása érdekében Marx portréját nagyapaként értelmezte, konkrét családi képként kezelte. Valószínűleg csak így kerülhetett közgyűjteménybe az a főmű, melynek festői értékeivel a szakma tisztában volt. Artinger Imre 1934ben a nekrológ illusztrációjaként, 1936-ban Petrovics a Magyar remekművekben, 1944-ben Kopp fenő kismonográfiájában reprodukálta, de nem elemezte, még csak meg sem említette.
