Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - GALAVICS GÉZA: Ősök, hősök, szent királyok. Történelmünk és a barokk képzőművészet

12, Dorffmaister István (1741-1797): A második mohácsi (nagyharsányi) csata 1687-ben, 1787, Mohács, temetőkápolna di ciszterci templom 1784-ben készült mennyezetképe, ahol az 1664-es szentgotthárdi csatában Montecuccoli hadait Szűz Mária segíti győzelemre, s ezt a szigetvári plébániatemplom kupolafestménye (1788) - mindkettő Dorffmaister alkotása -, ahol Zrínyi kirohanása és Szigetvár visszavétele szintén Mária oltalma alatt zajlik. Ugyanő festi a kiskomáromi plébániatemplom mennyezetére 1793-ban az I. András a pogánylázadás után visszaállítja a kereszténységet témájú mennyezetképet is (VI-32) más történeti témájú falképek társaságában. Készültek ekkortájt olyan történeti képek is, amelyek egészen direkt módon politizáltak. A kalocsai érsek Patachich Ádám például akkor (1784) festette meg Maulbertschcsel a kalocsai érseki palota dísztermébe Szent István udvarát, amint a király a pápától a magyar koronával érkező Asztrik apátot fogadja, amikor az a II. József uralkodott, aki nem koronáztatta meg magát Szent István koronájával, s aki a koronát Bécsbe vitette. Pár évvel később, 1792-ben pedig a szombathelyi püspök, Szily János annak a pannonhalmi apátságnak a megalapítását festette meg Dorffmaister Istvánnal székesegyháza oltárképére, amelyet több mint hét és fél évszázados fennállása után II. József oszlatott fel. A kontraszthatás egyértelmű. Itt is és ott is a legnépszerűbb magyar szent király alakját állították szembe II. József uralmával és politikájával. Van azonban az egyházi megrendelésre készült magyar történeti képeknek egy olyan csoportja, amelybe a par excellence történeti festmények tartoznak. Ezeket szintén Dorffmaister István festette, s képei az adott hely történetének emlékezetes eseményeit idézték fel. De nem szakrális célokra készültek, nem is mennyezetképek, hanem modernebb hatású olajfestmények voltak. 1787ben festette a pécsi püspök megbízásából az 1526-os és az 1687-es mohácsi csaták képeit és II. Lajos portréját (VI31), s a képek a püspök mohácsi palotájának ebédlőjét díszítették. Az olajfestmények egy másik csoportja pedig, amelyik a szentgotthárdi ciszterci apátság megbízásából készült, rendtörténeti és nemzeti történeti témákat együttesen vonultatott fel (1795-1796). Ebben a sorozatban is helyet kapott a mohácsi csata ábrázolása (VI30), amelynek kompozíciója messze szuggesztívebb eszközökkel jeleníti meg II. Lajos halálát, mint a pécsi püspök számára készült ábrázolás. A korszak közönsége mégsem ennek kapta fel hírét, hanem a konzervatívabb mohácsi csataképeknek. Az előbbit ugyanis egy Mohácstól távol eső kolostor világiaktól egyébként sem igen látogatható fogadóterme őrizte, míg a mohácsi püspöki nyaraló képe már a 18. század végi hazai utazók részére is hozzáférhető volt. Ez volt az egyedüli emlék, amely Mohácson az ottjáróknak felidézte a jezsuita történetíró iskola koncepciójából szinte máig tartó érvénnyel a magyar történelem sorsfordulójává emelkedett eseményét, s egyedüli volt abban is, hogy hatása a 19. század első felében is mindvégig kimutatható. A fiatal Borsos József 1837-ben le is másolta a képeket, a II. Lajos halálát ábrázoló kompozícióról pedig 1847-ben litográfiát készítettek. Mindez jelzi, hogy a korszak alapproblémája nemcsak az volt, hogy megszületik-e a magyar történelem eseményeinek méltó ábrázolása, hanem e kérdésben legalább annyira lényeges, a művészi kvalitásnál is lényegesebb volt, hogy ha megszületett, megtalálja-e az utat a közönséghez. Ha megtalálta, abban legtöbbször művészeten kívüli szempontok is erősen közrejátszottak, jelezve, hogy itt mindig többről volt szó, mint magáról a történeti ábrázolásról. Ezt mutatja a korszak egy másik műalkotás-csoportja, amely a magyar korona és koronázási jelvények felé forduló hihetetlenül nagyfokú érdeklődés nyomán és annak kísérőjelenségeként született meg: a magyar múlt tárgyi emlékeinek ábrázolása. Az érdeklődés egyik táplálója a nemesi-nemzeti mozgalom volt, amely elsősorban II. József felvilágosult abszolutizmusának néme-