Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XI. A nemzeti szenvedéstörténet képei
15.); Budapest 1904, 21. sz. (Heinrich Gábor tulajdona); ERNST 1910, 81; KACZIÁNY 1904, 250; RADOCSAY 1941, 21-24; SZÉKELY 1954, 34-36; AMNG Évkönyve 2. Budapest 1974, 69, 214; RÓZSA 1973, 22, 70-71. kép; Budapest 1981, II, 274; SZABÓ 1985, 212-213; Budapest 1995, 244 XI-7. Hunyadi László siratása - vázlat 1859 Madarász Viktor (1830-1917) Olaj, vászon, 65,3 x 81 cm Felirat a kép előterében, a földbe süllyesztett sírlapon: „Tenebris ex" A Kultuszminisztérium ajándéka a Szépművészeti Múzeumnak 1946-ban. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály, ltsz.: 9231 Madarász Hunyadi László siratása című képének több kisebb méretű vázlata és replikája is van. Alighanem erre az általunk kiállított, jelzetlen képére vonatkoznak az 1904-es Madarász-katalógus - valószínű a festőtől származó - sorai, miszerint az 1858-ban, „egy időben készült a Nemzeti Múzeumban lévő nagy képpel", s eladó. (A végleges változat ugyanakkor 1859-re datált.) A nagyméretű művet, mely most a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható, 1859-ben küldte el két másik képével együtt Pestre, a történeti műlappályázatra. (Zách Felicián és Zrínyi Péter a börtönben) A pályázatot nem ő nyerte el, a Hunyadi László siratását azonban megvásárolta a Nemzeti Képcsarnokot Alakító Egylet, melynek elnöke, a múzeum igazgatója, Kubinyi Ágoston volt. A képet litografált változatban két kiadó is közölte. (Hölgyfutár, Röhn és Grund rajzában és Werfer József is.) Madarász Párizsban is kiállította képét 1861ben, s elnyerte vele az egyik kiállítási érmet, valamint a „mention honorable" nevezetű diplomát. Hunyadi László alakjával kapcsolatban 1858-ra mind a történeti források, mind pedig az irodalmi feldolgozások nagy számban álltak a művész rendelkezésére. A festő mégsem a leggyakrabban olvasható jeleneteket, mint például a királynak, V. Lászlónak hamis esküjét, miszerint nem fog bosszút állni Hunyadi Lászlón, vagy utóbbi sokszor elbeszélt tőrbe csalásának és lefejezésének drámai jelenetét dolgozta fel, hanem a kivégzett hős siratását ábrázolta. A leírások szerint fekete posztóba takarva vitték a holttestet a budai Mária Magdolna templomba. Itt látjuk kiterítve, fehér halotti lepellel takartan, égő gyertyák fényénél, a halálát követő hajnali derengésben, azon a helyen, ahol a Zsigmond király ellen lázadó és kivégzett Kont Istvánt és társait is eltemették. A királyi önkény korábbi áldozataira a képen a kiterített holttest előtt, a padlóba süllyesztett sírkőlap emlékezteti a nézőt feliratával: „Tenebris ex". Madarász nem csupán a históriai forrásokat, hanem annak irodalmi feldolgozásait is alapul vette képe kompozíciójának kialakításánál, amikor Hunyadi László anyjának, Szilágyi Erzsébetnek és menyasszonyának, Gara Máriának alakját is ráfestette a képre. Kritikusai fel is rótták neki, hogy „megsértette a történeti valóságot" (Orlai, 1859). Ténylegesen ugyanis Szilágyi Erzsébet nem volt jelen a kivégzésnél, s menyasszonyáról is főként a szerelmi szálat feldolgozó drámák, s nem a történeti művek tesznek említést. Madarász azonban szabadon formálta történeti anyagát, akárcsak drámaíróink és költőink Bessenyeitől kezdve Vörösmarty Mihályig. Említsük meg, hogy például Tóth Lőrinc 1846-ban írt Hunyadi László című drámájában Szilágyi Erzsébet az oltár előtt esküszik bosszút fia haláláért. A téma népszerűségét Erkel Ferenc operája is jelzi.
