Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - Ács PÁL: Apocalypsis cum figuris. A régi magyar irodalom történelemképe

Az apokaliptikus lovas népekről szóló históriákat Európa szinte valamennyi táján jól ismerték, arra azonban nemigen akad példa, hogy valamely nemzet „saját tudatának" legbensőbb részévé tegye a bibliai „végső ellenséggel" való azonosság eszméjét. Márpedig ez „a magyarság történeti önismeretének mindenkoron meghatározó tényezője volt, mi több, szinte-szinte egyedül látta el azt a funkciót, amit más népek egész történeti hagyománykincse szokott betölteni" - írja Kulcsár Péter, rámutatva a magyar őstörténeti hagyomány egyik leglényegesebb pontjára: a rémületkeltés szándékára.

95 Sámuel, Salamon, Kun László, valamint Hunyadi Mátyás a magyarságnak ezt a rémisztő-fenyegető arcát fordították a - számukra ellenséges - nyugat felé. A három részre szakadt 16. századi Magyarországon, különösen Erdélyben és a Partiumban, ez az Attila- és egyben Mátyás-kultusszal egybefonódó hagyomány elevenen élt tovább.

96 Dudith András, a Habsburg uralkodó Lengyelországban működő titkos ágense így számolt be a Habsburg császár ellen fegyverkező János Zsigmond hadi készülődéséről: „Og et Magog contra maiestatem vestram sacratissimam movere dicuntur" - vagyis „Góg és Magóg" az erdélyi fejedelem „apokaliptikus" erőit jelentette Miksa és Dudith levelezésének jelbeszédében.

97 Ritka eset, de megtörtént, hogy a magyar őstörténeti tradíciót nem német-, hanem oroszellenes éllel dolgozta fel az anyanyelvű szépirodalom. A Heltai-nyomda 1579-ben megjelentetett egy históriás éneket Az régi magyaroknak első bejövésekről, vagyis Attiláról és a hunokról. A versezet szerzője Kozárvári Mátyás hunyadi harmincados, Báthory István lengyel király erdélyi kormányzatának feltétlen híve volt. Históriás énekét Heltai Gáspár négy évvel korábban kiadott Chronicájának alapján írta, melyet fejezetről fejezetre hűen követett. A kihagyások és átfogalmazások egyszerű módszerével mégis sikerült forrásától homlokegyenest különböző szellemiségű és mondandójú szöveget létrehoznia. Kozárvári úgy formálta át Heltai protestáns szellemű hun történetét, hogy az sem katolikus vallásában, sem méltóságában ne sérthesse a Hunyadi Mátyás mintájára Attila Secundusnak elképzelt lengyel királyt, aki a vers keletkezésekor éppen a Rettegett Iván elleni Bellum Moscoviticumra készülődött. Arra is módot talált a Báthoryhű verselő, hogy a hun történet fenyegető élét az uralkodó belső ellenfelei, vagyis az „ariánusok" (Dávid Ferenc antitrinitárius hívei) és a szüntelenül lázongó székelyek ellen fordítsa.

98 Ez az önhitten optimista - erőszak- és győzelemittas - történelemkép meglehetősen anakronisztikusnak hat, szinte kirí a 16. század irodalmának önostorozásra hajló, bűntudattól gyötört protestáns történelemszemléletéből, melyben a sátáni színekkel megrajzolt Góg és Magóg - Attila és hun hordái - mindinkább a törököket jelképezték.

99 „Messze földről reátok népet hozok, / Kik, mint a sívó keselyők, ollyanok" - írja egy ismeretlen versszerző, hangsúlyozva, hogy a csapásokkal a haragvó Isten sújtja a magyar népet a bűnök eláradása miatt.

100 A protestáns írók többnyire Attila meggyötört áldozataival rokonszenveztek.

101 Az ördögarcú hun fejedelem alakja ekkor összemosódni látszott az Apokalipszis legfélelmetesebb figurájáéval, az Antikrisztuséval.

102 Az apokaliptikus történelmi analógiák furcsa láncolatán keresztül Melius Péter írásaiban fogalmazódik meg először a török-magyar testvériség ambivalens gondolata: a magyarok és a törökök egyaránt Isten akaratának végső eszközei, mind Attila, mind a török szultán Isten büntető ostorai a bűnök ellen.

103 Ady Endre híres költeménye a „nemzeti önismeretnek" ebben a protestáns hagyományában gyökerezik. A Góg és Magóg fia vagyok én... ezáltal a fenyegetettek fenyegetőzése, a megalázottak hite és lázadása is,

104 akik kétségbeesetten próbálkoznak megtépázott méltóságérzetük és önbecsülésük visszaszerzésével. Az Antikrisztus ellen A 16. században három versbe szedett protestáns bibliai história is feldolgozta egyazon - a Makkabeusok II. könyvéből jól ismert - történetet: Eleázár zsidó papnak és hét ifjú hitvallónak anyjukkal együtt elszenvedett mártírhalálát IV. Antiokhos szeleukida uralkodó zsidóüldözésének idején, i. e. 167-ben.

105 Sztárai Mihály rövidebben, Bornemisza Miklós részletesebben, Zombori Antal pedig már kétezernél is több verssorban beszéli el a kilenc vértanú szenvedéseit: Hogyan próbálja őket a zsarnok - akit Epiphanésnek, „testet öltött istennek" is neveztek - eltéríteni Mózes törvényétől, miként igyekszik szép szóval, majd fenyegetésekkel rábírni őket arra, hogy disznóhúst egyenek, s amikor ők ezt egyenként megtagadják, milyen válogatott kínzásoknak veti alá őket, míg mindnyájan meg nem halnak. Utolsóként a zsidó ifjak anyját vezetik a király elé, lehetőséget adva neki, hogy legkisebb fiát megmentse a kínhaláltól, s rávegye a gyermeket a hit megtagadására. Ám az asszony inkább bátyjai példájának követésére buzdítja a fiút - s ezután mindkettőjüket kivégzik.

106 Az üldözéseket a zsidók apokalipszisként élték meg. Antiokhos, az üldöző a mitikus „végső ellenség"-et formázta, a lázadó Makkabeusok pedig a Messiás király harcosaiként léptek fel.

107 Ebben a küzdelemben sajátos szerep jutott a fenti történet hőseinek, a hit szent mártírjainak, akiket a kegyes hagyomány - tévesen - szintén Makkabeusokként ismert. A vértanúk tisztelete a legszorosabban összefügg a messiási kor közeli eljövetelével kapcsolatos várakozással. A zsidók általában nem hittek a halhatatlanságban, ám a vértanúk lelkének mégis öröklétet tulajdonítottak. Az ő haláluk nem végleges, azért pusztulnak el, hogy „megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig".

108 A zsidó irodalomban ez a felfogás Antiokhos Epiphanés üldözöttéivel kapcsolatban jelentkezik a legkorábban. Renan klasszikus megfogalmazásában „a hét ifjú vértanú és anyjuk erőt lelnek a gondolatban, hogy ők fel fognak támadni, míg Antiokhos nem támad fel".

109 Róluk mondja a Bölcsesség könyve, hogy „ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. [...] Nemze-