Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - Ács PÁL: Apocalypsis cum figuris. A régi magyar irodalom történelemképe

lógiájára megalkotott, az igaz egyházat szimbolizáló hajószimbólum, az ókeresztény időkből származó navis ecclesiae szintén apokaliptikus jelkép. A közösség üdvtörténetét, misztikus életútját ábrázolja, figyelmeztetve a végső célra, a portusra, ahová csak az igazak juthatnak be.

76 A 16. század első felében kibontakozó magyar reformáció hadat üzent a képi ábrázolásnak a szakrális szférán belül,

77 „bálványozásnak" bélyegezve minden vizuálisan megjelenített „szent" képet és jelképet. „ím, az rosszas tőkét Kristusnak kiáltják, / Meg sem tagadhatják, hátukon hordozzák, / Tisztességben tartják, térden csókolgatják, / Kristus tisztességét az bálvánnak adják" - írja epésen Szkhárosi Horvát András prédikátor.

78 Ám a protestantizmus korántsem fordult szembe a középkori apokaliptikus ábrázolások jelentéstartalmával. A reformáció szimbólumrendszere számos lényeges ponton érintkezik a 15-16. század fordulóján meghatározó befolyással bíró ferences obszervancia világvégeváró spiritualizmusának szellemiségével. Azt is tudjuk, hogy maguk az első magyar reformátorok Sztárai Mihály, Szkhárosi Horvát András, Kopácsi István, és talán Ozorai Imre is „barátból lött pap"-ok,

79 azaz egykori obszerváns ferencesek voltak, s igen sok ferences aspirációt illesztettek be a reformáció keretei közé.

80 Ezek legfontosabbika az „igaz egyháznak", a „kiválasztottak" közösségének, az Ecclesiának a megszervezése volt. A vizualitásra vonatkozó tilalmak önkorlátozásra késztették a hatalmas egyházszervező munkába fogó,

81 protestánssá lett prédikátorokat. A magyar reformáció propagandájának eszköztárában a Biblia pauperum, vagyis a képek helyét a szavak, azaz a kibontakozó anyanyelvű szépirodalom vette át. Felsorolni is nehéz lenne, hány protestáns énekszerző tett kísérletet a Jelenések könyve egy-egy részletének megverselésére.

82 Mária mint az Apokalipszis Napbaöltözött Asszonya (Maria Immaculata)

83 alighanem egyike lehetett azoknak a „bálványoknak", melyeket a protestánsok könyörtelenül eltávolítottak a templomokból - nem így az irodalomból. A Dürer által is ábrázolt „Apokaliptikus asszony" teljes ikonográfiái díszében - holdsarlón taposva, csillagkoszorúval és koronával ékesítve - jelenik meg Tolnai Fabricius Bálint baranyai református lelkész Szent János látása című költeményében.

84 A Napbaöltözött Asszony az idők végezetén dicsőségben visszatérő Krisztus misztikus menyasszonya: az igazak közössége, az Ecclesia, a Verus Israel. Rákényszerültek a protestánsok, hogy a képek - számukra és hallgatóságuk számára oly igen megszokott beszédét a szavak képeibe mentsék át. Ekkortájt telítődött a magyar reformáció irodalma azzal az apokaliptikus-biblikus jelképrendszerrel, amely Ady Endre költészetén át a 20. századi irodalmi nyelvnek is természetes része maradt. Rettegés, tűrés és várakozás, bűn- és küldetéstudat, fenyegetettség és fenyegetés jól ismert irodalmi - és általános emberi - magatartásmintái a protestáns apokaliptikából (is) származtathatók. Góg és Magógfiai Azon a napon („in die illa") - mondja Ezékiel próféta a Magóg országában lakó Góg fejedelem serege támad majd rá Izrael népére, úgy jönnek, „mint a földet beborító felhő". Izrael „végső ellenség"-ének, a zsidó eszkatológia állandó szereplőinek apokaliptikus lovasai úgy zúdulnak rá az utolsó óráit élő tájra, „mint a förgeteg". Jönnek a „messze északról, sok néppel együtt, akik mind lovakon nyargalnak".

85 Magóg királyt, Jáfet fiát, a zsidó közvélekedés már az i. e. 1. században a szkíták ősapjaként ismerte. Josephus Flavius ezt a hagymányt toldotta meg egy Nagy Sándor korában játszódó történettel. Eszerint a „magogai" néven ismert nomádok hadai egy összecsapásban legyőzték a makedón uralkodó egyik hadvezérét. A hasonló váratlan támadásokat elkerülendő, Nagy Sándor a Kaukázusban épített „érckapu" (vagy fal) mögé rekesztette a szkítákat, ahonnan - a monda szerint - az utolsó ítéletkor törnek majd ismét elő, hogy az Antikrisztus oldalán harcoljanak.

86 Ez a mese bekerült Pseudo-Callisthenes népszerű Sándor-regényébe, a középkor közkedvelt olvasmányába, s ezen át a Koránba is.

87 Magóg királya, Góg - a Jelenések könyvétől fogva - két személlyé alakult a korai keresztény hagyományban.

88 Góg és Magóg ördögi alakok, akik a boldog ezer esztendő, a millennium leteltével a láncaitól szabadult Sátán oldalán csatáznak majd a „szentek" ellen.

89 A Római Birodalom határain fel-felbukkanó nomád lovasokban újra meg újra a „napok végén" előrontó sátáni népeket vélték felismerni. Szent Ambrus a gótokkal, Caesareai Procopius bizánci történetíró pedig a hunokkal azonosította Gógot és Magógot,

90 mások az alánokban, a vikingekben, az arabokban stb. vélték felismerni az „ítélet népét". A keletről érkezett kalandozó magyarokban értelemszerűen szintén a bibliai „kegyetlen népek" egyikét látta a nyilaiktól („ab Ungerorum iaculis") rettegő Európa - az általuk keltett rémületet talán fokozták a küszöbön álló 1000. évhez kapcsolódó millenniális várakozások.

91 Senki sem tudja biztosan, hogy hol, mikor és milyen formában vált ez a történelmi csúsztatás a magyar „nemzeti tudat" részévé. Annyi bizonyos, hogy Anonymus szerint „Szkítiának első királya Magóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Magóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. [...] Hosszú idő múlva pedig ugyanazon Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai".

92 A hun-magyar azonosság gondolatköre tehát kezdettől fogva apokaliptikus színezetet kapott. Ez az eszme jellemző módon a kereszténységnek hátat fordító Kun László politikai környezetében kristályosodott ki - a „hun történetet" kidolgozó Kézai Simon az ő udvari klerikusa volt.

93 „A világhódító hun király követendő példakép lett a fiatal uralkodó előtt. Minél korlátozottabb volt a valóságban uralma, annál inkább vágyódott azt rendkívüli méretűvé tenni" - írja róla Mályusz Elemér.

94