Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VIII. Az archeológiai érdeklődés kezdetei

helyett végül inkább levelezni kezdett: 1909 decemberében elnöki leiratot intéztetett Pöstyén nagyközség elöljáróságához, „hathatós gondoskodását" kérve a romok további rongálásának, csonkításának és „sajnos már csak kis számban levő" faragott kövei elhordásának megakadályozásában, valamint „Egyidejűleg kérjük annak megállapítását és bizottságunkkal leendő közlését is, hogy a templomból elhurcolt egyes faragott műrészletek jelenleg a község mely pontján találhatók." (Eber autográf fogalmazványa, MOB 1909/1070, OMvH, Könyvtár). Az elöljáróság 1910 januárjában azt válaszolta, hogy mivel a templomrom a községen kívül fekszik, azt megóvni lehetetlen; „Arról, hogy a templomból egyes faragott műrészletek elhordattak volna, nincs tudomásunk" (a MOB 1910/37 melléklete); majd két hét múlva újabb értesítést küldött arról, hogy a romok közelében lakik valaki, akit a bizottság megbízhatna azok őrzésével (MOB iktatókönyv 1910/72, az iratot kiselejtezték). Végül nyáron a Műemlékek Országos Bizottsága újabb levelet írt az elöljáróságnak, amely szerint: „a pusztulástól még eddig megmenekült faragott műrészletek, nevezetesen két oszlopfő és egy bár már megrongált gyámkő megmentése érdekében azok leszedése és a Magyar Nemzeti Múzeumban leendő elhelyezése iránt intézkedtünk", és a munkával Szőts Imre nyitrai műépítészt bízta meg. (Éber fogalmazványának és Forster Gyula javításainak egyesített olvasata; MOB 1910/726). Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum igazgatója 1911 januárjában köszönte meg a megérkezett köveket; levele szerint végül hat faragványt: három pillérfőt, egy gyámkövet, egy „bordarészietet" és egy „pillérlábazat végződést" szállítottak a múzeumba (MOB 1911/67 melléklete, vö. az Érem- és Régiségtár 191 l-es gyarapodásáról közzétett jegyzékben: „Két oszlopfő, egy gyámkő és egyéb töredékek a pöstyéni temetőben lévő templomból", a Műemlékek Országos Bizottságának ajándéka: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1911. évi állapotáról. Budapest 1912,41). Éber László az iratborítóra ráírta: „A köveket meg fogom nézni a múzeumban, és azok leíró lajstromát, esetleg fényképekkel együtt, a bizottság elé fogom terjeszteni" (MOB 1911/67). Hogy erre sor kerülte végül, nem tudom. A Nemzeti Múzeumba szállított pöstyéni faragványok között két olyan van, amelynek ábrázolása szerepel a Mednyánszky-hagyatékban fennmaradt rajzokon - ma mindkettő csonka. (A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében, ld. Székesfehérvár 1982, 131. sz, 251253. [MAROSI ERNŐ]; a faragványok fényképét ld. MMűv 1987, II, 443-445. kép.) Sz.E. A jákfai lap kiadatlan; a pöstyényi faragványok rajzait említi Mednyánszky Dénes az Archaeologiai Értesítőben 1905-ben, illetve Éber László az ugyanott 1909-ben megjelent közleményében, továbbá ENDRŐDI 1998,128. jegyzetében. Mednyánszky Alajos mérvadó életrajza: IPOLYI ARNOLD: B. Mednyánszky Alajos emlékezete. (1848; első kiadás: 1854) In: Ipolyi Arnold kisebb munkái, II. Budapest 1873,165-210; itt található műveinek és kéziratainak legteljesebb felsorolása is, noha nem bibliográfiai adatsorokkal. Életművének újabb feldolgozása nincs. Művei közül újabban kiadtak két kötetnyi fordítást: MEDNYÁNSZKY ALAJOS: Festői utazás a Vág folyón Magyarországon. (1826) Ford. SOLTÉSZ GÁSPÁR. Bratislava-Budapest 1981; MEDNYÁNSZKY ALAJOS: Regék és mondák. (1829) Vál. FRIED ISTVÁNFERKOVÁ, HANA; ford. SOLTÉSZ GÁSPÁR. Bratislava-Budapest 1983 Mednyánszky Alajos életművének egyes részleteiről újabban: RINNER, FIDRUN: Hungarikák Josef Hormayr „Taschenbuch für die vaterländische Geschichte" (1811-1849) című kiadványában. Helikon 22 (1976) 225-231. (Mednyánszkynak a Taschenbuchokban megjelent írásai tematikus felsorolásával, részben hibás attribúciókkal); HOPPAL MIHÁLY: Ipolyi Arnold élete és művei. In: IPOLYI ARNOLD: Magyar Mythologia. A hasonmás kiadás függelékei. Budapest 1987, 9-10. (Mednyánszky monda- és szokásgyűjteményeinek hatása Ipolyi Arnoldra); Budapest 1980, 52-53, valamint 15, 160. sz. (GALAVICS GÉZA) (Josef Fischer várábrázolásai és Mednyánszky várábrázolás-gyűjteményének említésével); RÓZSA, GYÖRGY: Die ungarische Landschaft im Werk Josef Fischers. Mitteilungen der Österreichischen Galerie 26/27 (1982-1983) 148-169. (Fischernek a Mednyánszky Malerische Reise auf dem Waagßuße című művének 1826-os kiadásához metszett illusztrációk alapjául szolgáló aquatintái katalógusával); MAROSI 1988; KESERŰ 1993a, 224 és 262. kép (a Fischer-rajzok és a Vágvölgyi utazások említésével). KOVALOVSZKY MÁRTA: A képzeletbeli emlékmű. Emlékműtervek Magyarországon az 1840-es években. MÉ 31 (1982) 29-32. (Mednyánszkynak a Duna mentére felfűzött harminchét szoborból álló emlékmű-tervéről); SINKÓ 1983 (a Kovalovszky Márta által függetlenségi szemléletűnek vélt emlékműterv értelmezésének helyesbítésével); SZENTESI 1999, 77-78, 38-40. kép (a hagyatékban található, Jakon készült rajzok említésével és reprodukciójával). VIII-15. Szombathelyi album 1836-1845 Varsányi János (1808-1878) Papír, 33 levél, 24 x 38 cm; akvarellekkel, ceruza- és tollfeliratokkal A címlapon: „Szombathelyi [/] Album [/] rajzolta saját gyűjteménye után [/] Varsányi János" Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, Tört. 2

rét 315 Varsányi János, a magyar régészet és művészettörténet hőskorának jelentős személyisége - akit Rómer Flóris 1876-ban „nemzetünk régészeti nestorá"-nak, „egyik legtevékenyebb és legügyesebb napszámos"-ának nevezett - Patvarcon született; felsőfokú tanulmányait Pesten, az Institutum Geometricumban végezte el 1834-re; hivatására nézve mindvégig mérnök, földmérő és térképész volt. Az 1830-as évek közepétől egy évtizeden át lakott Szombathelyen; 1836-tól kezve gyűjtött, rajzolt és ásatott mind a megyeszékhelyen, mind tágabb környékén. Rajzait jóval később is felhasználták, Theodor Mommsen például - aki 1866 októberében járt Szombathelyen Varsányinak Paúr Iván, Lipp Vilmos és Johann Gabriel Seidl közvetítésével hozzá eljutott rajzaira hivatkozva vett fel számos feliratot a Corpus Inscriptionum Latinarum harmadik kötetébe (CIL III 4150-4231. között). Varsányi élete vége felé a következőképpen emlékezett erre az évtizedre: „Mintegy 40 évvel ezelőtt, a midőn hazánkban a régészeti tér még csak homályban tünedezett az akkori élők előtt, a külföld már akkor tul-