Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete

Kunstdenkmäler aus den sächsischen Kirchen Siebenbürgens. Hermannstadt 1922,164, Abb. 138). Gótikus mintaképe származhatott ugyan közvetlenül egy 15-16. századi monstranciáról, de a mérművek kevéssé gótikus jellege miatt valószínűbb, hogy a kortárs szerb (esetleg román) ötvösség által még javában használt gótikus elemekből merített, ahol ilyen mérműves, vimpergás, fülkés tornyokat előszeretettel alkalmaztak egyházi ötvöstárgyakon: tömjénezőkön, mécseseken vagy cibóriumokon, néha a poharunkhoz hasonlóan teljesen szervetlenül, megfordítva. A lengyelországi kortárs építészetből is ismert jelenség jellegzetesen kelet-közép-európainak tekinthető, ahol a legprogresszívebb, késő manierista, historizáló stílus olyan stílusidézeteket tartalmaz, amelyek környező területeken még - az adott esetben a Hódoltság délebbi részein - a kortárs művészet szerves alkotórészei. Ilyen esetekben a tudatos választás mértéke kérdéses lehet ugyan, de a mester tudatosságára éppen a modern, késő reneszánsz díszítés gazdagsága utal. A kísérlet azonban nem tekinthető harmonikus megoldásnak, s ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy elszigetelt maradt a hódoltsági területeken éppúgy, mint Magyarország fennmaradó vidékein. K. Et. B. BOBROVSZKY 1980, 32-33,13. kép. VII-20. Úrvacsorapohár 1637 Cseh György Ezüst, aranyozott, vésett, domborított, öntött; magassága 19 cm Felirata: „MÉSZÁROS / BENEDEK / ANNO / 1637" Tószeg, Református templom A tószegi úrvacsorapohár az előző katalógusszámon leírt darabbal nagy formáiban és szinte minden részletében megegyezik. Cuppáján ugyanaz a finoman vésett, lendületes virágdísz fut körül - alsó szegélyében valószínűleg a megrendelő névfeliratával -, a cuppakosarat ugyanolyan gótizáló toronyépítmény alkotja, s a lapított gömb formájú, domborított nódusz, valamint a talp is ugyanolyan kiképzésű. Cseh György kecskeméti ötvösnek ma három, egymással teljesen megegyező formájú poharát ismerjük: a tószegin kívül a Jankóvich-gyűjteménybelit (VII-19) és az athéni Bizánci Múzeumban őrzöttet (utóbbi is magyar feliratos: Szabó István nevét vésték a cuppa virágdíszes sávja alá). Eredetileg több is készülhetett e poharakból, s nem kizárt, hogy az ötvösmester más művein is felhasznált gótikus részleteket. Ma még nem tudjuk a magyarázatát, mi késztette őt ennek a különös, gótikus monstrancia- vagy cibóriumdarabok felhasználását sugalló úrvacsorapohárnak az elkészítésére. A kecskeméti (1626) és a tiszakécskei református egyház pohara (1641) azonban arról tanúskodik, hogy a mester tradiciVII-20. onális formájú - de manierisztikus növényi ornamentikával dekorált - úrvacsorapoharakat is készített (B. BOBROVSZKY 1980,11, 12. kép). A kecskeméti református egyház számára 1638-ban készült két kenyérosztó tányér késő reneszánsz ornamentikájának végtelen puritánsága pedig azt jelzi, hogy a hagyományokhoz erősen ragaszkodó, konzervatív ízlésnek is meg tudott felelni. M. Á. B. BOBROVSZKY 1980, 32-33,16. kép. VII-21a. Függő 19. század közepe Ismeretlen magyar mester Aranyozott ezüst, gyémánt, rubin, smaragd, öntött, fűrészelt, vésett, foglalt drágakövekkel, beágyazott, festett és ronde-bosse zománccal; magassága 10,7 cm, szélessége 7,8 cm Liszt Ferenc hagyatékából Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Újkori Osztály, ltsz.: 1887.41.13 Aranyozott ezüst, hátoldalán vésett díszű lemezre soros, zárt foglalású gyémántokból és smaragdokból ki-