Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei
ODROBENYÁK NEP. JÁNOS: Gödöllő hajdan és most. Budapest 1875; GALAVICS GÉZA : A gödöllői királypavilon rekonstrukciójának lehetőségei. Kézirat. Budapest 1995-1999; a pavilon eredeti belső díszítéséről Erdélyi felvétele: RIPKA FERENCZ: Gödöllő a királyi család otthona. Budapest 1896, 27. és a 29. oldalon a pavilon külső látképe. VI-29. Magyar vezérek és királyok Kévétől I. Lipótig Nürnberg, 1666 és 1687 között, Paul Fürst utódainak kiadásában Heinrich Raab Rézmetszet, papír; 643 * 420 mm Hatvan arckép egy kb. 295 * 420 mm-es lemezről nyomtatva, s aláragasztva a képekhez tartozó szöveg egy kb. 348 * 420 mm-es lemezről Gróf Apponyi Sándor könyvtárából Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, jelz.: App. M. 1. 1664-ben jelent meg Nürnbergben az End ter testvéreknél Nádasdy Ferenc országbíró költségén és a rendekhez szóló ajánlásával a Mausoleum Regni Apostoliéi regum ducum című reprezentatív kötet 60 magyar vezér és király képmásával és szöveggel (V7-24). A kötet rendkívül sikeres lett, s mint sokszorosított portrésorozat a 1617. század kedvelt művészeti műfajába tartozik. A benne található portrék később számos újabb alkotás mintájául szolgáltak, ezek egyike az itt bemutatott, amelyet a neves nürnbergi könyv- és metszetkiadó, Paul Fürst (tl666) utódai adtak ki. Az arcképeket a NádasdyMausoleum alapján Heinrich Raab metszette rézbe, a 60 portré 6 sorban, tehát tízesével helyezkedik el, s az alattuk levő nyomtatott szöveg az ábrázoltak rövid életrajzát tartalmazza. Mivel a képgyűjtemény utolsó királya I. Lipót, s I. Józsefet 1687-ben koronázták királlyá, a metszet keletkezésének idejét a kiadó halálának és a koronázásnak az éve közé kell tennünk. W. S. Á. RÓZSA 1973, 73,129. tábla VI-30. II. Lajos halála a mohácsi csatában 1795-1796 Dorffmaister István (1741-1797) Olaj, vászon; 344 * 254 cm Restaurálta Juhász István, Szutor Katalin, Takácsné Szabó Mariann és Zsámboky Orsolya 1999-ben A szentgotthárdi ciszterci apátság fogadóterméből Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz. 55.387 A horizonttal kettéosztott csatakép előterében II. Lajos király páncélban, lovával együtt zuhan a mocsaras patakba, míg a középtérben törökök és magyarok csatája zajlik, háttérben a Duna kanyargó kék csíkjával s a fényVI-30. foltos folyó menti tájjal. A kép a szentgotthárdi apátság fogadótermének hatjelenetes sorozatához tartozik, amely 1795-1796-ban az apátság történetének reprezentálására készült. A hat olajfestmény (ma a Magyar Nemzeti Galériában): III. Béla megalapítja a szentgotthárdi cisztercita apátságot, A mohácsi csata, A szentgotthárdi csata, III. Károly visszaváltja Szentgotthárdot, A szentgotthárdi apátság és birtokai, Szentgotthárd apátja a szombathelyi líceum alapítói között. E festmények közül, bár a mohácsi csata az apátság történetét közvetlenül nem érintette, hiszen a kolostor már korábban elnéptelenedett, s ugyanez áll a szentgotthárdi csatára is, mégis a rend történetírója, Theophil Heimb már az 1760-as években is úgy érezte, hogy ezek az ország egészét érintő események a rend történetébe is beletartoznak, s a szentgotthárdi apátság történetében mindkét csatát részletesen tárgyalta. Ezért tervezték már 1764-ben, hogy a szentgotthárdi csatát a templomuk boltozatára festetik (elkészítette Dorffmaister István 1784-ben), s ezért került a mohácsi és szentgotthárdi csata az 1795-1796-os olajfestmény-sorozatba is. Heimb is, s az ő nyomán a festő is, a mohácsi csatánál Istvánffy Miklós leírását követték. Bár Dorffmaister több részletmotívumot - így a jellegzetes, II. Lajosnak tulajdonított páncélba öltözött, lováról lebukó király alakját (erről ld. VI-31), s több harcoló csoportot is - átvett az 1787 körül festett mohácsi csataképéről, mégis ez a csatajelenet nagyalakos ábrázolásmódjával a képi kifejezés intenzitásában messze túllép az alig néhány évvel korábbi mohácsi csatajeleneten. Hatása alig volt
