Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei

VI-4./b VI-5. Díszserleg az Elővigyázatosság (Prudentia) allegorikus alakjával 1580-as évek Hans Petzolt (1551-1633), Nürnberg Aranyozott ezüst, trébelt, öntött, cizellált és vésett díszítés; edénytest: trochus kagyló; magassága: 54,5 cm Az Esterházy-kincstárból Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvösosztály, ltsz.: E 60.15 Különleges egzotikum - a mediterrán tengerekben honos „trochus kagyló" -, melyet a természet titokzatos erői hoztak létre, és szobrászi igényességgel megmintázott figurák s ornamensek ritkán találkoznak ily kivételes invencióval megformált műalkotásban - ekként értékeli e művet mint a manierista stílusú iparművészet kiemelkedő darabját a nemzetközi szakirodalom. A kerek talp felett megjelenő kétalakos csoportot, amely a díszserleg szárát képezi, az eddigi publikációk szerzői, szinte kivétel nélkül, delfinen lovagló tritonnak tekintik. Ez a megnevezés azonban aligha fogadható el, minthogy az arányosan (némi túlzással: atlétikusan) „felépített", szakállas férfialak teste nem halfarokban végződik. Kétségtelen viszont, hogy a felemelt jobbjában kagylókürtöt tartó, azt szájához emelve mintegy „megszólaltató" figura a reneszánsz kori tritónábrázolások gyakori típusát követve, azaz hagyományos „tritóni szerepben" tűnik fel. Valószínű tehát, hogy e határozott erőkifejtést végző, robusztus figurában azt a nagyhatalmú tengeristent, Néreust kell felismernünk, aki Hésiodos jellemzése szerint „bölcs és öreg" (Theogonia, 233), s aki a mitikus előidőkben, azaz Poseidónt megelőzően uralkodott a tengerek felett. A serleg leemelhető fedelét félalakban ábrázolt, eszményi szépségű női figura koronázza, aki felemelt jobbjában tükröt tart, s akinek bal karjára kígyó tekeredett. Ezek az attribútumok félreérthetetlenül bizonyítják, hogy a keresztény erények egyikével, nevezetesen Prudentiával, annak hagyományos megjelenítésével állunk szemben. Minthogy a figurák az itáliai kompozíciós megoldásokat - főként Giovanni da Bologna munkáit - követő délnémet manierista szobrászat élvonalába tartoznak, nem kétséges, hogy kivitelezésük során Hans Petzolt „készen kapott" modelleket, de legalábbis egykorú