Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - V. Regnum Marianum

V-25. mecénáló főrangúak közt gróf Esterházy Pál neve is szerepel, aki 500 Ft-ot adományozott az egyik kápolnában álló „Rózsafüzér-oltár"-ra amely a fent felsoroltak közül a Boldogságos Szűz oltárával lehet azonos. (KIRKAY, LUDOVICUS: Prothocolum Venerabilis Conventus Iaurinensis... 1715. [Ms.] 4.) Az Esterházy mecénási tevékenységére vonatkozó adat fontos a képek megrendelését és származását illetően is. A Szent Imre- és Szent Erzsébet-ábrázolások ugyanis egyes részleteikben föltűnően egyeznek az Esterházy család fraknói ősgalériájának néhány darabjával. Különösen az egyik Esterházy-ős, az 1108ban „élt" Esterházy Krisztina apáca egészalakos fiktív portréjával, akit képének felirata egy benedeki regulát követő budai zárda apátnőjének mond. A két szent és az apáca arcának megegyező festői kivitelezése, formálásmódja miatt szinte biztosan állíthatjuk, hogy a képek egyazon körből, vagyis Esterházy Pál udvari festőinek egyikétől származnak. A győri ferencesek számára készült két kép megrendelője és adományozója tehát feltehetően Esterházy Pál későbbi nádor és herceg volt, aki mint mecénás egyébként is megkülönböztetett figyelmet és pártfogást tanúsított a ferences rend iránt. A képek készítésének idejéhez a rendház újjáépítésének befejezése ad támpontot, minek alapján azok legkorábban az 1670-es évek közepére, második felére tehetők. A győri ferencesek templomának és kolostorának berendezése a feloszlatás után a rend pozsonyi, boldogasszonyi, komáromi, érsekújvári és malackai kolostoraiba jutott (CSATKAI 1964,140), a legtöbb azonban - nevezetesen a templom szószéke, főoltára, valamint a feloszlatási jegyzőkönyvben megadott titulusok alapján oltárképeinek nagyobb része - a somlóvásárhelyi plébániatemplomba (AGGHÁZY 1959, II, 243; PROKOPP GYULA: Lucas de Schräm. MÉ 15 [1966] 247; vö. továbbá MOL C. 103. Inventarium..., fol. 59). A Szent Erzsébet-kép - mint említettük - a győri püspökségre, míg a Szent Imre-ábrázolás a püspökséghez tartozó kónyi plébániatemplomba került. A kónyi birtok ugyanis, amely a 16. század közepétől a káptalani iskola, valamint a 17. század végéig a győri székesegyházi kórus fenntartására szolgált, a győri káptalan tulajdona volt (BEDY VINCE: A győregyházmegyei papnevelés története. Győr 1937,13; BÁRDOS KORNÉL: Győr zenéje a 17-18. században. Budapest 1980,29-34). Szent Imre a 17. században a nemesség körében elterjedt felfogással összhangban, az akkori divatnak megfelelő magyar viseletben látható. Megjelenése mind ebben, mind a képi környezet megoldásában az egykorú portréfestés sémáit követi. De ugyanez mondható el Árpád-házi Szent Erzsébet ábrázolásáról is, akit képe mint thüringiai őrgrófnét palástosan, historizáló fejedelmi öltözetben, ugyanazzal a „korhűségre" törekvő szemlélettel jelenít meg, amely az Esterházy család nőtagjainak középkorig visszavezetett fiktív portréit is jellemzi, a családi arcképgalériában és annak metszett változatában, az 1700-ban megjelent Trophaeum lapjain egyaránt. B. E. CSATKAI 1964,140. Esterházy Pál udvari festője: Esterházy Krisztina fiktív portréja, 17. század utolsó harmada Burg Forchtenstein, Fürstlich Esterházysche Sammlungen