Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - TÓTH ENDRE: A továbbélő ókor

JEGYZETEK 1 MAKKAY JÁNOS: Decebál kincsei. Sz 129 (1995) 967-1032. 2 A budai vár Bécsi kapujára, a győri vár kapujára és máshol felfüggesztett csontmaradványokról: KUBACSKA ANDRÁS: Láncravert ősmaradványok. Természettudományi Közlöny 61 (1929)645-652. 3 HORVÁTH TIBOR ANTAL: AZ első Vas megyei régiséggyűjtő. Dunánúli Szemle 9 (1942) 139. sk. 4 SZABÓ, J. GY.: Glasmosaikstücke in einem awarenzeitlichen Grab. Acta Antiqua et Archaeologica 10 (1966) 89-98. 5 TÓTH, ENDRE: Provincia Valeria Media. Acta Archaeologica 41 (1989)197-236. 6 Einhardus idézi Nagy Károly végrendeletét, amelyben a három nemesfémből készült asztalról végrendelkezik. A négyszögletes asztalt, amelyre Konstantinápoly képét vésték, a római Szent Péter-bazilikára hagyta a császár. A kerek asztal lapjára Róma volt rávésve: ez Ravennának jutott. „Tertiam, quae ceteris et operis pulchritudine et ponderi: qualitate multum excellit, quae ex tribus orbibus conexa totius mundi descriptam subtili ac minuta figuratione conplectitur, et auream illám, quae quarta esse dicta est, in tertia illius et inter heredes suos atque in eliemosinam dividentias partis augmento esse constituit" (Einhardi vita Karoli, c. 33, RAU é. n., I, 208). Theganus többet tud erről az asztalról: „nihil sibi reservans praeter mensam unam argenteam, quae triformis est, in modum quasi très clippei in unum coniuncti; ipsam sibi retenuit ob amorem patris et tarnen earn alio praecio redemit quod pro patre tradit" (Thegani vita Hludovici, 8, uo., I, 220). Az Annales Bertiniani szerint „Lothar sublatisque cunctis ab Aquisgranii palatio tarn S. Mariae quam regalibus thesauris, disco etiam mirae magnitudinis ac pulchritudinis argenteo, in quo et orbis totius descriptio et astrorum consideratio et varius planetarum discursus, divisio et invicem spatiis, signis eminentioribus sculpto radiabant. particulatim praeciso suisque distributo, a quibus tarnen, quamvis tali mercede conductis per contubernia turmatim deserebatur, per Catulunis fugiens, apud Frecos paschali sollemnitate Lugdunum pettit" (Annales Bertiniani, ad annum 842, RAU é. n., II, 56). 7 Az uralkodói címekhez Id. Intitulatio, III. Lateinische Herrschertitel und Herrschertitulaturen vom 7. bis zum 13. Jahrhundert. Hrsg. v. WOLFRAM, HERWIG-SCHARER, ANTON, Wien 1988 (MIÖG, Ergänzungsband 29). 8 Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae, I. Zagreb 1967, Nr. 64 (1060), 74 (1066), 77 (1066-67?), a „Dalmatiae regnum"-hoz: MIHALJCIC, RADE: Namentragende Steininschriften in Jugoslawien vom Ende des 7. bis zur Mitte des 13. Jahrhunderts. Wiesbaden 1982 (Glossar zur frühmittelalterlichen Geschichte im östlichen Europa, Beiheft 2), 63. 9 HÓMAN BÁLINT: A magyar nép neve a középkori latinságban. Történeti Szemle 7 (1918) 1-22. 10 Melich János szerint az eredeti görög oklevélben nem Hungária, hanem Pannónia állt a király címében: MELICH JÁNOS: A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. A magyar kereszténység, királyság és Benczés-rend fönnállásának kilenczszázados emlékére kiadja a pannonhalmi Szent-Benedek-rend. Szerkeszti Erdélyi László dr. Bpest, 1902. I. II. VII. köt. (recenzió) MKSz Ú. F. 12 (1904) 115-116. 11 Vitatható, hogy miért nevezzük görög kolostornak, holott aki számára alapították, ő volt görög nyelvű. Ez pedig semmi esetre sem jelentett görög apácákat, még kevésbé görög egyházi fennhatóságot, azaz „görög apácakolostort". 12 A szó használatában egyrészt meg kell különböztetni a Pannoniát, mint földrajzi nevet - országnevet - és a „pannonii"-t, mint az ország lakosságának a megjelölését. Továbbá a szavak használata nem pontosan azonos az érmeken és a királyi intitulatióban. Az éremverésben a „Pannónia" és „Panonia tera" Péter király vereteivel kezdődik és használata kizárólagos I. Lászlóig. Ekkor a használata ugyan megszűnik, de az országnév kiírása teljesen el is tűnik II. Andrásig, ihletve IV. Béláig (vö. HUSZÁR, LAJOS: Münzkatalog Ungarn von 1000 bis heute. Budapest-München 1979, 32-63). Ugyanekkor azonban sem az ólombullákon, sem a pecséteken, sem az idézőbillogokon a Pannonia-Panniorum-ot nem használják (vö. DHA Tab. I—

II, IV-V; KUBINYI ANDRÁS: Isten bárányát ábrázoló törvénybeidéző pecsét. Folia Archaeologica 35 [1984]; újra in: uö.: Papok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Budapest 1999, 315-333). A pulai sírkő felirata: „+Hic requiescit illustrissimus Salomon rex Pannóniáé" (MIHALJCIC i. m. [8. j.], Nr. 10), mivel egyezik az oklevelek szóhasználatával, e tekintetben hitelesnek tartható. 13 Felicián esztergomi érsek oklevelében: „piissimus Bela, divina gracia largiente Pannonié sceptra féliciter gubernanda suscepit", MES I 85, Nr. 59. 14 DHA I 91. A címhez fontos a Descriptio Europae Orientális leírása (1308): „regnum vngariae olim non dicebatur vngaria, sed messia et pannonia", idézi: ECKHARDT SÁNDOR: A pannóniai hún történet keletkezése. Sz 61/62 (1927-1928) 610. 15 DHA 1100. 16 FORGÁCH FERENC: Emlékirat Magyarország állapotáról. In: KULCSÁR 1977,612. 17 TÓTH E. i. m. (5. j.) 18 GRAF, ANDRÁS: A Pannonia ókori földrajzára vonatkozó kutatások áttekintő összefoglalása. - Ubersicht der antiken Geographie von Pannonién. Budapest 1936 (Dissertationes Pannonicae, 1/5), 18/ 1. 19 KLAIC, VJEKOSLAV: Topografske sitnice. Vjesnik Hrvatskoga Arheoloskoga Drustva N. S. 9 (1906-1907) 186-187; további 1617. századi említésekkel. Klaic szerint a vidék horvát „gora zaprta" neve jelentésben megfelel a Möns Claudiusnak (vö. claudere). 20 NAGY IVÁN: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest 1857-1868, V, 60, és I, 100-104. 21 ISTHVÁNFI, NICOLAUS: Historiarum de Rebus Ungaricis Libri XXXIV. Ab A. 1490. ad 1606. Editio novissima Ad primam Coloniensem de Anno 1622 emendatissime récusa. Viennae-Pragae-Tergesti 1758,169: „Möns Claudius, quem nostri Monossonem vocant". 22 CSATKAI ENDRE: Idegenek a régi Sopronról. Sopron 1938, 9-10. Aventinus Semproniumnak nevezi: Annales Boiorum; GOMBOS, ALBINUS FRANCISCUS: Catalogus fontium históriáé Hungaricae aevo ducum et regum ex Stirpe Árpad descendentum ab anno Christi DCCC usque ad annum MCCCI, I. Budapestini 1937, 342. 23 Simon Clements angol utazó leírása, 1715: CSATKAI i. m., 11. 24 Richard Pococke és J. Milles feljegyzéseinek római emlékekkel foglalkozó részeit kiadta és kommentálta KUBITSCHEK, WILHELM: Aeltere Berichte über den römischen Limes Ín Pannonién. Wien-Leipzig 1929 (Österreichische Akademie der Wissenschaften, Phil.-hist. KL, Sitzungsberichte, 209) 25 Richard Pococke kézirata: London, British Museum, 22 992, fol. 18: „There is also a head in Oedinburg town wall, but it is a sort of alt releif on a pillar which I took to be Gothich rather than Roman"; KUBITSCHEK i. m., 114. 26 KUBITSCHEK i. m.; CSATKAI i. m. (22. j.), 15-16. 27 RIU 1

197. 28 TÓTH, ENDRE: Römische Gold- und Silbergegenstände mit Inschriften im Ungarischen Nationalmuseum. Folia Archaeologica 30 (1979) 176-183. Jankovich Miklós a gyűrűgyűjteményét 1812-ben el akarta adni Ferdinánd trónörökösnek. Az erre az alkalomra készült katalógusban (OSzK, Kézirattár, Quart. Germ. 1411) a szóban forgó római gyűrűk már mind felirattal vannak feltüntetve, tehát a feliratokat korábban kellett felvésni, talán éppen az értékük növelése érdekében. A különféle lelőhelyekről (Szombathely, Petronell, Érd, Dunapentele) származó (?) és különféle korú gyűrűk feliratainak ductusa tökéletesen azonos, az egyik gyűrűn pedig a használattól kopott felületen is élesek a betűk. A feliratok többsége régiségkönyvekből származhat. Egyik gyűrűn azonban a „Valenti Aug. Fidem" szöveg olvasható, amely jellegzetes és - ma már tudjuk - kizárólag Nagy Constantinus és a fiai esetében fordulhatna elő, később pedig nem (NOLL, RUDOLF: Eine goldene „Kaiserfibel" aus Niederemmel vom Jahre 316. Bonner Jahrbücher 174 [1974] 241-243). A Fidemgyűrűk formai típusa is eltérő a Jankovich-gyűjteményből származó darabétól. A központozás pedig végképp és egyértelműen bizonyítja a hamisítást. Ráadásul a ritka, ún. Fidem-gyűrűkből a 19. század elején még egyetlen darabot sem tettek közzé. Áruló nyom, hogy egy „Fidem Constantino" feliratú aranygyűrű éppen 1802-1824 között került a Magyar Nemzeti Múzeum birtokába, ahonnan a szöveget tartalmilag átvehették.