Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES: A Corvinus-legenda és a régészeti emlékek

RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES A CORVINUS-LEGENDA ÉS A RÉGÉSZETI EMLÉKEK Ünnepélyes kihallgatáson fogadta a magyar királyi pár, Mátyás és Beatrix 1488 nyarán a nápolyi királytól érkező Pietro Ransanót. A hivatalos oráció szerint a követ azért jött, hogy gratuláljon a király fiának, Corvin János hercegnek Bianca Sforza milánói hercegnővel történt eljegyzéséhez. Gondosan szerkesztett beszédének éppen a közepén, mintegy a csúcsán jutott el a királyi atyát, Mátyást magasztalva annak őseihez, a Corvinus-eredet tárgyalásához. A trójaiak és Romulus leszármazottaira is utalva, a téma úgy elragadta, hogy kijelentette: „Romanus itaque es génère, Romanus es origine, Romanum te ac Latinum hominem nos Itali asserimus, affirmamus, praedicamus".

1 Ez a királyi audiencia akkor és ott egy diplomáciai aktus volt, ahol az elhangzott szavak, mint az általában az ilyen alkalmakkor lenni szokott, nem a valóságot takarták. Ugyanis a követ valójában éppen azért küldetett, hogy a készülő házasságot valamiképpen megakadályozza. Az ügy bonyolításában Beatrix keze is alaposan benne volt, és ezt a király nagyon jól tudta. Ennyit a követküldés valódi okáról és annak viszonyáról az orációban elhangzottakhoz. De mit gondoljunk a captatio benevolentiae-ként elhelyezett, római eredetértekezésről, a Corvinus-név köré kerekített excursusról? A királyról szinte bizonyossággal föltételezhető, hogy ő családját illetően otthonról egészen más hagyományt hozott magával. Egyszerű származását a kortársak Enea Silvio Piccolominitől a lengyel Kázmérig unos-untalan fölhánytorgatták. Ami az ilyen „antikizálást" illeti, azt Galeotto Marziótól tudjuk, hogy Mátyás nem sokra becsülte.

2 Magyar környezete sem vélekedhetett másképpen. Beatrix sem Romulus kései unokájához, hanem az európai politikában akkor éppen jelentős szerepet játszó birodalom uralkodójához ment feleségül. Akármilyen furcsának tűnik is, Ransanus fejtegetésének egy része mégiscsak megfelelt a valóságnak. Az a kijelentése ugyanis, hogy „Romanum te ac Latinum hominem nos Itali asserimus, affirmamus, praedicamus", valóban kortárs itáliai írásos és képzőművészeti emlékekkel is igazolható. Sőt, 1488-ban már hosszú hagyománya volt annak, hogy Mátyást római vérből eredeztették Itáliában. 1487-ben a curiai körben forgolódó Alessandro Cortesi a Mátyás haditetteiről írott panegyricusát is a római eredetű hősről írta. Már az ajánlásban olvashatjuk: „urbs nostra, dea ut ita dicam terrarum ac gentium Roma, unde tu originem ducis". Mátyást, a Hunyadi-sarjat, aki legyőzte az eretneket és győzedelmeskedik a törökön is, maga Romulus mondja „nepos"-ának {„nostro de sanguine nepos") a versben. És a költő csak úgy említi, mint „Romuleae decus Hunniadae memorabile gentis. Romani nominis haeres", vagy egyszerűen csak „Romanus honos".

3 Ami a Curia és a humanisták ízlése szerint nyert ebben a műben megfogalmazást, annak képi ábrázolásával Róma népe a Campo dei Fiorin naponta találkozott. A térnek a San Lorenzo in Damaso felé eső oldalán egy ház falát a „közülük való" Mátyás törökön diadalmaskodó hatalmas lovas ábrázolása díszítette már jó ideje. Hogy mennyire közülük valónak érezték, azt egy a képre készült „elogium" is tanúsítja: „imperatoris regiisque virtutibus Romanis generis specimen dederit, aetate nostra clarissimum ad cumulum immortalis gloriae eius, et vestri Quirites, sanguinis ornamentum". Cortesinél a Hunyadiak családi bölcsőjét az Olümposzi istenek legelőkelőbbjei állták körül, hogy biztosítsák védencük sikeres életpályáját. A Campón ez a római köznép nyelvére lefordítva az angyal és az ördög (Angelus és Diabolus) küzdelmét mutatja, amint az őhősük megszerzéséért harcba szállnak, hogy azt megakadályozzák, illetve segítsék történelmi küldetése végrehajtásában.

4 A Mátyás király római származásáról szóló legenda tehát 1488-ban Itáliában ismert, mondhatjuk, közismert volt. Kulcsár Péteré az érdem, hogy ennek keletkezését, szerzőjét, sőt időpontját is bravúrosan földerítette. így ma már tudjuk, hogy az elmélet szülőatyja, legalábbis az egyik változaté, maga Pietro Ransano volt. 1453-ban a legendás hírű Hunyadi János életrajzán dolgozott, ehhez kapott adatokat hőse honfitársaitól. Többek között tőlük származik az adat a család régi tartózkodási helyéről, amelyet ő Covinus, Corvinus (Cowinus?) vicusnak (vagy insulának) nevez. Kulcsár Péter azonosította ezt az Al-Duna melletti Kubinnal (régen Keve néven is, ma Kovin Szerbiában). Az az ismert tény, hogy Hunyadi zászlóján és címerén a holló (corvus) található, valamint a honfitársaktól kapott helynév Covinus (akkori írásmód szerint Cowinus) összecsengett, vezette Ransanót ahhoz a fölismeréshez, hogy a Hunyadi-család eredete visszavezethető a római terjeszkedéshez. Szerinte amikor Nagy Constantinus Itáliából Thrákiába tette át székhelyét, alattvalóit is magával vitte. Ezek egyike kapta gyarmatosítás végett a Corvina-szigetet az Al-Dunán. Innen származnak tehát azok, akik címerükben ma is a hollót viselik. Az már a római történelemből ismeretes, hogy miképpen győzött L. Valerius egy gallus ellenében egy párviadalban éppen e madár, a holló segítségével, amiért is a Corvinus melléknevet kapta. Ransano számára ezután nem kétséges, hogy így a Valerius Corvinus család élt tovább a honfitársai szerint Corvina insuláról származó, címerében hollót viselő Hunyadi-családban, így összegezhetjük Kulcsár Péter nyomán Pietro Ransanónak 1453-ból keltezhető fölfedezését a Hunyadiak római vérből való származásáról.

5 Ransano nagy történeti munkája, az Annales ugyan nem volt Itália-szerte ismert mű, mert csak kevesen fértek hozzá, de a Hunyadi-életrajzot például Enea Silvio Piccolomini is ismerte.

6 Annyi azonban bizonyos, hogy az 1470-es években Bartolomeo délia Fonte, és körülbe-