Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - III. Az ókor hagyatéka

nok félelmetes nagykirályát, Attilát sűrű, göndör hajjal és szakállal ábrázolták, homlokán szarvakkal. Egyik leghíresebb képe - egy kerek kődombormű - a paviai Certosa homlokzatán maradt fenn, a 15. század végéről. Az ábrázolástípus számtalan érmen is megjelent, s tette ismertté az ördögi Attilát Európa-szerte. A hun nagykirály 452-ben, észak-itáliai hadjárata során feldúlta Aquileia városát; a rettenetes pusztításnak századokon át fennmaradt az emléke, így kerülhetett a város képe erre az éremre is. H. V. HUSZÁR, LOUIS: Attila dans la numismatique. Budapest 1947 (Moneta Prisca, 1); VAYER 1967, 192. III-9. Násfás serleg Edénytest: Bécs (?), 1638 (?); applikált ékszerek (násfák): Jan Vermeyen, Bécs, 1600 körül (?) Edénytest: aranyozott ezüst, trébelt és öntött megmunkálás. Applikált ékszerek: 10 darab nagyméretű és 6 darab kisebb méretű násfa és nagyszámú boglár. Anyaguk (a pótolt darabokétól eltekintve): arany, beágyazott-, festett- és körzománccal díszítve. A zománc színei: fehér, vörös, lila, zöld, kék, sötétbarna, fekete. Az ékkövek fajtái: turmalin: 16 db, rubin: 15 db, gyémánt: 13 db, smaragd: 8 db, achát: 4 db, ametiszt: 3 db, gyöngy: 3 db, karneol: 2 db, zafír (?): 1 db, krizopráz: 1 db, almandin: 1 db, türkiz: 1 db, topáz (?): 1 db - a felsoroltakkal együtt összesen 145 különféle drágakő, jórészt kvarcváltozatok (sólyom- és tigrisszem, stb). Az edénytest átmérője 20 * 24 cm, magassága 22,5 cm Az 1964. évi restaurálás során nagyszámú boglár, továbbá három kisebb és két nagyobb méretű násfa pótlására került sor, ezek (részben) aranyozott ezüstből készültek. A befoglalt ékkövek számottevő része (mintegy 30 %-a) utólagos pótlásként ugyancsak ekkor került a tárgyra. A restaurálást - archív fotók felhasználásával - Szvetnik Joachim végezte. Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvösosztály, ltsz.: E 64.2 A legutóbbi kutatások fényében, azok eredményei alapján okkal állítható, hogy a serleg az Esterházy-kincstár legtalányosabb darabjainak egyike. A legújabb, kétségkívül helytálló felismerések ugyanis korábban általánosan elfogadott, szinte tényként kezelt megállapításokat cáfolnak, meggyőzőnek vélt és sűrűn ismételt hipotéziseket ingatnak s döntenek meg, egyszersmind további kérdések sokaságát vetik fel. Amiben a szakemberek kezdettől egy véleményen voltak, az annak felismerése, hogy a serleget díszítő pazar ékszerek másodlagos felhasználásúak, azaz utólag - jóval az elkészítésük után kerültek az ötvösmű talpára és edénytestére. Ugyancsak mindmáig helytálló az a megállapítás, miszerint ez az ékszeregyüttes - az egyes darabok megmunkálását, művészi színvonalát illetően - az 1600 körüli, rudolfinusnak nevezett prágai udvari művészet élvonalába tartozik. Mesterük személye stíluskritikai érvekkel megnyugtatóan tisztázható: az ékszerek II. Rudolf udvari ötvösének, a nagyhírű, brüsszeli születésű Jan Vermeyennek tulajdoníthatók. A tényleges, a kutatókat zavarba ejtő problémát azoknak az írott forrásoknak a szűkszavú, vitatható, illetve téves közlései jelentik, ameIII-9./a (részlet) lyek a 17. század utolsó két évtizedéből származnak, s kétségkívül a műtárgyra vonatkoznak. 1685 és 1700 között a serleget a fraknói kincstár több inventáriuma is megemlíti, éspedig többé-kevésbé egyöntetű módon, jórészt azonos szóhasználattal. Legrészletesebb közülük az a változat, amely valószínűleg a 17. század végén készült: „...egy öregh [nagyméretű] köves arany [!] lábas Pohár, kit egy zöld [!] békán ülő gyermek tart, sok apró szép drága násfákkal körül vétetett, vagyon kőztek smaragd egyfeleől, más felről pedigh saffir keő, mellyek[en] Casimir Lengyel Király czímere vagyon ki metszve". Az