Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - BODA ZSUZSANNA: Alamizsnás Szent János kultusza és annak emlékei Magyarországon

a Renaissance prince in the best Italian manner. His revival of medieval conventions was just that, a revival". MÜLLER 1982, különösen 203. Müller is azzal a felfogással polemizál kiindulópont gyanánt, mely Miksát az „utolsó lovagnak" nevezte (11-13), azonban Huizingát is ebben a hagyományban látva (19, 27, 285/1). MÜLLER 1982, 190-203. Az idézett rész jelen dolgozat tárgyához a legszorosabban kapcsolódik, ugyanakkor olyannyira briliáns, hogy az ismertetését is hiábavaló próbálkozássá tenné. Müller a két entitás viszonyát társadalomtörténeti kérdéssé téve azt a lovagság anakronisztikusságából fakadó identitásválságában véli megragadhatni (28-33, vö. még MÜLLER, JANDIRK: Funktionswandel ritterlicher Epik am Ausgang des Mittelalters. In: Gesellschaftliche Sinnangebote mittelalterlicher Literatur. Hrsg. v. KAISER, GERT. München 1980 [Forschungen zur Geschichte der älteren deutschen Literatur, 1], 11-35), amivel azonban nemcsak „a nem egyidejű egyidejűségének" sémájához érkezik vissza, de ezáltal szükségképpen védtelen marad a konkurrens narratívakkal szemben is - azokkal szemben, melyek szerint az alapvetően fiktív lovagi epika ideáljai éppen a késő középkorban kerültek kapcsolatba a realitással: WENZEL, HORST: Höfische Geschichte. Literarische Tradition und Gegenwartsdeutung in den volkssprachigen Chroniken des hohen und späten Mittelalters. Bern-Frankfurt a. M.-Las Vegas 1980 (Beiträge zur Älteren Deutschen Literaturgeschichte, 5), 17-19. JOACHIMSEN 1910, passim; GOEZ, WERNER: Die Anfänge der historischen Methoden-Reflexion in der italienischen Renaissance und ihre Aufnahme in der Geschichtsschreibung des deutschen Humanismus. Archiv für Kulturgeschichte 56 (1974) 25-48; KOPPITZ, HANS-JOACHIM: Studien zur Tradierung der weltlichen mittelhochdeutschen Epik im 15. und beginnenden 16. Jahrhundert. München 1980,195-210; KNAPE, JOACHIM: „Historie" in Mittelalter und früher Neuzeit. Begriffs- und gattungsgeschichtliche Untersuchungen im interdisziplinären Kontext. Baden-Baden 1984 (Saecula Spiritalia, 10), 340-370; vö. még SCHREINER, KLAUS: „Discrimen veri ac falsi". Ansätze und Formen der Kritik in der Heiligen- und Reliquienverehrung des Mittelalters. Archiv für Kulturgeschichte 48 (1966) 33-50. Theoderich gót király történetének hősepikai hagyományához az előbbieken kívül vö. HAUCK, KARL: Heldendichtung und Heldensage als Geschichtsbewußtsein. In: Alteuropa und die moderne Gesellschaft. Festschrift für Otto Brunner. Red. BERCENGRUEN, ALEXANDERDEIKE, LUDWIG. Göttingen 1963, 118-169; HEINZLE, JOACHIM: Mittelhochdeutsche Dietrichepik. Untersuchungen zur Tradierungsweise, Uberlieferungskritik und Gattungsgeschichte später Heldendichtung. München 1978 (Münchener Texte und Untersuchungen zur deutschen Literatur des Mittelalters, 62) JORDANES & PAULUS DIACONUS i. m. (96. j.), Ai

v-Aij

v

; vö. JOACHIMSEN, PAUL: Peutingeriana. In: Fetsgabe Karl Theodor Heigel. München 1903, 274; FUSSEL, STEPHAN: Riccardus Bartholinus Perusinus. Humanistische Panegyrik am Hofe Kaiser Maximilians 1. Baden-Baden 1987 (Saecula Spiritalia, 16), 41. TACITUS: Germania 2, 2; vö. JOACHIMSEN, PAUL: Tacitus im deutschen Humanismus. Neue Jahrbücher für das klassische Altertum, Geschichte und deutsche Literatur 14 (1911) 708; KRAPP, LUDWIG: Germanenmythus und Reichsideologie. Frühhumanistische Rezeptionsweisen der Taciteischen „Germania"

. Tübingen 1979 (Studien zur deutschen Literatur, 59), 86, 111-114. 1962-ben Basel, Sammlung Robert von Hirsch; HALM 1962,118. BODA ZSUZSANNA ALAMIZSNÁS SZENT JÁNOS KULTUSZA ÉS ANNAK EMLÉKEI MAGYARORSZÁGON Alamizsnás Szent János

1 a 6. század második felében született Cipruson, Amathus városában. Házasember volt, de felesége és gyermekei korán elhaltak. Szülei tekintélyes vagyont hagytak rá, amelyet megözvegyülvén szétosztott a város szegényei között. Bizonyára igen nagy közszeretetnek és tiszteletnek örvendett, mert 608611 körül a hívek választották meg pátriárkájuknak Alexandriában és ezt a tisztet töltötte be haláláig, 619/620ig. Hogy a nevéhez illesztett jelzőt miként kapta, azt a Legenda Aurea meséli el: „Alamizsnás Szent János pátriárka midőn egy éjszaka imádságba merült, meglátott maga mellett egy szépséges leányt, fején olajág koszorúval. Nagyon meglepődött, és megkérdezte, hogy kicsoda. A leány így válaszolt: »En vagyok a könyörületesség, és hoztam az Isten Fiát a mennyből. Fogadj el mátkádnak, nem bánod meg!« Szent János megértette, hogy az olajág a könyörületességet jelképezi, és attól a naptól fogva oly könyörületes volt, hogy elnevezték Eleemonnak, azaz Alamizsnásnak".

2 Pátriárkasága idején Szent János minden tettével azon volt, hogy a szegényeket, akiket ő urainak nevezett, segítse, s azokat semmilyen igazságtalanság vagy károsodás ne érhesse. Minden szegényt magával azonos értékű embernek tartott, s mindegyikben Krisztust látta. Rendszeresen osztatott pénzt a koldulók között, s templomának kincstárából nyolcvanezer aranyat adott kórházaknak és kolostoroknak. Új szegényházakat és ispotályokat létesített. Cipruson halt meg szülővárosában, és itt temették el a Szent Ticho mártír tiszteletére épített székesegyházban. Teste később Konstantinápolyba került. Eletéről két terjedelmes, közel egykorú legenda maradt fenn. Az egyik a 6-7. században élt Leontius ciprusi püspöké, amelyet Szent János tanítványainak elbeszélései alapján készített. Ezt a 9. században Anastasius Bibliothecarius görögről latinra fordította.

3 A másik Simeon Metaphrastésnek az előbbi alapján készült írása.

4 A későbbi legendaírók mind ebből a két forrásból merítettek. A Legenda Aurea forrása Leontius püspök írása volt,

5 de azt jócskán megrövidítette, számos legendarészt kihagyva belőle. A magyarországi kultuszhoz kapcsolódóan a szent élete magyarul először a Debreczeni kódexben jelent meg 1519-ben.

6 A szöveg a Legenda Aureán alapul, de abból is igen hézagosan vesz át részeket, jelentősen megrövidítve az eredeti legendagyűjteményt. Különös, hogy a legendaíró egyáltalán nem említ sem-