Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - ENDRŐDI GÁBOR: Szent István I. Miksa császár síremlékén
den Zeichnungen Hans Burgkniairs d. Ä. Nachträge und Berichtigungen. Wallraf-Richartz-Jahrbuch N. F. 2/3 [1933-1934] 272; HALM 1962, 85. sk. - Halm abban, hogy a rajz egyes részletei különböző aprólékossággal vannak kivitelezve, jelesül Pilátus kézmosásának részletekben gazdag jelenetén egyedül Krisztus van pusztán körvonalakkal megrajzolva, az előkép fényviszonyainak befolyását látja. Lehetségesnek tűnik azonban, hogy a másolat apropóját egyszerűen azok a bizarr, már a maguk részéről is archaizáló páncélok és fegyverek adták, melyek a többi alakon láthatók). Nagyon valószínű, hogy a Genealógia ábrázolásai és névsorának tételei csak a metszetek elkészülése után találtak egymásra: az első próbanyomatokról a feliratok, a címerek és az emblémák is hiányoztak (ZIMMERMANN, HILDEGARD: Katalog der erhaltenen Probedrucke zu Hans Burgkmair des Älteren Holzschnittfolge zur Genealogie Kaiser Maximilians I. Jahrbuch der königlich preuszischen Kunstsammlungen 36 [1915] Beiheft, 1-20; GEISSLER, PAUL: Hans Burgkmairs Genealogie Kaiser Maximilians I. Zu diesem Augsburger Fund. Gutenberg-Jahrbuch 1965, 249-261; BELLOT 1967, 181), és olyan eset is ismert, amikor egy figura neve időközben változott meg (ZIMMERMANN, HILDEGARD: Hans Burgkmair des Älteren Holzschnittfolge zur Genealogie Kaiser Maximilians I. Jahrbuch der königlich preuszischen Kunstsammlungen 36 [1915] 45). A sorozatról legújabban: Wien 1996, 138-142, Kat.-Nr. 27-28. Az ambrasi rotuluson „Ratepoto fürst zu Habspurg" név alatt jelenik meg csaknem ugyanaz az alak, melyet egy Dürer-rajz felirata „Ottoprecht fürscht"-nek nevez (KORENY 1989, 141). ÖNB, Cod. 8329-ben Merész Károly figurája egy Burgkmairlap Nagy Sándorának ikonográfiáját követi (ld. itt, 206. oldal). Ugyanott Magyarországi Erzsébet, Zsigmond lánya ugyanazon terv alapján készült, mint a pergamentekercsen Mazóviai Zimburgis, Miksa nagyapjának, Ernő főhercegnek második felesége (ld. itt, 66. jegyzet). Miksa nem volt tisztában azzal, milyen sorrendben követte egymást atyai nagyapjának két felesége (PRIMISSER i. m. [13. j.], 44), anyai nagyapjának pedig a nevét sem tudta - Peutingernek kellett ezt kiderítenie (Weißkunig 1888, 448: „Doctor Peutinger sol kay. M f anzaigen, wie der Kayserin Leonora vater gehaissen hat"). Vö. WILCKENS 1961, 29. sk; OETTINGER, KARL: Die Bildhauer Maximilians am Innsbrucker Kaisergrabmal. Nürnberg 1966 (Erlanger Beiträge zur Sprach- und Kunstwissenschaft, 23), 4; AUER, ALFRED: Dichtung und Wahrheit, Harnische und Kostüme der Grabmalsfiguren. In: Innsbruck 1996, 140-143; továbbá PRIEURBUHLAN 1988, 213 (a Genealógiáról). ÖNB, Cod. 2835; SCHESTAG 1883,168. ZIMMERMANN i. m. (58. j.), 60. LASCHITZER 1888, Nr. 31. Margarithon a sicambriaiak közé tartozik, címerei között szerepel az Árpád-házé is, ennek azonban valószínűleg ugyanolyan kevés ikonográfiái jelentősége van, mint a Genealógiába felvett számtalan honfitársa esetében. Ha archaizáló ikonográfiáját mindenáron egyszersmind nemzetinek is látni kívánnánk, akkor az leginkább svábnak volna nevezhető. A férfiak feje búbján copfba fogott hajat, amellyel Margarithon is ékeskedik, és amely kevéssel később beépült a svábok ősatyjaként számon tartott Suevus ikonográfiájába (PRIEUR-BUHLAN 1988, Abb. 256, 275; az ott reprodukált sorozatokhoz vö. még O'DELL, ILSE: „Tuiscon" und „Gambrinus" zwischen 1543 und 1585. Zu Darstellungen der „Zwölf ersten deutschen Könige" von Peter Flötner bis zu Jost Amman. Zeitschrift für schweizerische Archäologie und Kunstgeschichte 50 [1993] 357-365), Tacitus a „suebus"-ok jellegzetességeként írta le: Germania 38,2. Innsbruck, Kunsthistorisches Museum, Sammlungen Schloß Ambras, Inv. Nr. P 5333. A tekercset Vinzenz Oberhammer vezette be az irodalomba (OBERHAMMER 1935, 42, 56), aki azt I. Ferdinánd uralkodásának idejére datálta, és Jörg Kölderer műhelyének attribuálta. (Az attribúció időtállónak bizonyult; vö. Innsbruck 1992, 363, Kat.Nr. 177; SCHEICHL 1992, 47.) A mű feladata szerinte a síremlék programjának a szobrokhoz készült tervektől alapvetően független képekkel díszített, „szemléletes" rögzítése. Öberhammer érvelése utóbb alkalmat adott a feltételezésre, mely a rotulust Kölderer 1528-as, a már kivitelezett és még kivitelezendő szobrokról felvett beszámolójával {JKSAK 3 [1885] Reg. 3011) hozza összefüggésbe (Innsbruck 1992, i. h.). Megbízható terminus post quem-et Fritz Korenynek sikerült nyújtania, aki a sorozat „Radepoto"-nak nevezett alakját egy 1515-re datált Dürer-rajzra, a figura vázlatszerű, valószínűleg legelső megfogalmazására tudta visszavezetni (KORENY 1989,141). Ennek ellenére azóta ezzel összeegyeztethetetlen datálási javaslatok is napvilágot láttak: a 16. század első évtizedére (SCHEICHL 1992, 47), illetve az 1510-es évek elejére (SCHEICHER i. m. [7. j.], 85. sk). Az utóbbi elképzelést megerősíteni látszott az is, hogy a rotulus programja nem egyezik pontosan a síremlékével, ellenben megfelel a miniált diadalmenetnek; továbbá, hogy a pergamenre festett figurák egyedül Portugáliai János/Ferdinánd (ugyanazon figuráról van szó, melynek neve megváltozott a síremlék készítésének folyamán) esetében tűntek megfelelni a szobroknak, illetve a hozzájuk készült terveknek (vö. MADERSBACHER i. m. [7. j.], 137. sk/23). János/Ferdinánd szobrát öntötték ki ugyanis elsőként, már 1509-ben, míg a többi alak csak 1513-tól kezdve került sorra, ami történetesen a miniált diadalmenet elkészülésével is egybeesik. Döntő lehet a pergamentekercs megítélésére nézve, és az István-ikonográfia alakulásáról alkotandó képünket is komolyan befolyásolja, hogy a figurák a feltételezettnél több szállal kapcsolódnak a bronzszobrokhoz, illetve ÖNB, Cod. 8329 ábrázolásaihoz. E helyütt e szálaknak csak puszta felsorolására van hely: ilyen köti a rotulushoz valószínűleg Szép Fülöp, talán Burgundi Mária és Bianca Maria Sforza, egyértelműen II. (Bölcs) Albert, Pénzes Zsigmond és részben Üreserszényű Frigyes szobrait (a két utóbbi esetben a bronzfigurák eltérnek az ÖNB, Cod. 8329-ben rögzített tervektől), továbbá a tekercs Mazóviai Zimburgisához ÖNB, Cod. 8329 Magyarországi Erzsébetét (Zimburgis bronzszobra egészen más terv alapján készült, Erzsébeté pedig jelentősen eltávolodott az eredeti tervtől). Ez máris valószínűtlenné teszi, hogy a pergamen bármilyen közvetlen kapcsolatban állna a „tulajdonképpeni" síremlékkel, hiszen a megfelelések nem követik a szobrok kiöntésének kronológiáját. (Ráadásul a kapcsolat érdekes módon éppen a korábban elkészült alakok esetében lazább.) Nyilván valamely „parasíremlékhez" készült (feltéve, hogy nem egyenesen a végtermékkel van dolgunk). Ez kronológiai okok miatt nem lehettett a Diadalmenet: figurasorozatunk összeállításakor a miniált változat már elkészült, a fametszeteshez (amely szintén lehet korábbi a rotulusnál, vagy egyidős vele) pedig éppen a síremlék figuráinál megváltoztatott programmal láttak hozzá. Még egy vállalkozás jöhet szóba: 1510 körül több ízben is értesülünk róla, hogy Miksa számos publikációs terve között szerepelt egy „Grabbuch" elkészítése (LASCHITZER 1888, 2/ 1; GOTTLIEB i. m. [13. j.], 61, 64). Ez a terv magyarázatot adhatna a meglepő technikára, a költséges nyersanyagra és a korábbi hipotézisekben felidézett pragmatikus céloknak aligha megfelelő méretekre (37,5 * 340,5 cm) is. Ezek a sajátosságok ugyanis a tekercset Miksa más publikációinak császári díszpéldányaihoz, a „D" kódexhez, a miniált Diadalmenethez és a Diadalív csak írott említésből ismert festett változatához (GIEHLOW, KARL: Urkundenexegese zur Ehrenpforte Maximilians I. In: Beiträge zur Kunstgeschichte, Franz Wickhoff gewidmet. Wien 1903, 101. sk.) teszik hasonlóvá. A „tulajdonképpeni" síremlékkel fenntartott kapcsolatok azonban azt is kézenfekvővé teszik, hogy a rotulus legalábbis részben magukhoz a szobrokhoz rajzolt tervek alapján készült. Kérdés, hogy ezt azokban az esetekben is feltételezhetjük-e, amikor konkrét kapcsolatot ma már nem tudunk kimutatni. OBERHAMMER 1935, 163-206. A kötet jelenlegi formájában többszörös manipuláció eredménye, és minthogy csak harminc ábrázolást tartalmaz, a sorozat egy részének elkallódásával is számolhatunk. Az eredeti ívfűzésről semmi sem ismert; jelenleg a lapok kettesével, egy-egy kb. 2 cm széles papírcsíkkal vannak összeragasztva; az így előállított lappárok vannak kötetté fűzve. Az átrendezések legfeltűnőbb tanúsága a többször megváltoztatott lapszámozás (jelen dolgozat a legújabb, ceruzával írt, minden bizonnyal Oberhammer könyvének megjelenése után készült foliálásra hivatkozik) mellett egy, a figurák magyarázó felirataiéval azonos kéztől származó írás fol. 14.
