Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben
meny, hanem - mintegy reprezentatív követelményként - abba a nemzetközi sorba tartozik, amelyben a francia Szabadságot, Egyenlőséget, Testvériséget megszemélyesítő „Marianne" s az Egységet megtestesítő Germania egymással versengő nőalakjai a legismertebbek. 59 Marianne történetével összefügg a New York-i Szabadság-szobor, Franciaország centenáriumi ajándéka az Egyesült Államok számára. E mintaképek befolyása tesz érthetővé egy, a közelmúlt hazai történelmében, szemünk előtt végbement ikonográfiái jelentéseltolódást: Kisfaludy Stróbl Zsigmond budapesti gellérthegyi Szabadság-szobra úgynevezett „szabadságszoborból", katonai önkényuralmi győzelmi jelből valóságos Szabadság-szoborrá értelmeződött át, eszmei helyének megváltozása közben megőrizve bevált topográfiai helyét. 60 Kiválóbb példát nehéz lenne találni a perszonifikációk értelmezésének alapjául szolgáló, valójában a művészet szféráján kívül létrejövő közmegyegyezés jelentőségére. A gellérthegyi emlékmű szemünk előtt lejátszódott esete más tanulsággal is szolgál: megőrzésében nagyobb a közmegegyezés (a formát és a tájba helyezést illető megszokás) szerepe, mint az ábrázolás ikonográfiái értelméé. Kiüresedett formáról van szó, amelyet azért jogos szimbólumnak nevezni, mert ebben a kategóriában nem elemezhető a formát és a jelentést egymáshoz rendelő konvenció értelme. A perszonifikáció azonban eredetileg nem a szimbólumalkotás módszere, hanem az allegória alapformája. A 19. században még eleven allegóriaalkotás, amelynek trivializálódása hamar megkezdődött, eredeti szakrális auráját, ünnepélyes emelkedettségét egy minden bizonnyal a késő középkorra visszanyúló ikonográfiái hagyománynak köszönheti. A Magyarország-perszonifikáció legfőbb sajátossága talán éppen abban rejlik, hogy tartalmában és formájában is hasonló Szűz Mária mint Patrona Hungáriáé kultuszához. Ennek létezésére vezethető vissza a profán, „állami" allegória viszonylag késői kifejlődése, mert ez volt legfőbb vetélytársa is. A gyermekével együtt ábrázolt Madonna először Mátyás király pénzein jelenik meg a „Patrona Hungáriáé" felirattal, s ábrázolásain nem sokára a holdsarló attribútuma is azonosítja őt a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyával. 61 Hoffmann Edith szkeptikus véleménye 62 ellenére valószínűsíthető, hogy a középkori királyok küldetéstudatának másik klasszikus témája, az Ara Coeli látomáslegendája is már a késő középkorban egyesült a Patrona Hungáriáé alakjával. Erről tanúskodik a látomás ábrázolásainak korai felvétele Szent István, sőt, vele párhuzamosan Szent László ikonográfiájába is. Innen már csak egy kis lépés az augustusi látomás jelenetének azonosítása Szent István legendájának államjogi értelemben is tartósan központi fontosságú epizódjával, az ország felajánlásának jelenetével. Ennek a jelenetnek középkori ábrázolását is ismerjük: a felajánlás szövegével ábrázolta Szent Istvánt a Madonna trónusa előtt az esztergomi székesegyház nyugati kapuzatának, a Porta speciosának timpanonjában az inkrusztáció. Az, hogy Mária ott úgy dönt, hogy István király csak akkor számíthat oltalmára, ha hatalmát az érsekkel, Szent Adalberttel megosztja, még erős helyi érdekeket is elárul. De vajon csupán helyi érdek-e az esztergomi érsekek (a prímások) ez időtől hangoztatott elsőbbség-igénye? Az esztergomi kapuzat ábrázolásainak számos tudós értelmezője, Ipolyi Arnoldtól Gerevich Tiborig úgy vélte, hogy a kapuzat ívének „MENTEM SANCTAM SPONTANEAM HONOREM DEO PATRIAE LIBERATIONEM" feliratában először, már a 12. század végén, halljuk a patriotizmus hangját. Ebben a mondatban a „patria" először Szent Ágota városát, Cataniát óvta az Erna tüzétől. Különösen a „liberatio" szóval együtt ebben a közismert imaszövegben a „patria" elsősorban az érseki székhelyet és egyházmegyéjét jelenthette, és annak alapítása óta élvezett szabadságát idézte emlékezetbe. Nem volt messze már az idő, amikor az esztergomi érsek az ország prímásaként a pátriát már az egész Magyarországként értelmezte. Talán ez a jelentés is valóban benne van már az esztergomi prímádat nagyban megalapozó Jób érsek felfogását kifejező feliratban. 63 A Patrona Hungariae-kép modern értelemben vett patriotisztikus jelentésének kialakulása a 17. század első felében, az ellenreformáció és a török elleni küzdelmek időszakában következett be. Zrínyi Miklós eposzi invokációjában a Szent Szűz egyszerre jelenik meg a barokk „Mennyek királyné Asszonyaként", a magyarok Nagyasszonyaként, a Bölcsesség trónusaként és a történetíró múzsái inspiratrixaként: „Szentséges Királyné, hívom irgalmadat. / Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt...". A mai művészettörténeti kutatás világosan látja Pázmány Péter Isteni igasságra vezérlő Kalauza (1623) címlapjának (V-9) szerepét ebben a folyamatban. Valószínű a típus megalkotásának döntő momentumának időpontja is. A győri jezsuita templom Magyar szentek oltára 1642-ben készült. Ritka eset, hogy egy ikonográfiái típusnak nemcsak eszmei gyökereit, hanem születésének pontos idejét is ismerjük. Ez esetben a Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának ikonográfiái típusának, a következő századok egyik legnagyobb jelentőségű és legsokrétűbb alkotmányjogi tartalmat is hordozó jelenetábrázolásáról van szó. 64 A korona felajánlásának ez a jelenete hallatlanul elterjedt, és tartósan, változatlan formában élt tovább. Hosszú életét annak köszönheti, hogy magába sűrítve újította meg a középkori felajánlás- és látomásképek valamennyi jelentésrétegét. A lapidárisan tömör akció olyan ikonográfiái lelemény, amely a vallásos legendajelenet narratív funkciójában kínálja magát a jámbor áhítatnak, ugyanakkor a jelenet mindkét szereplője egyben perszonifikáció is. A képtípus az allegorikus aktusba sűríti a hazai közmegegyezés egész rétegződését, mind az egyházi, mind a világi jelentéseket. Ennek az allegorikus jelenetnek valódi szereplője és értelmezésének egyik kulcsa látszólag egy szimbolikus attribútum, a korona. A barokk koronafelajánlás-képektől kezdve az ebben az összefüggésben ábrázolt korona nemcsak attribútum; több, mint királyi jelvény, s mindig határozott alakban, a Szent Korona ábrázolásaként jelenik meg. Az a tény, hogy az allegorikus jelenetben a
