Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben

visz a művészetnek az őt gyakorló népek közötti különbözőségéhez. Az égalj befolyásán értjük az országok különböző helyzetének, a bennük uralkodó különös időjárásnak és táplálkozásnak hatását az ott lakók alkatára, s nem kevésbé gondolkodásmódjukra. Polybios azt mondja, hogy a klíma alakítja a népek erkölcsét, alakját és színét".

48 Ezekben az elemekben - amelyeket majd a pozitivista milieu-elméletek abszolutizálnak, hatásukat automatikusnak fogván fel - látta Winckelmann az allegória tartalmát. Winckelmann az allegóriát tekintette a művészet legemelkedettebb céljának, s ennek a különös írásmódnak az olvasásában az értelmezés legfőbb feladatát. Értelmezésében a történelem szubjektuma mindig egy nemzet, emberfajta közössége. Minden nemzeti művészet mintaképe Winckelmann görögségszemlélete; még Fülep Lajosnak a historizmus szemléleti maradványaitól látszólag mentes, „a közösség elve" logikai formulájaként megjelenő megfogalmazásában is: „Egyetemes és nemzeti korrelativ fogalmak".

49 Művészettörténeti értékrendjének és elemző módszerének fedezetét ugyanakkor - akár Lechner Ödön építészetéről, akár Izsó Miklós szobrairól volt szó

50 - a winckelmanni értelemben felfogott görögség formai és etikai normái alkották. Fülep nemzeti művészetképének mindvégig egyik lényeges eleme maradt az, hogy megőrizte kritikai, sőt, elutasító álláspontját a hivatalos művészet historizmusával szemben. Műkritikai tevékenységének kezdetétől, már a nagybányai mozgalommal szimpatizáló írásaitól fogva következetesen szembeszegült az akadémizmussal, amely szótárában a kimondható legnagyobb gonoszt, egyben a lehető legsúlyosabb átkot jelentette. Abban a pillanatban elfordult Ferenczy Károlytól és Nagybányától, mihelyt művészetükben az akademizmus hajlamát észlelte,

51 s mindvégig ragaszkodott a nemzeti történelmi hagyománynak ahhoz a szociális kritikai szemléletéhez, amelyet a legvilágosabban az Ady-sorok fejeznek ki: „Hódították ez országot / Derék, lelkes úri szittyák: / Jótevői szegény népnek / Iskolában így tanítják. / De nem így volt ezer évig...". Mert Fülep görögségszemléletének egyik kulcsát jelentette a klasszikus görög társadalomnak ideális, organikus közösségként való felfogása. Ezt az elképzelést később - Thöniesshez hasonlóan és bizonyára ismeretében - közösség (Gemeinschaft) és (hierarchikusan felépített, államként szabályozott) társadalom (Gesellschaft) ellentétpárjaként határozta meg.

52 Ebből a közösség-felfogásból táplálkozott rokonszenve Bartóknak és Kodálynak az archaikusra és a romlatlanul egyszerűre koncentráló népzene-felfogása iránt,"'

3 innen ered Fülep népművészet-kultusza - a harmincas évek elején a népi írók mozgalmának közvetlen közelségében (egyedül idejekorán történt elhatárolódásán múlott, hogy nem a középpontjában). A művészet közösségi felfogása és a társadalomtörténet közötti összekötő kapocs - a fenti sorok tanúsága szerint is - a bámulatos éleslátásról tanúbizonyságot tevő Ady volt. Nemcsak azzal, hogy világos különbséget tett a nemesi és a 19. század közepének tradíciójában gyökerező nép-nemzeti felfogás között, hanem a „szittyák" utalásán keresztül a történeti-filológiai és ideológiai vitakérdés magvára, Kézaira - s nem kevésbé Werbőczyre - is rámutatva. Ez a kérdéskör, a nemesi communitas ideológiája és államelmélete vált a 20. századi magyar történettudomány egyik központi témájává, s ebben a problematikában jutott el - a thöniessifülepi megoldással rokon módon - a család és az állam kategóriáit vizsgálva, a nemzetfogalom történetiségének tételéhez.

54 Művészi megjelenítésre - ismét csak a perszonifikáció útján - természeténél fogva a régebbi és hagyományosabb, rendi nemzetfogalom számíthatott, inkább allegorikus alakként, mint cselekvő szereplőként. Hungária vagy Pannónia perszonifikációja is emblematikus módszerrel alkotható meg. Ezt a nőalakot - más keresztény nemzetek megszemélyesítői sorában, és hozzájuk hasonlóan királynői jelvényekkel díszítve - ott találjuk a strassburgi Jung St. Peter Berthold von Bucheck püspök megrendelésére 1330 körül festett falképén.

55 Az idegenben történt képalkotás módszere világos: ugyanaz, mint az országok, földrészek megszemélyesítéseié a Karoling-kor óta és még sokáig, az újkori kartográfiában, történelmi allegóriában, sőt, a karikatúrában is. Hasonló eljárással került a töröktől szorongatott Hungária alakja egy egész Germania segítségét allegorikusán kifejező, 1585-ös német fametszetre.

56 A 19. század emblémaalkotási lázában válik ismét időszerűvé az önálló képtípus kidolgozása - Weber Henrik kicsiny Hungáriája és Vidra Ferdinánd eleve múzeumba szánt Pannóniája egyaránt a reformkor csúcspontján, a negyvenes években készült.

57 Mindkettő a pajzson ábrázolt országcímerrel hangsúlyozza a fejedelmi nőalak palládium-funkcióját, de míg Weberé a kacagányos, buzogányos, harcos amazon képe, Vidra Ferdinándé a pinturicchiói ihletésű, tychéi típusú királynő triumfáló alakja. Vidra egy Garay János idézettel („Mögöttem a' mult fénykora / Dicsőn, de vérben alkonyul. / Előttem az ég'hábora / Mellyből egy szebb jövő pirul") üti meg Kölcsey Himnuszának, Vörösmarty Szózatának hangnemét, s fejezi ki ugyanazt, amit Johann Nepomuk Ender 1831-es festményén - „Borúra derű" feliratával - a Magyar Tudományos Akadémia allegorikus alakja (maga is bizonyos tekintetben a nemzetallegóriák egyike, s egyben az emblematikus alkotásmód kiváló példája). A Széchenyi István által annyi, részletekbe menő figyelemmel kidolgozott allegorikus kompozíció egy közvetlen Hungaria-perszonifikációt is tartalmaz, a nemtő pajzsán, ahol Pallas Athéné emeli fel a vakság fátylát az országcímerre támaszkodó hölgy arcáról. Az aranypajzs mint Akhilleusé, szegélyén a Rómát ostromló hunok történetével: mintha a középponti ábrázolásból nyerné felvilágosodását Attila király!

58 Az ország vagy a nemzet fenséges nőalakban való megszemélyesítése rendkívül népszerűnek bizonyult; az ünnepélyes közszférából, az emlékművek és középületek dekorációjából a bankjegyek és a politikai plakátok közvetítésével a kereskedelmi reklámok triviális szintjére is leszállt. Hungaria/Pannonia perszonifikációjának megalkotása nyilvánvalóan nem egyedül magyar lele-