Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - KERNY TERÉZIA: História Sancti Ladislai. A kerlési ütközet ábrázolásairól

Incoronata-templom - Nápolyi László instrukciói szerint megvalósított - egyik falképe.

31 A bibarcfalvai (Háromszék) falképen a pogánnyal küzdő Szent László fölött egy angyal jelenik meg, amely Salamon király pozsonyi látomásához kapcsolódik. Sokat foglalkoztatta a kutatást Szent László lova is. Általában fehér színű, s almásderes fajtájúnak ábrázolják, de mindenesetre világosabb színűnek a kun lovánál. Ez közismert sztereotípia. László Gyula nyomán a néprajzi kutatás táltos lóval azonosította.

32 Más megközelítésben viselkedése a Pegazus-mondakörrel mutat hasonlóságot.

33 Neve: Szög. E név az évszázadok alatt ugyancsak a legváltozatosabb formában tűnt föl. Talányos továbbá a csata helyszíne és ideje. A Képes Krónikában és a szövegét átvevő 1488-ban kiadott Thuróczy-krónikában a Szolnok-Doboka vármegyei Kerlés hegyénél zajlott az ütközet. Bonfininél, a Kerum Hungaricarum Decades 1581-es kiadásában szerepelt először helyszínként a Cserhalom. 18. századi lipcsei kiadásának fordítása a csatateret már „Erdeihely"-nek nevezte, konkrét meghatározás nélkül.

34 Elképzelhető, hogy e bizonyos Kerlés mellett, fölött létezett egy cserfákkal benőtt domb (kunhalom!), s így alakult ki a két változat. Az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy Garay János Pályaképek József nádor életéből című költeményének negyvenhetedik fejezete, melynek A kunok grófja alcímet adta, s ahol szó esik a kun nép 1845. május 20-án történt megszabadulásának ünnepéről, a következő sorok olvashatók: „Egyszerre a kőhídon, Cserőhalom felől / Port ver föl a lovasság". Garay egészen nyilvánvalóan tudatosan használhatta föl a Cserhalom nevet.

35 Kikkel harcolt Szent László és mikor? A történeti adatok szerint I. László háromszor küzdött a „kunokkal" (valójában a besenyőkkel), s aratott győzelmet fölöttük. 1068-ban még hercegként Salamon király és bátyja, Géza herceg oldalán, ahol a bizonyos leánymentés is történt. E csata leírását a szakirodalom általában hitelesnek és történeti értékűnek mondja. 1085-ben Kutesk besenyő vezér a Felső-Tisza vidékére tört, ahonnan László, immár választott királyként, kiverte, s a győztes csata színhelyén templomot emelt (Kisvárda). Végül a harmadik hadjáratát 1091-ben vívta. A Horvátországból hazatérő László seregével a Temes folyónál utolérte, és a Pongács vize mellett legyőzte a zsákmánnyal távozni igyekvő „kunokat", majd Orsova táján vereséget mért rájuk. Ákost, a vezért maga az uralkodó ölte meg. Logikusan nézve, ha valójában 1068-ban zajlott az ütközet, hercegként kellett volna minden esetben ábrázolni, ám ilyen alakban elég elenyésző helyen fordul elő (Magyarremete [Bihar vármegye], Kassa [Abaúj vármegye], Toronyhely [Zala vármegye], Képes Krónika). Mindez érinti az anakronizmuson túlmenően a legitimitás és idoneitás (alkalmasság) kérdését is. E későbbi ütközetekhez kapcsolhatók talán azok a csatajelenetek, ahol egyáltalán nincs szó a leányrablásról. Minden bizonnyal több hadjárata mosódott össze az idők során, melyek egyikébe utólag beletoldották a leányszöktetés romantikus kalandját. Egyébként e „kunok" elleni hadjáratokhoz más csodák is fűződtek, amelyek a 16. századtól jelentek meg először a prédikációs irodalomban: a forrásfakasztás, a Szent László füve, a Szent László pénze (kun aranyak) vagy a sziklában hagyott patkó nyomának mirákulumai.

36 Több erdélyi falképet (Bögöz, Gelence, Homoródszentmárton) kíséri Antiochiai Szent Margit vértanú szűz legendája. Magyarázattal itt is sárkányölő Szent György históriája szolgál mintaképül, amely kiegészítőjévé vált (a sárkány révén) a Margit-ciklusoknak. Miután a Szent György-ikonográfia bizonyos elemei beépültek Szent László-ábrázolásának tradíciójába, ez a kapcsolat nem meglepő. (Szent Margit népszerűsége egyébként hazánkban vetekedett Szent Lászlóéval, különösen azután, hogy II. András király a Szentföldön megszerezte a szent fejereklyéjét. A 14. század végén már „Patrona Regni"-ként említették a források.)

37 Máshol, például Gelencén a passió-ciklus is befolyásolta a kerlési ütközet egyes jeleneteinek kompozícióját. Bibliai-tipológiai párhuzamok pedig a Magyar Anjou Legendárium miniatúráin mutathatók ki.

38 Szent László viselete hasonló, mint önálló ábrázolásain. Fegyverzete és ruházata mindig a legújabb divatot tükrözi. Az Árpádok vágásos pajzsával harcol Gelencén, Homoródszentmártonban, Erdőfülén és Maksán. Szent György keresztes pajzsa az attribútuma Sepsikilyénben, Gömörrákoson és Rimabányán, valamint „Marienritter"-ként a Magyar Anjou Legendárium sorozatán. A 14. század végétől pedig a kettős keresztes pajzs (az ország címere!) lett egyik állandó jelvénye a bárd mellett (Zsegra, Karaszkó, Szentmihályfa). (Ez a jelenség a Szent György-ábrázolásokon is megfigyelhető ebben az időben.

39

) IV. A késő középkortól a 18. századig A 15. század második felében a téma látszólag elveszítette aktualitását. Szórványosan azonban előfordult. így például a bécsi egyetem magyar nemzete első anyakönyvének (Matricula Nationis Hungáriáé, I. 1453-1629) címlapelőzékén

40 vagy egy-két falfestészeti emléken. Ez utóbbiak ekkor már kifejezetten köznemesi megrendelésre készültek (Sepsibesenyő IL, Pónik [Zólyom vármegye], Felsőlövő [Vas vármegye]). A gyenge színvonalú póniki falkép elkészülte után, egy évvel később, 1479ben a történet megjelent a Dubnici Krónikában is, László életrajzánál. Itt a szöveges részek mellett pontosan kimért üres helyek vannak, jelezvén, hogy eredetileg miniatúrákat szántak közéjük. Rendszere - a fejezetcímek alapján - bizonyíthatóan a Képes Krónikáét követte, de az egyes elbeszélések is pontosan ugyanazon a lapon találhatók.

41 1488-ban Thuróczy János Chronica Hungaroramának második, augsburgi kiadásában címlapelőzékként, fametszeten szerepelt a kunüldözés jelenete, föltehetően Martin Schongauer egyik rézmetszetének fölhasználásával.

42 Nagy valószínűséggel ezt a gyorsan terjedő grafikát követhette a csallóközi Gutor (Pozsony vármegye) plébániatemplomának falképfestője a 15. század utolsó évtizedében, egy korábbi freskó helyén.

43 Számos új, ismeretlen adalékkal, kiegészítéssel gazdagította a történetet ekkortájt Antonio Bonfini. Hatal-