Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek
ezt a feliratot mindenképpen az oltár felállítása, legalábbis a merevszárny felszerelése előtt írták fel, hiszen a magasan lévő tábla hátoldala ezt követően már nehezen lett volna hozzáférhető. Az oltár tehát ekkor nem volt még egészen kész. A 24 táblaképpel - az ünnepi oldalon Keresztelő Szent János legendájának, a hétköznapin Mária életének ábrázolásával -, a szekrényben Szűz Mária, Péter és Keresztelő Szent János életnagyságon felüli szobraival, a szekrényfeleken vértanú szüzekkel és az oromzatban további szobrokkal díszített oltár készítése bizonyára hosszú éveket, sőt évtizedeket vett igénybe. Az építmény legjelentősebb átalakítása - mely a festmények és a szobrok teljes átfestését, a díszítőfaragványok kiegészítését, pótlását és minden bizonnyal az oromzat átalakítását eredményezte - stíluskritikai szempontok és a restaurálások során tett technikai megfigyelések alapján a 17. századra tehető. Talán ezzel állhat összefüggésben a Radocsay által említett „barokk írású" felirattöredék is. A széles oltárszekrény és a szárnyképek tetejét „pártázatként" díszítő, „nem magasba szökő, inkább háló, mint tornyos oromzat" (KAMPIS 1940, 100) abban a formában, ahogy legutóbb, 1945 előtt a Szépművészeti Múzeum márványcsarnokában állt, többszöri átalakítás, változtatás nyomát viseli magán. Az oltárszárnyak fölé helyezett, szamárhátíves záródású, növényi indákból alkotott mezők és a baldachinos tornyocskák a szekrény fölötti ornamentális faragványok és fülkék mintájára készített későbbi, feltehetően 17. századi kiegészítések. A bal szélen Szent István mártír és a jobbon a kettős keresztes, vágásos címerrel díszített pajzsot tartó, hol Szent Lászlóval, hol Imrével azonosított koronás férfiszent sem tartozott az eredeti, középkori oltáregyütteshez. A két figura azonban nem feltétlenül „elveszett gótikus szobrot pótoló" alkotás - ahogy Radocsay Dénes vélte -, hiszen helyükön eredetileg talán egyáltalán nem voltak szobrok. Nem is „barokk kori gótizáló alkotások", hanem a legújabb restaurátori feltárás bizonysága szerint erősen átdolgozott középkori faragványok, melyeket az oromzat újkori kiegészítése, átalakítása során másodlagosan helyeztek ide. Eredetileg oltárszekrényben állhattak. Erre utal az oromszobroknál sokkal laposabb testük, kizárólag szembenézetre komponált faragásuk - hátoldaluk szélesen és mélyen ki van vájva -, mely ugyancsak különbözik Szent István és Szent László majdnem körplasztikaként kezelt figuráitól. Az ún. Szent Imre-alakot szinte teljes egészében újraalapozták, bő, hermelingalléros köpenyének mai arany lüszter, gombos ruhájának zöld lüszter felülete erre a rétegre készült. A sötét, göndör hajjal és szakállal keretezett arcot, a kézfejeket és a lábazat egy részét többszörösen átfestették, ezek alól a középkori felület apró részletei bukkantak elő. Középkorinak kell tekintenünk - hiszen a kézzel egybe van faragva - a címerpajzsot is, melynek feltűnően ügyetlen formai megoldása leegyszerűsítő átalakítás eredménye lehet. A mai címerkép alatt a pajzs felülete üres, nincs rajta sem régebbi alapozás, sem festés, az eredeti, attribútumértékű címerképet feltehetően a szobor másodlagos felhasználását megelőző javításkor-átalakításkor lecsiszolták. (Ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy a pajzs eredetileg üres volt.) Az ezt követően, újonnan festett, nagyon gyenge kvalitású, a pajzs méreténél jóval kisebb magyar címerrel a koronás férfiszentet magyar uralkodóvá változtatták. Bár az idősebb arc, a sötét haj és szakáll ellentmondani látszik a Szent Imrével való azonosítás gondolatának, a szándék mégsem lehetett más, hiszen az oltárszekrény fölött ott állt Szent István és Szent László király. Az átértelmezéshez talán a szokatlan formájú, hercegi jelvényként is értelmezhető korona adhatott némi segítséget. Az újonnan idehelye-
