Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - I. Ereklyekultusz - MAROSI ERNŐ: Ereklyék
MAROSI ERNŐ EREKLYÉK Az ereklye (reliquia) szó szerint „maradvány": az a testi, anyagi természetű tárgy, ami egy valaha élt személyből a földön hátramaradt, miután élete végén belőle a lélek távozott. Ám az egykor benne lakozó lélek ezt a maradványt csodás (rendszerint gyógyító) erővel tölti be, aminek emanációja belőle kisugárzik. Az ereklye kettős értelemben is kultusztárgy: egy fontos, földöntúli erővel felruházott emberi személyiség emléke, és ugyanakkor halála után is érvényesülő jelenlétének hordozója. Ilyen csodás erővel felruházott tárgyak kultusza nemcsak a kereszténységre jellemző: istenekre, félistenekre, héroszokra vonatkozó tárgyakat vett körül hasonló kultusz az antikvitásban, vannak indiai, mohamedán stb. ereklyék is. Az ereklye tehát a múlt tárgyi emléke, ám az ereklyekultusz homlokegyenest ellenkezik a múlt történeti idézésével. Az ereklye maga a továbbélő, eleven, jelenvaló múlt (hiszen az örök élet bizonyítéka); a történeti tudat alapja az egyszer voltnak megismételhetetlensége, az elmúlás tudomásulvétele és az időbeli távolság felmérése. Történeti értelemben is: a történelmi szemlélet tudatosulása kiszorítja az ereklyekultuszt (amelynek középkori formájával elsőként a reformáció helyezkedik szembe, revízióra késztetve a katolikus egyházat is). Az újkor kezdetén a történeti forrásokra alkalmazott kritikai vizsgálathoz (először Lorenzo Valla kritikája a pápai államhatalmat megalapozó „constantinusi adománylevélről") hasonló eljárással választották szét a hiteles és a hamis ereklyéket is. Szokás beszélni elsődleges ereklyékről (a szent holttestének maradványairól, csontjairól, véréről stb.) és másodlagosakról (ruháiról, használati és más emléktárgyairól: köztük például bilincsekről, a mártírium eszközeiről). A buzgóság mesterségesen is előállított ereklyéket: érintés útján, ereklyékhez érintett tárgyakra, a szentek sírjába eresztett kendőcskékre, a maradványok öblítésére használt folyadékra vívén át azok csodás erejét. Vannak az ereklyék között turisztikai jellegű emléktárgyak is, amilyeneket a zarándok a Szentföldön (például követ a keresztútról, olajat az Olajfák hegyéről, Jordán-vizet, Jerikó rózsáját) vagy más szent helyeken gyűjthetett, tördelhetett. A mártíroknak az antik halotti kultuszból származó (mausoleumokban, héróonokban, sírépítményekben folyó) ereklyekultusza a kereszténység kezdetétől fogva létezett. Már Jézus Krisztust is a szokásos helyi rítus szerint helyezték sírba. Alapvető fontosságú, hogy a keresztény áldozati szertartás memoriális jellegű: egyszerre emlékeztet az utolsó vacsorára, s tartalmaz mementót a
