Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - I. Ereklyekultusz

az, hogy nem vették észre a „fejcserét". A Szent Lászlót ábrázoló mellkép koronáján ugyanis jól látható a hitelesítőjegy. Csakhogy az árverezőház szakértője nem vette észre, hogy a szóban forgó jegyet kizárólag kis tömegű ezüstművekre alkalmazták, azaz csak a koronakereszt anyagát jelöli. Ha a büsztök egésze nemesfémből készült volna, egy ettől rajzában, formájában is elütő hitelesítőjeggyel látták volna el a művet. Ez esetben a tárgyak közül négy a 20. század elején kerülhetett (vissza?) a bécsi kincstárba. Ennek az elképzelésnek a gyenge pontja Szent István alakja, amelyről nincsenek információk. Nem tudni, hogy ezek közül mikor került ki a gyűjteményből a berlini aukción szereplő négy darab. Ismert néhány eset, amikor maga az uralkodó ajándékozott a kincstárból ötvösműveket (ld. a pannonhalmi házioltárokat), tehát elképzelhető, hogy ez lett a sorsa az ereklyetartóknak is, vagy közülük néhánynak. Egy másik lehetőség szerint a büsztök is a Schatzkammer 19. század végi „restaurálási" esetei sorába illeszkednének. Ekkor ugyanis több tárgyat adtak ki Salomon Weininger bécsi műhelyébe restaurálni. Weininger azonban az eredeti tárgyakat lemásolta, majd a hamisítványokat visszaadva a Kincstárba, az eredetieket értékesítette. így kerülhetett volna ki a műkereskedelembe az ezüstbüsztök közül néhány. Ez esetben hitelesnek kell elfogadnunk a berlini katalógus megjelölését. Ennek a lehetőségnek szintén vannak ellentmondásos részletei. Weininger csak középkori tárgyakat hamisított (Tövis-ereklyetartó, Nagy Lajos keresztje), a büsztök készítése ettől eltérő felszerelést, felkészültséget kívánt. Mindezeken túl pedig azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy eredetileg, a 18. században, Moser műhelyében is készülhettek több példányban az ereklyetartók, hiszen sokszorosítható eljárásról van szó. Ekkor azonban felmerül az a kérdés, miért a sárgaréz példányok vannak a császári Kincstárban? A budapesti darabok a barokk ábrázolási hagyományait követve jelenítik meg az Árpád-házi szenteket. István és László szakállas, idősebb férfi, míg Imre szakáll nélküli ifjú arcvonásait hordozza. Imre főhercegi koronája szintén ebbe a hagyományba illeszthető. Imre ruházata is magyaros jellegű, mente kötővel rögzített, vállra vetett felső öltözéket, valószínűleg mentét visel. Istvánon és Lászlón elöl kapoccsal összefogott palást látható, mely alatt viszont ők is zsinóros gombolású, dolmányhoz hasonló öltözéket hordanak. K. Er. Inventar der k. k. Geistlichen Schatzkammer vom 23. 2. 1758. Hrsg. v. ZIMMERMANN, HEINRICH. JKSAK 16 (1895) XVII, Reg. 12623; KNIES, KARL: Die Punzirung in Oesterreich. Wien 1896, 72, Tat. IV, Fig. 4; Antiquitäten Sammlung des verstorbenen Herrn Rittermeisters von Goldfuss, Gr. Tinz. Rudolph Lepke's Kunst-Auctions-Haus. Berlin 1907, Nr. 130; BAUER, ROTRAUD-DISTELBERGER, RUDOLF-KRENN, STEFAN-LEITHE-JASPER, MANFRED-SCHÜTZ, KARL-TRNEK, HELMUT: Weltliche und Geistliche Schatzkammer. Wien 1987, Nr. 177. 1-5. Szent István és Szent Imre ereklyetartója Ismeretlen (felvidéki ?) mester, 18. század közepe Aranyozott réz, ezüst, papír, üveg; trébelt, cizellált, poncolt, filigrán; a: magassága 24,5 cm, szélessége 15,4 cm; b: magassága 24,5 cm, szélessége 15,4 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Újkori Osztály, ltsz.: 1918.29.26. a, b a: Aranyozott vörösréz, két volutából és kagylómotívumból alakított talprész, közepén kartusban üveg alatt ereklyetartó tok, hátoldalán hitelesítő pecséttel. Az imára kulcsolt kezű Szent Istvánt ábrázoló miniatűrt magába foglaló, stilizált növényi mustrás filigrán keretelésű fölső rész utólagos, durván, csavarokkal van felerősítve a talpra. Hátul rézfogantyúval és támasztékkal. b: Aranyozott vörösréz, két volutából és kagylómotívumból alakított talprész, közepén kartusban üveg alatt ereklyetartó tok, hátoldalán hitelesítő pecséttel. Az imára kulcsolt kezű Szent Imrét ábrázoló miniatűrt magába foglaló, stilizált növényi mustrás filigrán keretelésű fölső rész utólagos, durván, csavarokkal van felerősítve a talpra. Hátul rézfogantyúval és támasztékkal. Az alsó rész motívumai a 18. század közepének bécsi ötvösségéből ismertek. A miniatűrök filigrán művű keretelése gyakorlatlanabb kézre vall. Az alsó, minden bizonnyal eredetileg is ereklyetartó részét képező részre utólag illesztették rá a két miniatűrt. Az így létrejött kompozíció jellegzetes, a 18. század középső harmadából számtalan változatban ismert. Valószínűleg Bécsben 1-5.1 &