Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - I. Ereklyekultusz
EREKLYEKULTUSZ „Bátorkodtam eltulajdonítani ezt a kosarat a kiselejtezett papírok számára: letehetem ide? - Azzal a sarokba helyezte terhét, mely színültig tele volt kettészakított irományokkal, mindenféle cédulákkal, apró csontokat és porcogókat tartalmazó dobozkákkal. - Örömmel jelenthetem, hogy találtam öt, tökéletesen hiteles, minden jámbor tiszteletre méltó ereklyét. A többi ott van - mutatott a kosárra. - Volnának szívesek megmondani, kisasszonyok, hol kefélhetem le magam, és hol moshatok kezet?" A ragyogó jelenet - ki ne emlékeznék rá? - a Párduc utolsó fejezetében játszódik, amikor az egyházi vizitátor (a palermói érsek megbízásából) átvizsgálja és kiselejtezi a Salina-palota kápolnájának ereklyegyűjteményét. Elmenőben - Lampedusa talán a művészettörténészekre gondolt - még így szól: „Elfelejtettem mondani, hogy a kereteket rendben a kápolna asztalán hagytam, van közöttük néhány igen szép darab. - Azzal elbúcsúzott. - Kisasszonyok, a legmélyebb hódolatom." A regénybeli Salina-kisasszonyok részben jámbor áhítatból, részben féltékeny presztízsből fakadó ereklyekultusza igen hosszú, majdnem két évezredes keresztény hagyomány kiragadott exempluma. Ez a hagyomány talán nem is kellene hangsúlyozni - ma is éppoly elevenen él, mint a késői ókor idején. Ereklyékkel - valódiakkal és hamisakkal - ma is mindennap találkozhatunk: nemcsak a katolikus templomokban, ahol az előírásoknak megfelelően a hívők jámbor tiszteletben részesíthetik őket, vagyis általuk azokat a szenteket, akiket képviselnek - és nemcsak egyházi műgyűjteményekben és világi múzeumok kiállításain, ahova főleg foglalataik miatt kerülnek - hanem különleges alkalmakkor, ünnep idején köztereken vagy akár az utcán is. Az ereklye biztosítja a szent praesentiáját. így volt jelen Szent István király 1991. augusztus 20-án a Szent Jobb által képviselve a Hősök terén, a pápai nagymisén; így látogatta meg ismét Szent László király a somogyvári bazilikát (pontosabban annak romjait) az alapítás 900. évfordulóján, a koponyacsontot magában foglaló díszes fejereklyetartó jelenlétével. A példák hosszan sorolhatók. A Szent Jobb olykor drámai története s még inkább tiszteletének históriája Szent István király székesfehérvári sírjának első fölnyitásától a mai napig végigkíséri az ország történetét. Tiszteletén kívül leginkább menekítéséről meg elrablásáról maradtak adatok, s miközben útja különböző stációit járta, egyre osztódott, fogyatkozott; a budapesti Szent István-bazilikában őrzött partikulája ma a koronázási jelvények fontosságával ér föl. Nemzeti jelkép lett belőle. Ha fogyott is, nem lett kevesebb; a relikvia - a szó eleve maradékot jelent - tovább osztható, sőt, érintéssel sokszorozható; státusza különleges. Csak története idézheti - pars pro toto - a nemzet történelmét; maga az ereklye, függetlenül az elmúlt századoktól, ma is az, ami volt mindig: fölötte áll a múló időnek. Az ereklye maga az antitörténelem, eleven mementója az örökkévalóságnak. Tartója azonban csakúgy része a művészettörténetnek, mint bármely más műalkotás. A díszes ereklyetartóban őrzött relikviák tehát egyszerre vannak a történelmen belül és kívül; egyszerre jelképezik a történelem folyton változó idejét és az örökké állandó, mozdulatlan szent időt. Ezért kezdjük velük, mintegy jelkép gyanánt kiállításunkat, amely a múlt eleven, korról korra tovamozduló képét keresi. Középkori ereklyetartóink csekély kivétellel elpusztultak. A 16. században felvett székesegyházi inventáriumok több tucatot sorolnak föl csak a fejereklyetartók közül is (Esztergomban, Veszprémben, Egerben). A legszebb ránk maradt fej ereklyetartó Szent László király váradi hermája, amelyet ma a győri székesegyházban őriznek. Ismeretlen módon menekült meg a váradi egyház 16. századi szekularizációja során, majd Náprágyi Demeter vitte magával Erdélyből, s új koronát csináltatott neki Prágában. Ma is szakrális környezetben van, a győri székesegyház Hédervári-kápolnájában, a nemrég boldoggá avatott Apor Vilmos síremlékével szemben. Azt a Szent László-hermát, amelyet ma őriznek Váradon (benne az 1775-ben Győrből diszmembrált relikviával), Ipolyi Arnold közvetlen utóda, Schlauch Lőrinc püspök csináltatta 1892-ben. Ez a győri hermát utánozza: az arc, a szakáll, a bajusz és a haj a középkori ötvösmű utánérzése, a mellrészre pedig ugyanolyan sodronyzománcos rombuszmustrát remekelt az ötvös. Fejére azonban nem a prágai korona, hanem a Szent Korona illeszkedik, vállára pedig Szent István palástja borul. Szent László mint Szent István utódja, mintegy reinkarnációja jelenik meg. A talapzatot sodronyzománcos díszítés borítja, vagyis azzal a technikával készült, ame-
