Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954

Glatz Oszkár, Kunffy Lajos, 1953. március

reális eszközök alkalmazására nevelhet. Biztosítja azt a lehetőséget, hogy megvákozctt társadalmunk humánus vonásait, eszmei, érzelmi megnyilvánulásait harmonikusan, közérthetően jelenítse meg. Kunffy Lajos mintegy hatvan éve kiállító művész már. Ez idő alatt mint a somogyi tájnak és népének festője szerepelt. Szerényen, de állhatatosan ragaszkodott élményeihez, melyeket környezetéből, a földmunka megfigyeléséből merített. Festményein keresztül közel kerülhetünk a Dunántúl dolgozó parasztságához, azokhoz az életkörülményekhez, melyek között tömegeink az elmúlt évtizedekben ékek. Sok erőt tudott érzékeltetni a parasztábrázolásokban Kunffy Lajos, s még az elnyomatás terhei alatt is megtörhetetleneknek jellemezte dolgozóit. Különösen tanulságos az a festői megfogalmazás, ahogyan a haza tájaival, ,,Somogyország" vidékeivel foglalkozik képein. Nagyszerű gazdagság lehetőségeit hordják magukban ezek az ábrázolások, vidám, meghitt színezésük földünk termelékenységét, mérhetetlen kincseit jelképezik. Festményeit azért becsülték mindig is, mert egyszerűen, különösebb áttételek és bonyodalmak nélkül kapcsolódnak a valósághoz, alakjai mindennapos helyzeteket elevenítenek meg, tájképei Dunántúl lágy hangulataira utalnak. Egyfajta lírai szemlélődés ölt formát Kunffy Lajos képeiben, melyeknek indító oka mindig a művész Őszinte érdeklődése a világ jelenségei, emberi sorsok, természeti szépségek iránt. Ezt a festészetet halknak, bensőségesnek lehet nevezni, a festőt megértőnek a dolgok iránt. Igaz, hogy van ebben a művészi magatartásban némi passzivitás is, de a földesúri-tőkés propaganda hangos hazudózásai mellett ez a tartózkodás különvéleményt jelentett. A meghitt szemlélődés Kunffy Lajost érzékennyé tette az emberi lélek, a jellemek elemzésére. Arcképei elmélyülésről, az ábrázoltak iránti együttérzésről tesznek tanúbizonyságot. Nagy festői komolysággal megalkotott karakterfejei a közelmúlt érdekes f gyéniségeit találóan örökítik meg. Az arc szerkezetével, a tekintet fényével és irányával tudott egy-egy modellt ismerőssé tenni, a nézőhöz közelhozni. Kunffy Lajosnak ez a képessége a műgondból és felelősségérzetből fejlődött ki, ami megszívlelendő figyelmeztetés azok felé, akik emberekkel foglalkoznak, érzelmeket, lelki tulajdonságokat fogalmaznak meg. Glatz Oszkár és Kunffy Lajos gyűjteményes kiállítása, életművük felsorakoztatása a magyar festőművészet értékes és fejlődőképes hagyományait tárja fel. Érdemes, idős mestereink művészete, az adott történelmi körülmények között kortátok közé zártan alakult ki. Az emberről, az igazságról, a szépségről, a haladásról csak kötötten, töredékesen lehetett akkor megnyilatkozni. Művészeink az emberek közösségében, a haza szeretetében, nemzeti kultúránk tiszteletében mégis megtalálták az emberi tartalmak megszólaltatásának a lehetőségeit. Fölülemelkedve a kizsákmányolók osztályérdekein a nép erejének, a szülőföld szépségének kifejezői lettek. 4