Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954
A szolnoki művésztelep, 1952. május
A szolnoki művésztelep. Több mint száz évvel ezelőtt, egy osztrák festő, Pettenikofen meglátogatta Szolnokot, Magyarország egyiik legfontosabb kereskedelmi és közlekedési központját. A látogatás döntő jelentőségű lett az egész magyar művészet szempontjából, mert ez a magyarbarát festő itt készített müveivel felihívta egyre erősbödő festészetünk képviselőinek figyelmét a magyar tematikára, a falusi élet ábrázolásának realista módjára. Szolnok hamarosan művészeti központtá lett, ahol az osztrák művészek mellett egyre több magyar művész is megfordult. így Sterio József, Ujházv Ferenc, Bőhm Pál. Igen nagy jelentőségű volt Deák Ébner Lajos 1875-ben való hosszabb szolnoki tartózkodása, mert személyében Munkácsy egyik tanítványa került Szolnokra. Az ő buzdítására Aggházy Gyula, Bihari Sándor, is dolgoztak Szolnokon, nem számítva az egyre számosabban megjelenő fiatalokat. Bár ezek a művészek kezdetben humoros csattanóra beállított — a korabeli életkép festészet divatos felfogását tükröző — a valóságot megszépítő műveket alkottak, szo'.noki tartózkodásuk. a magyar parasztság sorsával való megismerkedésük segítette őket tovább, hogy a fennálló társadalmi rendet kritizáló műveikkel feltárják a valóságot az elhagyatott, kizsákmányolt parasztsag sorsát. A század végén már a legjelentősebb festők csoportja művésztelep felállítását i's sürgeti: a beadvánvt aláírók között ott találjuk Mednyánszkv Lászlót, Kernstok Károlyt, Fényes Adolfot. Az 1902-ben rendeltetésének átadott művésztelep alapító tagjai között szerepel a szolnoki művésztelep két büszkesége Bihairi Sándor és Fénves Adolf. Ez utóbbi nagy hatást keltő „a szegény ember élete" című sorozatával éppen a kiegyezés idején a realista test észét legfejlettebb eszközeivel mutatja be a szolnokvidéki parasztság embertelen sorsát. Sorozata általános érvényénél fogva szinte klasszikus ábrázolása az elnyomott falusi nép sorsának A szolnoki művésztelep azonban, mint művészeti csoportosulás nem folytatta a nagy elődök útját, a törzstagok nagy része már csak tájképeket és állatképeket fesitett. Működésük folytán kialakult ugyan egy a szolnoki hagyományokat felnasználó irányzat, de ugy anakkor egyre tágabb teret engedett a Franciaországból beáradó impresszionizmusnak is. A két világháború között a formalizmus egyre nagyobb mértékű térhódítása jelentkezik a telepen is, mely főleg Aba Nóvák Vilmos működéséhez kapcsolódik. Ezáltal a társadalmi és természeti valóság gondos tanulmányozása, mely Szolnok művészetének egyik legnagyobb érdeme, lényegében megszűnt. A felszabadulás után a szolnoki művésztelepen újra megindult az élet. A fasiszta barbárok által elpusztított épületek egy részét helyreállították, a telep új, fiatal művészekkel gazdagodott, akik hosszú belső küzdelem után legyőzték magukban az absztrakciót. A telep vezetője, Bendek Jenő az elsők között használva fel a
