Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936
150. Derkovits Gyula
Derkovitsot akkor már müvésztársai méltányolták és elismerték. Ezekben az években mindenütt uralkodtak az ideológiák, részletkérdések felett vitatkoztak, ötletek stílussá terebélyesedtek. Derko vits_Gyula is eredetieskedni aJkjirJ^s alighanem ezért kidolgozott valami zavaros elmélete t a színek jelentőségéről. Nem 'valeur-értékekről, hanem arról volt szó, hogy a s zínek mintegy megszemélyesítői bizonyos fogalmakna k emberi indulatoknak ^ Ebben az időben kisérletezetTazZai" is. hogy sfaníolpapirt ragasztva be a képbe, anyagszerűen éreztesse a testek fémhatását. ,Ezek az elméletek elméletek maradtak, az alkotás ezúttal is túlnőtt rajtuk, mert amint mondottuk, Derkovitsban sokkal több volt az ösztönös tehetség, mint a tudálékos intellektualitás. A szó akadémikus értelmében nem volt képzett festő, de ösztönösen mindent tudott. Rajztudása, festési technikája, képszerkesztése túlnőtt az iskolás tudáson. Éreztetni tudta a monumentális, néha szinte nyers tömegritmust és ugyanakkor a színek legraffináltabö harmóniáját. Minden müvének van valami egyéni zamata. Sejtelmesen ködös, szines párába, formailluziókba zsúfolt festményei nem hasonlítanak semmi más festményre. Modern volt. de a szónak uj ésxsupán egyéniségére izolált értelme szerint. Kezdetben plasz ticitást kereső, rajzos festőnek indult, de la ssankint elfinomult, szinei megvi lágosodtak , képei, mníf egyegyl átomás . valami ualó sáffftHötti v ilágban lebegte^. Fi'SlffiWiyeinek nincsenek külön-külön figurái, tárgyai nem élnek külön életet, hanem mindaz, amit a ráma körülkeretez, egymással elszakíthatatlan viszonhatásban él. Minden elveszti testiségét ebben a tökéletes egyensulyu és ' mégis víziószerű világban, amelynek szépsége és szuggeráló ereje erősebb, mint az igazié. Akármit akart Gyula, ecsetje alatt minden lest őive let t. Ez a festőiség nem merül ki kellemes szinharrnohiákhan. tónusban, valeurben, nem függ témától, képtárgytól, nem fejezhető ki szavakban, hanem Derkovits Gyula 1 rendkívüli egyéniségének művészi stigmája. Az elhunyt művész a Képzőművészek Uj Társaságának törzstagja volt, lelki felszabadulása, rohamos fejlődése akkor kezdődött, amikor a KUT szellemi áramkörébe került és magára talált. A KUT magáénak vallotta az akkor még ismeretlen, de nemes lázakban égő fiatal festőt, magáénak vallja most is és az Ernstmuzeummal karöltve azért rendezte ezt a posthumus kiállítást, mert ugy érezte, ez kötelessége az elhunyt művésszel és minden művészetet szerető magyar emberrel szemben. \Iár}ás Viktor a K. U. T. igazgatója.
