Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

162. Csoportkiállítás: Rippl-Rónai József, Istokovits Kálmán, Barna Elek, Gulyás Ferenc, Kenéz János

azonban megváltoztak s Doré festészetét ma már igen is méltányolják. Nemrég Párizs városa rendezett egy nagy Doré-kiállítást, aminek hatása a legutóbbi árveréseken, melyeken Doré nagy árakat ért el, megmutatkozott. Ebbe a családba tartozik Istokovics is, reá is az a sors vár, hogy ellenzőkkel kell küzdenie, kiknek szálka a szemében müveinek nagy mérete és a művész könnyűkezüsége. Most ugyan felhagyott a nagy formátummal, de hiszen fantasztikumot tud ő belevinni a legegyszerűbb motívumba is. Egy nő telefonál, — ez a jelenség Istokovicsnál megnő, formája összebonyolódik s a rövidülés bravúrjával elkápráztat. Egyáltalán halmozza itt a kicsi, amott a nagy formákat, a vérbeli mesemondó ő, akinek az élet, a maga felbonthatatlannak látszó átabotájában, úgy tűnik fel, mint a legegyszerűbb geometriai alakzat. Hiszen a szeme be tud hatolni a gomolygó sokféleségbe és fantasztikummá növeli a mindennapit. Újabban annyi új grafikus jelentkezik, hogy egy új termet kellett megnyitnunk. Most is hármat mutatunk be. Barna Eleket, akinek gyorskezű és élesszemű megfigyeléseit a külföldi lapok siettek szolgálatukba fogadni, mert röptében látja meg a mozdulatot és a mozdulaton át az egyéni karaktert. Bemutatjuk Gulyás Ferencet, aki mint a magyar grafikai iskola neveltje, finom érzékkel karcolt rajzlapokkal áll elő, végül az új grafikai teremben látjuk Kenéz Jánost, a Balaton szerelmesét, aki áhítatos szívvel figyeli a magyar tenger hangulatait. Dr. Lázár Béla. 6