Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936

137. Horváth Béla, Basilides Sándor, Csébi Pogány István, José Clemente Orozco, Meller Kató

NEGYEDIK TEREM. Basilides Sándor. Testvérével, Barnával, e helyen mutatkoztak be először, alighogy lerázták magukról az iskola porát. Sándort azóta képzelete elvezette a messze Németalföldre, ahol az élet szürkeségei, e szürkeségben vegetáló emberek szomorú életsorsa ragadták meg képzeletét, mint egykor a paraszt-Breughelt, a maga vaskos figuráinak világa. Basilides Sándort is az élet nyomoruságai érdekelik, meghatják az elesettek groteszk formái, melyeket a maga sajátos ornamenshálózatába fog. Ez a dekorativitás jellemzi művészetét, ezzel emeli a valóság fölé a mindennapit, ebbe foglalja bele látomásait, hogy sajátos tompa egyszinüség tónusharmóniáival fejezze ki szomorú megérzéseit. Nála szürkévé halkul minden szin. Valami ünnepélyes pesszimizmus zeng ki festményeiből. Jó és eredeti útra került, őszinte festőiség felé halad. 56. Téli táj 300.— 57. Utolsó vigasz . 500.— 58. Dunai malmok 250.— 59. Balaton 350.— 60. Menekültek 800.— 61. Újpesti kikötő 400.— 62. Domboldal 100.— 63. Vakok 500.— 64. Feleségem. Magántulajdon. 65. Balatoni halászok 700.— 66. Engedjétek hozzám a kisdedeket .... 1000.— 67. Agyagos part 700.— 68. Kenyereslány 400.— 9