Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

134. Fényes Adolf, Cserepes István, Kontuly Béla, Zádor István, Mészáros László

KONtULY BÉLAJÓ néhány éve annak, hogy egy fiatal festőnövendék egy főiskolai kiállításunkon, néhány gyöngéden megfestett figurális képével nagy ígéretet jelentett a hozzáértők szemében. Azóta egészen elvonulva, sok mindennel megpróbálkozott, egy hosszabb római tanulmányúton átesve, munkálkodott a maga egyénisége kiművelésén. Ahogy most bemutatkozik, egészen uj formában ösmerjük meg. A nagy művészet, főleg a quatrocento szelleméből nyert ihletet. Az érzéseinek mélysége most is'uralkoaó jegye művészetének, de formafelfogása megférfiasodott, a biztos kontúrok, a tiszta vonalak, a meg nem tört szinek világába menekült. Mint az uj olaszok, ő is a formák kihangsulyozásával keres életszerűséget. Kollekciójában a fejlődés egyes fokozatai világosan láthatók. Kcrábbi műveiben a merev egyensúlyozással akart menekülni előbbi lágy fcrmafelfcgásától, s csak lépésről-lépésre haladva látjuk az egyszerűség, a könynyedség, a közvetetlenséghez való eljutást, míglen eljut az érzés és a ferma harmeniájáhez, mely legújabb műveiben, az Árvákban, egyes nagyebb kcmpcziciójsn tisztán crchestrálva jelenik meg. Főleg a tájképek biblikus egyszerűségében jut el a monumentális meghatottságig. Kontuly Béla művészete itt nemcsak szemünkhöz, de szivünkhöz is szól, mély, kemoly hangen, mint az orgona bugása, mely mintha messzeségből felénkhangzó titokzatos melódiákat zúgna. Ez a művészet, ncha formafelfogásban régi emlékeket ver fel bennük, a gép precizitásában gyönyörködni tudó modern emberhez közel áll, s formai birtonságával korunk uralkcdó jellemét visszaadja. Amellett csupa virtuális erő lappang benne, mely az eljövendő lehetőségeket sejteti. 12