Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

133. Bernáth Aurél, Mészáros László

Bernáth Aurél. A fiatal magyar mesterek sorában, kik e termekben bontották ki szárnyaikat, a Szőnyi, Aba-Novák és társai után, most újra Bernáth Aurél művészi ereje tárul ki előttünk. Azt az elismerést, melyen előbbi kiállításain része volt, nyomon követte németországi bemutatkozása. A német kritikusokat meglepte uj hangja és hangjának uj szine. Az egyiket a szinek zenéje ragadta el, mely „üvegzongorán játszottnak" tűnik fel előtte. A másik a straduarius hegedű hangját hallja ki szinzenéjéből. A harmadik a művész visionárius álomképeit érzi át. A súlytalanná vált alakokat figyelik meg a mély zöld és a halvány okker harmóniákban, de — hozzátehetjük, hogy alakjai minden typikus jellegük ellenére, megőrzik egyéniségük izét és karakterét. Vénusa a Szépség üdeségét leheli, de amellett az Egyéniség erejét sem veszti el. A pásztorfiu, a virágkévét hordó lány stb., mind magában foglalja, mint elvonatkozás, sok egyéni vonás tiszta összefoglalását, de amellett tele életességgel. A gondolat nála nem válik üres fogalommá, formái erejével és szinei gazdagságával zenei hatásokat vált ki a lélekből, oly finom, lehelletkönnyü, álmodozó révületek szublimálásait, melyek aztán az érzések atmoszférájába beleolvadnak, mint a hangok a hullámzó melódiákba. Bernáth Aurél művészetének mai állomásán a gondolat és érzés tiszta harmóniáját érezteti. Annyi az egyéni vonása művészetének, hogy azok élesen megkülönböztetik társaitól és ezzel gazdagítva a magyar művészet sokrétűségét, uj szint és uj hangot hoz bele a friss és fiatalos törekvésekbe. 3