Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

123. Csoportkiállítás: Ágoston Vencel, Czene János, Czóbel Béla, Csóka István, Jankai D. Tibor, Vadász Endre

HARMADIK TEREM. Czóbel Béia. Rippl-Rónai József irja egyik levelében: „A művészet az Ízlésben és az egyéni interpretálás! képességben csúcsosodik ki." Mikor nagybányai tanulmányai után Czóbel Béla kikerült Párisba, — annak már több mint negyedszázada, — Rippl-Rónai ideálja ihlette. Elsó' jelentkezésekor a Sálon d'Autumne-ben már feltűnt De ekkor még nyakig benne volt a nagybányai tradicióban. Pedig minden törekvése az volt, hogy megtalálja önmagát. Már ekkor — 1906-ban — ezt irta egy önvallomásában: „Igen, elfeledni mindent, mi rám erőszakolt, eldobni mindazt, mi másokból kiválogatott, semminek lenni, s újra megszületni, hogy az első hang az én gagyogásom legyen, mi, ha mondattá válik, szóljon az bármiről, én rólam beszéljen." (Modern Művészet, I. 305.) És ezt a magáratalálást keresi, kutatja, kegyetlen önkinzással, immáron e huszonöt év óta. Leszállott a primitívekhez, liogy újra gyermek legyen és megtalálja a maga hangját. A természet egyéni interpretálását tűzte ki céljául ő is. Körülötte viharok dúlhattak, ő önmagába fordult és önmagát kereste. Nehéz sors, keserves munka, hihetetlen önfeláldozás, de állta becsületesen, makacsul és meg nem tántorodott soha. A párisi kritika mindjobban elismerte ezt az aszkéta munkát, s ma az úgynevezett ,,párisi iskolának elismert tagja. Körülötte a különböző Ízlések 8