Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

122. Csoportkiállítás: Gedő Lipót, Paizs-Goebel Jenő, Báró Hatvany Ferenc, Székely-Kovács Olga, Cselényi Walleshausen Zsigmond

NEGYEDIK TEREM. Székely-Kovács Olga. Mikor — ugyanezen teremben — évek előtt először jelentkezett, a színekkel oly pazar bőséggel élt, a formák fölé oly könnyedén emelkedett, hogy hatása elemi erejű volt. Azt menten megéreztük, hogy itt egy nagy festői készség — mint a föld mélyéből felbukkanó forrás — robbanó erővel jelentkezett. Aztán,— aztán csak folytatni látszott az egyszer elkezdetteket. Most a nőt látjuk viszont a festőnőben. Helyesebben az anyát. Az anyai érzés glorifikálóját a gyerek lelkének megfigyelőjében. Gyermekarckép-sorozatot kapunk. Rajzban és szinben adja vissza élményeit a gyerekszobában. Ami az ő gyermekarcképeit jellemzi, az első sorban az, hogy — a gyermeket, nem mint Rubens vagy Largillierre, nem mint Reynolds vagy Pesne, genre-szerüen, vagy törpe felnőtteknek, hanem igazi játékos gyereknek ábrázolja. Mivel a biblia szerint a gyerek játékából ismersz ki a későbbi férfi vagy nő, Székely-Kovács Olga a g>erek játékát figyeli meg és adja vissza. Csak Gainsborough gyerekeiben van annyi naivitás. Csak Mányoki'ábrázolja igy játék közben a gyereket. Hiszen a játékosság kitűnően illik a gyerekek jellemzéséhez. A játék a gyerek második természete. Játékba rejti a gyermek minden érzését. Mikor a művésznő anyai szeretteiét beleviszi gyermekarcképeibe, mint az amerikai Mary Cassatt tette, ő is a szivével fest. A szivével? De bizony színekkel is, olyan színekkel, melyeket nem a festékkereskedőnél kapni. SzékelyKovács Olga szinei ott keletkeznek a palettáján, szüli az érzés, vezeti az elképzelés, keveri az álomlátás, innét fátyolszerü könnyedségük és pazar árnyalatbőségük. Az igazi arcképfestő vizionárius erejét látjuk mindenhol, mikor sikerül átálmodnia a meglátásait. Ezért más és 8 i