Az Ernst-Múzeum kiállításai 1930

122. Csoportkiállítás: Gedő Lipót, Paizs-Goebel Jenő, Báró Hatvany Ferenc, Székely-Kovács Olga, Cselényi Walleshausen Zsigmond

HARMADIK TEREM. Báró Hatvany Ferenc. A művész, ugy, ahogy e két teremben megmutatkozik, immár felérkezett —önmagához. Látjuk küzdelmeit, kísérletezéseit, látjuk, amint a festői problémák egész során át átküzdötte magát, miglen elérkezett egy olyan pcnthoz, ahol összefoglalhatta a multat és a jelent, — most áll és megnyugszik. Látjuk kettős problémáját: a formát és a szint, minden korok festőiségének e két alappillérét, egymással való viaskodásában, amint azt a fény összefoglalja, egységesiti és úrrá válik fölöttük. Volt idő, amikor a formát, volt, mikor a szint hagyta uralkodni, — művészetének minden etappeja azért tiszta művészet volt. De most eljutott a fényhez, hogy vele elpuhitsa a formát, felragyogtassa a szint és föléje boritsa, örökös mozgásban, örök életelevenségben; mert a fény élővé teszi a térben álló élettelent, egységesiti, ami nincs szükségkép egymással összefüggésben, organikussá varázsolja, ami egyébként külön-külön való, sőt életet ad annak is, amiben nincsen, élővé lesz az asztal, a pamlag, a karosszék, a virág a vázában, a fouteuilben ülő női test, mind-megannyi csendélet, a selyemmel leborított divány. a szőnyeggel fedett parkett; életet ad a térnek, a kifürkészhetetlennek, melyet átitatott mozgá clairobscurebe borult fénnyel, hogy ilykép vitalitással lássa el, feltámassza, élővé varázsolja. Az élő és eleven tér egyszerre maga alá gyűrte a forma- és szinproblémákat, egyeduralkodó lett, megnőtt, elhatalmasodott s ilyetén szinte izolált erejével monumentálissá magasodott br. Hatvany művészetében. Most nemcsak nagy műtereminterieurjére gondolunk, melyben 5