Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

103. Csoportkiállítás: Batthyány Gyula gróf, Cserepes István, Gallé Tibor, Iványi-Grünwald Béla, Nagy Imre, Rudnay Gyula, Sidló Ferenc

ki buja nemtörődömséggel omlik végig álomba merülten a két fa között kifeszített hálón, miközben a fehér színnel letakart finom vonalak gazdag játékából dús ornamensek hullámzása omladozik végig. Ez az ondoláló vonaljáték jellemzi művészetét, mellyel a szemet állandó mozgásban tartja, miközben formák és alakzatok kifogyhatatlan gazdagságban szállnak fel képzeletében, — olyan harmóniákban, aminőkről tizenöt év előtti első jelentkezésekor senki sem álmodhatott. Van három uj jelentkezőnk is, mindhárom grafikus, de egyik sem a vonal embere: — az egyik a fiatal Cserepes István. Pasztellekkel jön, leheletfinomságu téli tájakkal és halk szinakkordokkal, s ez a gyöngédkezü művész még néhány év előtt kovács volt, akinek kezében hatalmas kalapács kongott, mialatt képzeletében finom párázatokból gyöngéd szinek melódiái zengtek. Nála szinné finomodik a vonal, színfolttá omlik a valóság, látománnyá halkul a természet. Festői fantáziája nemességének kibontakozása elé a legnagyobb várakozásokkal nézhetünk. A másik Gallé Tibor, vizfestményekkel jön s anyagát nemcsak ismeri, de egyénien kezeli is. Figurális kompozíciói az anyagból kapják originalitásukat. Szétfolyó, lágy harmóniák, melyekben gyöngéd szinek tompa tüzei szikráznak. Ép az ellenkező természet a székely Nagy Imre, aki fajának drámai szűkszavúságát önti rajzaiba, fametszeteibe és vizfestményeibe. Az éles ellentétek balladai drámaisággal csapnak össze formáiban. Expresszív erő él e mélyen átérzett formákban, melyek fojtott indulatok közt hánykód lelkét tükrözik, mely szűkkörü motívumainak árnyalatgazdagságából ütközik ki, csillogva, mint a székely jéghegyek, tisztán, mint a székely hegyi levegő, végte5