Az Ernst-Múzeum kiállításai 1926-1927

84. Mohács emléke. Fiatal magyar művészek

jön. Ez a Cuspinian hozta Ulászló udvarához Strigel Bernhard festőt, aki Budán megfestette a kiállításon látható harmadik nagyérdekü festményt, mely Ulászlót és gyermekeit ábrázolja, amint a király védőszentje, Szent László, Szűz Mária oltalmába ajánlja a királyi családot. Ez a három egykorú festmény a mohácsi csata tragikus fejedelmének, II. Lajosnak emlékét őrzi, s kiegészitik azokat egykorú kézrajzok, metszetek, érmek és okmányok, melyek láttán a gyászos kor szívbe markoló erővel csap le reánk, késő utódokra, kiket a kegyetlen végzet hasonló szomorú korba helyezett bele. Kiállitásunk zömét azonban a magyar jövendő munkásai, az ifjú magyar művészek alkotásai teszik. Szemelvényeket nyújt abból a munkából, amely a különböző magyar vidéki művészi gócpontokon folyt a nyáron, Vácott, Kecskeméten, Szolnokon, Jászapátin, Mohácson, Makón, Kőszegen, egy maréknyi szemelvényt csak, inkább kóstolót, semmint bemutatót. Mindamellett érezteti, mennyi különböző úton keresik fiataljaink a jövendő magyar művészet képét. Természetesen megérzik rajtuk mestereik hatása. A tradició -ösmerete nélkül nincs előbbrejutás. Mikor Courbetnek szemére vetették a tradició ösmeretét, igy felelt: Igaz, ösmerem a tradiciót, én is belevetettem magam a tradició árjába, de mig az akadémikusok belefulladtak, én kiúsztam belőle. Aki igazi tehetség, partra vergődik az mindenha. Érdekes megfigyelni, mily különböző utakon akarnak ifjaink a maguk külön-külön világához eljutni. Az egyik Brueghel-en át, a másik Relnbrandt-on keresztül; látjuk, amint az egyik a szilieket lapos felületeknek fogja fel, a másik az apró kis foltokat szürke tónusegységbe foglalja, íme, mint ütközik ki az egyiknél a groteszk iránti hajlam, a másiknál pedig tragikus pátosz szólal meg. Az egyik alakok sokaságából igyekszik egé-