Az Ernst-Múzeum kiállításai 1924-1925
76. Munkácsy Mihály, Paál László
ezt rajzaival, melyek sorát az 1868-ban készült szénrajzok, az Újoncozás és a Foglyok szállítása kezdik meg, s gazdagon elemezett Önarcképe s tollrajzai egészítenek ki. Mindez bepillantást enged vetni a mester belső szellemi műhelyébe, látjuk őt az ihlet percében, amint egy-egy érzés, hangulat, gondolat felbukkan lelkében, villámcsóvák ezek, színrakéták fellobbanásai, csak Tintoretto vázlatai hasonlatosak hozzájuk, melyekben törvényszerű a véletlen, telve talált kinccsel, semmi sem kiszámított nála, minden csak úgy jött, adta a pillanat, sugalta az érzés. A kilencvenes évek alkotásai, a Honfoglalás, az Ecce Homo korából igen kevés az, amit bemutatunk. A mester akkor már nagyon szenvedett, s mi most azon igyekeztünk, hogy csak virágzása idejéből, zsenije delelőjén készült alkotásaival újítsuk fel emlékét, újból igazolva, hogy milyen nagy, milyen magyar, milyen hatalmas mester volt! Ez a kiállítás sokoldalúan kiegészíti Szépművészeti Múzeumunk anyagát és mivel már mind magyar tulajdon, azt az örvendetes reményt kelti, hogy lassankint hazakerül a nagy mester egész oeuvre-je, mint ahogy szinte kivétel nélkül Angliáé Turner minden remeke. Dr. LÁZÁR BÉLA. o