Az Ernst-Múzeum kiállításai 1921-1923

48. 17. csoportkiállítás

Szőnyi pedig tanítómesterétől csak a természet és az egyszerűség tiszta kultuszát vette át, de a nagybányai naturalizmust maga mögött hagyva, a formákat expressiv értékelésben szabadon alakítani igyekszik. Mig a német és francia expressionizmus ekstatikus deformációkban rángatódzik, az uj magyar művészet, a hazai nemes hagyományokat tovább épitve, biztos léptekkel indul az uj csapáson az uj szépség felé . . . Negyedik kiállítónkat jól ismeri közönségünk két évvel ezelőtt aratott hatalmas sikeréből. Akkor Beron Gyula rajzaitól el volt ragadtatva a közönség, a természet csodás finomsággal való megérzésével, a japán mesterek gyöngéd tónusaira emlékeztető delikát vonaljátékával rendkívüli szemgyönyört tudott kelteni. Uj bemutatkozása csak fokozni fogja ezt a sikert. Most újra a természetnek azt a finom megérzőjét, a delikát hatásoknak kergetőjét ismerjük meg, aki a rajzzal a legváltozatosabb kolorisztikus hatásokat tudja kihozni. A fák élni, suttogni, remegni látszanak, a táj az érzések gazdag változatait fejezi ki, most már nemcsak mint tájképfestőt, hanem figurális csoportok alakitóját is megismerjük, arcképeket is kapunk, de foglalkozzék a természet bármelyik aspektusával, Beron Gyula mindég a maga érzésének tükrévé teszi, érzése hordozójává, mert lelkén átszűrte őket és belülről kifelé vetítette. A lelke pedig telve a gyöngéd érzések gazdag skálájával és művészete is ezt az érzésgazdagságot érezteti. A kiállítás alkalmából bemutatjuk Ernst Lajos legújabb felfedezését, Mányoky Ádám ifjúkori önarcképét, egy bravúros tollrajzot, mely a húszéves ifjú művészt ábrázolja. E rajz a magyar műtörténelem igen szerencsés gazdagodását jelenti. Lázár Béla dr. 6