Az Ernst-Múzeum kiállításai 1921-1923
64. Fényes Adolf
Most van öt esztendeje annak, hogy Fényes Adolf meglepte művészete barátait ui eredményeinek gazdag gyűjteményével. Künn háborgott az élet. Az utca viharzott. A lelkek feldúlva. Aki a Fényes-kiállitásba belépett, meglepetve látta, mint épitett fel magának a művész a világháború lelki izgalmainak ellenszereként egy csudás álomvilágot. Ez álomvilágban az emberek álomlogikában cselekszenek, élnek és mozognak, sem a valóság formái, sem az éber-élet törvényszerűségei nem kötik őket, minden szabatosság jogokat követel magának és a művész nem tér ki előlük. Ilykép egy mesevilágot formált ki magának, emlékképekből meritve, melyeket szabadon alakított, felfokozott, leegyszerűsített, ugy, ahogy ő azt képzeletében átélte. A biblia, a mese, a történet, az élet inspirálta, de soha a puszta valóság, egy megálmodott, vizionariusan felfogott naiv képzelet tükörképeként. Ez az uj Fényes meghökkentett. Mi vezette vájjon a szigorú naturalistát ebbe az álomvilágba? Mért fordult el a tiszta optikai benyomásoktól, hogy a lelkében felmerült viziókat formálja? A művész lelke, mint a tengerszem, bármily csendes is a felülete, lenn, a mélységben viharok tombolnak. Uj stilusa egy ilyen titkos, belső, a lélek legbelsejében lefolyó heves viharzásnak felszínre vergődött hullámverése. Csak hitrege, hogy Pallas Athenae kész fegyverzetben pattant ki Zeus homlokából. A fejlődés törvényszerűsége elől senki sem menekülhet s a művésznek, mint most maga is belátja, sőt, ezen a kiállítás:n dokumentálni is akarja, át kell élnie a maga fejlődésében magának a festészetnek egész fejlődési folyamatát. így volt ez Fényesnél is. 3
