Az Ernst-Múzeum kiállításai 1920

44. Horthy Béla, Szentgyörgyi István, Kisfaludy Károly

színházi közönség tapsának bódító mámorát: Kisfaludy Károly (1788—1830) a Csalódások halhatatlan mestere, most száz éve cserélte fel az ecsetet a tollal, ahogy azt Jókai íomantikus fantáziája kirajzolta, a Mégis mozog a föld c. regényében, pedig — mint éppen ez a kiállítás igazolja — ha a figurális ábrázolás terén nem is (ahhoz hiányzott nála a szükséges és hoszszas előtanulmány), de a tájképfestés mezején nem közönséges eredményeket ért el. Romantikus képzelete kereste a nem mindennapi atmoszférikus hatásokat; a festői tájat, melyet megálmodott; a holdfény ezüst fényét, mely mágikus világításba borítja az éjszaka csöndjét s a felhők közül kibújva ezüstzománcos fénybe ötvényezi az álmodó természetet. A katonai pályával felhagyva, apjától kitagadtatva, a bécsi festőakadé.nián tanul, sajnos, rövid ideig, mert nehéz anyagi küzdelmei nem engedték meg a lassú, ' vugodalmas előrehaladást. Útra kél Olaszországba, de csakhamar hazakergeti a szükség s Pesten telepedik meg, ecsetévei tengeti szűkös életét. Közben irogat és mikor a Tatárok Magyarországon elhatározó sikert arat, felhagy a festéssel, de azért az Aurora c. almanachjában gyakorta ő maga illusztrálja az egyes közleményeket. De nem itt van az ereje, sem az arcképminiatür terén, — a romantikus tájkép első képviselője ő, a Salvator Rosák utóda, a német C. D. Friedrichnek magyar társa, ki keresi az éles szinhatásokat, a természet ritka jeleneteit, a viharzó tenger háborgását az atmoszféra világítási csudáiban, amint a fények széltől 5