Az Ernst-Múzeum kiállításai 1919

37. Vaszary János

szolgáltassa művészetének motívumait, a három királyok imádásának biblikus jelensége, megálmodott ezeregyéjszakai kép : a rabszolgavásár látománya izgassa bár képzeletét, az ő művészete a motivumvisszaadáson jóval tul kezdődik, ott a hol minden szinné válik, a szin csillogni, ragyogni, elfojtott szenvedélyben izzani, izgalmas érzésekben belső tűzzel égni, lángolni, tündökölni kezd. A drága ékkövek izzó szinereje ég az ő topázzöldjében, zafirkékjében, jácintsárgájában, ametisztlilájában vagy rubinvörösében, — minden szin beleolvad, mint finom ötvény a másikba, lazúros csillogásban belefonódva társába, szerelmes ittasultságban elégve. Ez nem impreszszionista szinelemzés, de annak nagy eredményeit nem dobja el, csak a bensőséges hatások kifejezésére felhasználja, amint egykoron római kövek felhasználásával épültek gótikus katedrálisok. A világ, mely nála ilykép szinben szinte lázongani látszik, a művész világa csupa szinhullámzás, melybe beleolvad minden forma, minden jelenség, a természetábrázolás minden eleme, a szin lesz a középpont, a szin ezernyi árnyalatával, gazdagon átértékelt részleteivel és sajátságosan izgató hatásával. A szélesen lerakott formák a szinekből nőnek ki, — ha itt-ott deformációt is szenvednek s ezáltal inkompletté is lesznek a valóságot mikroszkopikus szemmel mércegélő előtt,—a szinekstázis csodás intenzitása mellett mindezt elfeledjük, annyira a szin foglalja le minden érdeklődésünket. S itt válik el a lefestés a művészettől. A természet bármily virtuóz ábrázolása még nem művészet, — ezen tul, hajszálfinom határral elválasztva kezdődik a művész világa, melyben a szellem, a lélek lesz úrrá a formákon, a színeken, a vonalakon. Ezt csak érezni lehet, — de érezni kell. Most is, Vaszarynál egyszerre csak azt 8