Az Ernst-Múzeum kiállításai 1917

27. Magyar mesterek ötödik csoportkiállítása: André, Koszta, Zombory

élet tükröződik, — jelentős uj és sajátos szint adva a keletiesen buja szinmámorban tobzódó magyar festészetnek s az ellentét hatalmával szinte kiegészíti, mindenesetre gazdagítja, színezi annak tartalmát. Örvendünk, hogy rátaláltunk — őt a nagy világkavarodás sodorta haza német tanyájából —, most már remélhetőleg haza talált . . . Koszta József kezdettől fogva itthon élt, neki a külföld semmit sem mond, ő Rómában is az maradt, aki Szentesen vagy Szolnokon volt, a buja, kövér magyar szinek, az életnek vaskos foltokban való, erőteljes egybefoglalásokban, gazdag egységekben, mély, szonorikus erőben való transponálója. Ez az ő látása, a leegyszerűsített formáknak természetes egyszerűséggel, magától értetődő igazsággal való alakítása, Koszta egyéni művészetének alapja. Beleolvad ugyan abba a képbe, mely a magyar festészetet mint organikus egységet jellemzi, ha szenvedelmes erőben, patetikus érzésben foggant is a színvilága, de a maga egyszerűsítő foltlátásával meg tudta teremteni a maga külön világát is, melyben az élet igen eredeti módon és sokszor igen meglepő uj színekben és sajátos formakapcsolatokban, éles fény- és árnyellentétekben nyilatkozik meg. Koszta művészi egyénisége ebben a kis gyűjteményben határozott reliefet nyert s most végleg legjelesebb mestereink közé emelkedik. A harmadik festő régi ösmerőse a magyar közönségnek, de azért ez a kollekciója nagy meglepetés lesz 4