Az Ernst-Múzeum kiállításai 1917

31. Deák-Ébner Lajos

getett műremekek őrzőjeként, várva az Idők eljövetelét, mely megértse álmait, hogy életőszén felragyoghasson végre a kései napsugár. S most ime kiterítettük a magyar közönség előtt egy nagy magyar művész életművét és ezek oly beszédes szószólói lesznek egy művészi élet titokzatos küzdelmeinek. Látjuk, mint indul el Deák-Ébner, müncheni akadémiai tanulmányok után alig huszonkétéves korában Párisba, mint jő haza, 1875-ben Szolnokra, megy vissza a francia fővárosba. Páris és Szolnok lesz a két fokus, mely közt hányódik, miglen 1887-ben, Mészöly halála után, Pestre hivják, hogy vegye át annak örökét, a női festőiskola vezetését. Elfogadta. Állása összehozta őt a mintarajziskola két másik tanárával, Székely Bertalannal és Lotz Károllyal s a nagy barátság, mely őket összefűzte, művészetére is elhatározó befolyást gyakorolt. Addig — a kilencvenes évek elejéig — Deák-Ébner művészete ösztönét követhette. Ez az ösztön, szerencsés ihlettel, elvezette őt az igaz művészeti ábrázolás legmagasabb formáihoz. Mikor a hetvenes évek elején először jutott ki Párisba, ott a háború után uj művészeti élet pezsdült fel. Courbet ugyan Svájcba menekült, de hivei és követői, elsősorban Manet és köre a természetnek finom tónusfátyolban való meglátására mutattak halhatatlan példát. A müncheni iskola porát hirtelen lerázta magáról. A világ jelenségeinek gyöngéd és lágy harmóniákba való egybefoglalásával kísérletezett. Munkácsy és Paál László ezidétt jöttek ki Párisba és DeákÉbner hozzájuk szegődött. Ez időből valók kisméretű, szines foltban látott és mélyen lehangolt interieurjei, melyekbe egy-egy alakot, néha egész csoportot helye4