Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - A. A Magyar Nemzeti Galéria a tömegművelődés intézménye, 1957-1981

és Berény Róbert tanácsköztársasági plakátjaival, Nagy István, valamint Egry József munkásokat és paraszti munkát ábrázoló képeiig. De helyet kaptak a két világháború közötti modernisták, továbbá a KUT, a Gresham és a Szinyei Társaság művészei, valamint a Pogány által „plebejusoknak" nevezett Koszta József, Nagy István, Tornyai János. A kiállítás sarokpontjait Derkovits Gyula és Dési-Huber István képeinek gazdag sorozata alkotta, kiegészítve müveiket a Szocialista Művészcsoport alkotásaival. A magas színvonalú, régebbi alkotások mellett, mintegy lezárásként, a tárlat rendezői néhány grafikai sorozatot is beválogattak; ezek az utolsó teremben az „ellenforradalom" rémtetteit ábrázolták. Ez utóbbi müvek magánosoktól, valószínűleg az alkotók - Farkas Aladár, Váli Zoltán, Ék Sándor - tulajdonából kerültek a műcsarnoki tárlatra. Összevetve a kiállításon szereplő alkotók névsorát az ötvenes évek elején teret kapott művészek névsorával, a szocialista realizmus képviselőivel, mondhatjuk, hogy a rendezők a Forradalmi Művészet című kiállításon a magyar művészet modernebb összképének bemutatására törekedtek. A kritikák is alaposan foglalkoztak ezzel a tárlattal, mások mellett megszólalt Mihályfi Ernő és Bölöni György is.

692 A Forradalmi Művészet kiállítása apropóul szolgált ahhoz, hogy - a balos visszarendeződés jeleként - ismét feltámadjon a modern művészet, s különösen az absztrakt, vagy „elvont", illetve „elkötelezett, vagy pártos" művészet körüli vita, s hogy ezt a tárlatot szembeállítsák az 1957-es Tavaszi Tárlat ekkor már erősen helytelenített plurális szellemiségével. Meg kell jegyezni, hogy az a művészek ideológiai fejlődésére koncentráló konstrukció, amely a 20. század művészetéről szólva Derkovits Gyula, illetve a Szocialista Képzőművészcsoport alkotóinak munkáit állította középpontba, nem 1957-ben született meg. Ez volt már lényegi mondandója a Fővárosi Képtár 1953-ban megnyitott 20. századi kiállításának is. Mint Radocsay Dénes 1953 áprilisában, az MTA Művészettörténeti Állandó Bizottsága számára írt jelentéséből kiderül, a Fővárosi Képtár ez évi tárlata didaktikusán szemléltette a festészet és szobrászat fél évszázados fejlődésmenetét. „Az a mód, ahogyan a polgári szemléletmód szerint alkotó festőink mellett, s e vonallal párhuzamosan mutatja be a parasztság, s a szociális problémák felé forduló művészeink munkáit, majd végül a szocialista művészcsoport tagjainak müveit, világosan jellemzi félévszázados képzőművészeti kultúránk kétirányúságát" - fogalmazza meg az új fejlődéstörténet lényegi mozzanatait Radocsay.

693 Derkovits művészetének fontosságát különben nem csupán a vulgár-marxistának nevezhető írások hangsúlyozták, életmüve sokkal inkább a modernizmus hívei számára szolgált hivatkozási alapul. Az ő alkotásai testesítették meg ugyanis - szemben a szovjet típusú szocialista realizmus-modellel - e modell magyar úttörőjének példáját. Derkovits művészete mintegy legitimálta a modernebb képi-formai megoldásokat, és áttételesen bizonyítékul szolgált az absztrakció pozitívabb értelmezéséhez. A viszonylagos politikai enyhülés későbbi periódusában Korner Éva meg is fogalmazta Derkovits műveinek ezt a kiegyenlítő szerepét, hangsúlyozva, hogy müveinek „fő jellemvonása a realitás és az absztrakció viszonyának sajátos, új ötvözete".

694 Mindenesetre tény, hogy 1957 után Derkovits, pontosabban szólva a Pór-Berény-Uitz-Derkovits-Dési Huber-,,vonal" véglegesen bekerült a magyar festészet hivatalos kánonjába.

695 Derkovitsnak a művészeti kánonba való be-, illetve visszakerüléséhez kétségtelenül nagyban hozzájárult az az emlékbeszéd, melyet Fülep Lajos tartott róla a Tudományos Akadémián még 1956-ban.

696 A derkovitsi életmű közel teljes bemutatására mindazonáltal majd egy évtizedet kellett még várni: a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett nagyszabású emlékkiállítására csak 1965-ben került sor. Műveinek múzeumi prezentációjában is fennállt bizonyos kontinuitás a Fővárosi Képtár, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria kiállításai között.

697 A kiállítási témák közötti kontinuitás a Szocialista Művészcsoport esetében is megragadható.

698 A csoporthoz tartozó művészek háború előtt, illetve után készült alkotásaiból Oelmacher Anna 1956-ban rendezett egy kisebb tárlatot az egykori Fővárosi Képtár helyiségeiben, majd néhány év múlva, immár szélesebb keretek között, a Nemzeti Galériában.

699 Itt is, ott is hiányoztak - Oelmacher kifejezésével élve - a kör szocialista világnézetű, ám „formalista" felfogású tagjai.

700 Bezárás után a „Magyar Forradalmi Művészet" műcsarnoki tárlatát rögtön Moszkvába és Bukarestbe vitték.

701 Azoknak a korban szokásos utazó tárlatoknak egyike lett ez, melyeket a diplomácia kezdeményezett, és voltaképpen állami-reprezentációs eseményeknek számítottak. Az 1956 utáni politikai balra tolódás mélypontján - 1960. április 4-én - a Nemzeti Galériában megnyílt a Képzőművészetünk a Felszabadulás után című időszaki kiállítás, mintegy ígéreteként egy későbbi, teljesebb 692 Kat. Budapest Műcsarnok 1957; A Magyar Forradalmi Művészet kiállítása. (Bölöni György, Mihályfi Ernő, Gadányi Jenő, Mikus Sándor, Nádass József, Juhász Ferenc, Szandai Sándor, Bortnyik Sándor jegyzetei.) Műterem II. 1958. 1. szám, 4-10. Mihályfi javasolja, hogy ebből az anyagból vándorkiállítás készüljön. Ez meg is valósult. 693 Ez a kiállítás 1953-ban két helyen volt látható: egyik fele az Új Magyar Képtárnak a Szépművészeti Múzeumban felállított tárlatán, valamint ennek folytatásaként a volt Fővárosi Képtár termeiben. Akadémiai jelentésében Radocsay e két tárlat szemléletbeli kapcsolatának kérdéséhez szólt hozzá. Ld.: Jelentés a Fővárosi Képtár kiállításáról. Melléklet az MTA Művészettörténeti Álladó Bizottságának 1953. április 25.-én tartott üléséhez. Kézirat, MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 114. dosszié/11, szám. 694 Korner 1968, 200. 695 „Ez a vonal" - a kifejezést Bölöni György használja fentebb idézett cikkében. Pataki 2001, 29. 696 Fiilep Lajos beszéde az MTA emlékülésén Derkovits Gyula születésének 60. és halálának 20. évfordulója alkalmából. MTA Társadalom és Történettudományok Osztályának Közleményei 1956. VII. 3. szám, 248-252. Lásd: Korner 1968, 182. jegyzet. 697 1948-ban Pogány, 1954-ben Székely Zoltán, 1965-ben Szabó Júlia és Oelmacher Anna gyűjtötte egybe müveit egy-egy életmű-tárlaton. Marosi Ernő visszaemlékezései szerint az oeuvre kiteljesedése mögött a háttérbe szorított Farkas Zoltán cédulázó munkája is meghúzódott. 698 A Szocialista Képzőművészek Csoportjával már az ötvenes évek elején bőven foglalkoztak a Művészettörténeti Munkaközösségben, interjúkat is készítve a kör tagjaival. Oelmacher mint a csoport egyik tagja, majd kutatója került a képbe, lásd: Németh 1953. 699 A Szocialista Képzőművészek Csoportja 1934-1944. Magyar Nemzeti Galéria 1964. 700 Pl. Fekete-Nagy Béla; lásd.: Oelmacher 1956, 120. 701 Az álladó kiállításról: Csengeryné Nagy Zsuzsa: A Magyar Nemzeti Galéria az 1957-1958 évben. MNG Közleményei II. 1960, 93-100; 197-199; a moszkvairól: Pogány Ö. Gábor: A moszkvai magyar kiállítás összeállításáról. Műterem I. 1958, 4. szám, 29. Ez a kiállítás részben vagy egészben még vagy egy évtizedig a magyar állam „exportcikkének" számított a keleti államokban.