Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - Múzeum és a reflektált múlt (A historizmus vége)

Múzeum és a reflektált múlt (A historizmus vége) A történettudomány a „historizmus", vagy „historicizmus" fogalmával általában a pozitivizmus korának történelemfelfogását jellemzi. A művészettörténetben a „historizmus" kifejezést legtöbbször stílusjelölő értelemben használják: a 19. század második felének építészeti megoldásait, továbbá a történeti festészetet és szobrászatot értik ezen.

1398 A stílusbeli historizálás módszerének legélesebb kritikáját Fülep Lajos fogalmazta meg a 20. század elején, etikai szempontok alapján ítélve meg a művészetet és az általa „álművészeinek" nevezett akadémizmust, eklektikát és historizmust. Ezekre vonatkozó nézetei már 1904 táján kikristályosodtak.

1399 Fülep későbbi műveinek értékcentrikus művészetfilozófiája és pozitivizmus-ellenességc Wilhelm Dilthey, Max Weber és Ernst Troeltsch historizmusellenes törtcnclemfelfogására támaszkodott.

1400 Mint Babits Mihály Szellemtörténet című tanulmányával kapcsolatos kritikájában a Nyugat olvasói számára Fülep 1931-ben megfogalmazta: „a mai ember a historizmus világánál megismerte a történelmi jelenségek (vallás, filozófia, morál, művészet) relatív voltát (...); meggyőződött róla, hogy »minden korra csak a maga értékskálája az irányadó«, (...) kitárul előtte a szellem és értelem végtelen gazdagsága, de hiányzik az egész mozgalmasságnak értelmet adó vezérlő eszme."

1401 Fülepnek e „vezérlő eszmével" - a világnézettel - kapcsolatos szellemtörténeti nézeteit a két világháború között, s az után is csak egyes müveiből lehetett megismerni, mondhatni különösebb hatást nem gyakoroltak.

1402 Nemcsak azért, mert Fülep antihistorista írásai, melyeket maga is csak töredékeknek tekintett, szétszórtan jelentek meg, de főképpen azért, mert a művészeti szemlélet a két világháború között, a neonacionalizmus korában eredendően a historizmusra támaszkodott; mondhatni a historizmus és a nacionalizmus egymásnak ikertestvérei voltak. Más értelemben ugyan, de az 1945 utáni marxizáló művészettörténet-írás szintén a történetszemléleti historizmus körében mozgott. Fülep történeti felfogása, s különösen a nemzeti és egyetemes korrelációjáról vallott felfogása az 1960-as évek után vált elfogadottá; korábbi akadémiai és egyetemi szerepei ellenére csak a hatvanas évektől publikálni kezdő művészettörténész-generáció munkái tanúskodtak befolyásáról.

1403 Annak ellenére, hogy a régióban a marxizáló történetírás követelményei több-kevesebb mértékben érvényesültek, a történeti elbeszélés historizmustól örökölt módszerei a második világháború után ténylegesen érvényüket veszítették.

1404 Kari Poppert

1405 vagy Georg G. Iggers

1406 történetírót, ahogyan a nacionalizmus nagy magyar bírálóit - Szűcs Jenőt, Hanák Pétert, Glatz Ferencet és másokat - a tudományos szempontokon túl a historizmus kritikájához voltaképpen a második világháború világnézeti-történelemszemlcleti okai felett érzett morális megrendülés vezette. A megrendülés mélységéből következett, hogy kérdésessé vált a történetíró mindenkori kapcsolata saját tárgyával, viták kereszttüzébe került a történész felelőssége a nagyhatalmi ideológiák megalapozása terén. A nyolcvanas évek német történészvitájának (Historikerstreit) hullámai nyomán számos, a történetírás módszereiről szóló könyv és tanulmány látott napvilágot. Érdekes konklúziókhoz vezettek, mint például a Fernand Braudel szerkesztésében kiadott Der Historiker als Menschenfresser című kötet.

1407 Az itt megjelent írások közül említsük meg Arnaldo 1398 A német nyelvben historizmusnak (Historismus), az angolban pedig historicizmusnak (historicism, historycism) nevezett szemléletről van szó, amely szerint a történelem a nemzetek identitásának alakítója és a „történelmi eszmék" megtestesülése. A fordítók attól függően, hogy német vagy angol eredetű szöveget adnak közre, mindkét változatot használják. A magunk részről az előbbit alkalmazzuk. A „történelmi eszme" fogalma a historizmus gondolatkörének alapja. A historista történészek szerint egy nemzet, állam, nép stb. lényegét a „történelmi eszme" alkotja, egy olyan belső „esszencia", amely lehetőséget ad a történésznek a fejlődés magyarázatára. Egyfajta arisztotelészi értelemben felfogott, magukban a dolgokban rejlő alapelv ez, amely a népeket a történelmi fejlődésen keresztül vezérli. Ankersmit 2003. A művészettörténeti historizmus fogalomról lásd: Hajós 1978. Ismét kiadva: Zádor Anna szerk. A historizmus művészete Magyarországon. Budapest: MTA Művészettörténeti Kutatóintézet 1993, 32-147. 1399 Tímár 2004, 525-527. 1400 1923-ban kötetben is megjelent Magyar művészet című munkája kapcsán Marosi Ernő kifejti Fülep antihistorista felfogásának kialakulását és párhuzamait. Marosi 2007. A mű adatai: Fülep 1923. 1401 Fülep Lajos: Szellemtörténet. Hozzászólás Babits Mihály tanulmányához. Nyugat 1931. dec. 16. Ismét megjelent: Fülep 1976, 322-328. Idézet: 325. 1402 A Magyar művészet és a Művészet és világnézet című müvek 1923-ban jelentek meg, az utóbbi az Ars Una folyóiratban. A két mű kapcsolatáról: Marosi 2007. 1403 Lackó Miklós: Fülep Lajos a magyar szellemi életben. In: Lackó 1988, 220-282. 1404 Jörn Rüsen 1993-ban a historizmus 19. századi keletkezése mellett annak krízisfolyamatait is összefoglalta, különösen olyan képviselői kapcsán, mint például Theodor Schieder és mások, akik a két világháború között közreműködtek a nemzetiszocialista célok történelemszemléleti megalapozásában, és 1945 után is szerepet játszottak a német tudományos életben. Rüsen 1993, különösen: Kontinuität, Innovation und Reflexion im späten Historismus: Theodor Schieder. (Identitätskrise und historischer Sinn nach 1945, S. 374-383.). 1405 Karl R. Popper A historicizmus nyomorúsága című müve 1944-ben jelent meg először. Célja az volt, hogy „közelebbről megmutassa, hogyan inspirálta a historicizmus mind a marxizmust, mind a fasizmust". Popper 1989, Kelemen János előszava, 8. 1406 Iggers műve, A német historizmus először 1968-ban. Amerikában jelent meg. Magyarul 1987-ben Glatz Ferenc utószavával: Iggers 1987. 1407 Braudel címadása: Der Historiker als Menschenfresser. Über den Beruf des Geschichtsschreibers közvetlenül a német történészvita fordulataira utal. Ebben Marc Bloch fogalmazta meg a történésszel kapcsolatos, súlyos szavakat: „Wo er menschliches Fleisch wittert, weiß er seine Beute nicht weit." Marc Bloch: Apologie der Geschichte oder Der Beruf des Historikers. München 1985, 25.