Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - C. Nyitás és transzfer. Az egyetemes művészet felé, 1976-2000

Az emlékezet felszabadulása: „Idő van"

1012 A nyolcvanas évek progresszív törekvéseinek egyik inspirációs forrása a múlt személyes újraértelmezése volt. Ez nem csupán annyit jelentett, hogy a szocialista kultúrpolitika által korábban a nyilvánosságból kiszorított korszakok és tendenciák is megjelenhettek a kiállításokon. A változás sokkal mélyebb volt: a múltszemlélet egészét érintette, mind a művészetek, mind pedig a történetírás terén. Az írók és képzőművészek ekkortól arra törekedtek, hogy a valamikori kultúrák maradványait, a kultúrtörténet és a művészettörténet hagyományainak kiválasztott elemeit beépítsék müveikbe.

1011 A posztmodern müvészetszemlélet programmá válását jól dokumentálta az az Artpool által megörökített vita, amelyet Birkás Ákos festőnek 1982-ben az amerikai posztmodernről tartott előadása kapcsán folytattak a művészek a múltértelmezés modern irányzatairól, az avantgárd intézményesülésének magyarországi helyzetéről, voltaképpen a „posztmodern helyzetről". Ebben a vitában a posztmodern müvészetértelmezés szinte minden aktuális problémája megjelent, amelybe beletartoztak a múzeumok is.

1014 Kérdésessé vált ez utóbbiak értékalkotó, kánont teremtő volta. Birkás már 1976-ban olyan projekteket készített, amelyek a múzeumi kiállítás posztmodern értelmezését kínálták. A múzeumban függő képek, illetve a képeket fedő üveglapokon megjelenő látvány együttes rögzítése mintegy a régi tárgyak jelennel kapcsolatos értelmezését szolgálta. Nem ez volt az egyetlen eset, amikor mondhatni maga a múzeum vált a kortárs művészet kiemelt problémájává.

1015 A modernizmus leáldozásának időbeli határát általában az 1968-as eseményekhez, s különösen az amerikai változásokhoz kötik. A múlt „felfedezésének" fordulata ezzel szinte egy időben Magyarországon is megragadható Kondor Béla, Schaar Erzsébet, Vilt Tibor, Ország Lili és mások életmüvében. Amíg az imént felsorolt alkotók, pátosszal telt müveikben a történelem terhét mintegy személyes elkötelezettségként vették magukra, a nyolcvanas évek újabb - a posztmodernnel közelebbi viszonyba lépett - generációja inkább játékos-ironikus módon kezelte annak elemeit.

1016 Noha az újraértelmezések során a magyar hagyományok is sajátos fénytörésben jelentek meg, az új művészet lényege szerint internacionális volt. Az utazások és folyóiratcserék nyomán csakhamar világossá vált, hogy az autarkiára törekvő nemzeti művészet világának egyszer s mindenkorra vége szakadt, s hogy a művészeti mozgalmak - akárcsak a tudományok esetében - csakis nemzetközi viszonylatokban működnek és érvényesek. Az új művészet a korábbi évtizedekhez képest meglepő könynyedséggcl jutott cl a külföldi kiállítási fórumokra, valamint jutott be az országba egy sereg érdekes irányzat, festő vagy szobrász anyaga. Éppen nem a „politika" ellenére, sőt alkalmanként támogatásával, vagy másutt csupán tűréssel, ám finanszírozással. Az élő művészet külföldi kiállításait a Műcsarnok válogatta és szervezte, olyan szakértőkkel a háttérben, mint Néray Katalin vagy Hegyi Lóránd, a finanszírozás forrását a Művelődési Minisztérium Nemzetközi, valamint Képzőművészeti Osztályai biztosították.

1017 Ez a helyzet persze nem egyik napról a másikra alakult ki, ám a művészeti nyilvánosság kiszélesedésével már nem volt akadálya annak, hogy a magyarországi művészet a nemzetközi tendenciákhoz illeszkedjék.

1018 A posztmodern, vagy másutt új-művészetinek, vagy eklektikusnak nevezett szemlélet teljes vértezetében lépett elő a Nemzeti Galéria néhány kortárs művészeti kiállításán is.

1019 Az újabb tendenciák reprezentációja szempontjából jelentős eseménynek számított az 1986 elején megrendezett Eklektika 85 című tárlat, mely ennek tendenciáit vette számba.

1020 Az esemény súlyát a kiállítás megnyitó szövege is éreztette. Nádas Péter az alkalom kapcsán konstatálta a művészet posztmodern fordulatát, a múlt és a történelem témáinak felbukkanását a müvekben. Mondandójának érdekessége, hogy a fordulatot nem a múlt iránt támadt újabb nosztalgiákkal, vagy a történelem „végső célját" feltételező - konzervatív - történelemfelfogás újjáéledésével, hanem a felvilágosodás eszméinek továbbélésével, a „modernnel" köti össze: „Az új eklektikus festészet láthatóvá teszi, hogy hol állunk mindahhoz képest, ami volt. Bármiként nézem, történelmi festészet ez. (...) Az új festészet a maga példátlanul kritikus történelmi szemléletével éppen úgy a felvilágosodás nagy áramába tartozik, miként 200 év óta az összes eddigi új"- állapította meg Nádas.

1021 Az író szerint az új művészet történeti allúziói korántsem azonosak a 19. századi értelemben vett historizmussal, mivel nem annak hamis szem1012 Esterházy Péter visszautal saját, 1977-ben leírt mondatára: „Idő van" az Eklektika 85 című kiállítás kapcsán. A visszautaló szöveg 1986-ban készült Klimó Károly Pécsi Galéria-beli kiállításának katalógusához, címe: A séta. Leírja, hogy Hegyi Lóránd felkérésére Nádas Péterrel körbesétáltak az Eklektika 85 kiállításon, melyen különben Klimó képei is szerepeltek, 1013 Keserű 1998; Hegyi 2002, 278-279 1014 1982. december 12-én, egy magánlakásban tartotta előadását Birkás Ákos Ki az áldozat? Ki a tettes? és Mi a teendő? címmel, melyet vita követett. Az előadás címét Birkás az avantgárd halálára vonatkoztatta. A jelen időt itt már „posztmodern helyzetnek" nevezik. In: Artpool AL 1, 1983. jan. 19. 1015 Hegyi 1982-ben, az Artpool folyóiratában írt cikkében a „posztmodern", vagy a „trans-avantgárd" kategóriáit nem tartja a helyzet leírására egészen alkalmas fogalmaknak. Szerinte nem lehet beszélni sem a modernizmus lezárulásáról, sem pedig valami „nem-modern" keletkezéséről. „A post-modern kategóriája helyett alkalmasabbnak tűnik az »új szubjektivizmus« kifejezés (...) Még általánosabb és még kevésbé harsány az »új szenzibilitas« kategóriája." Hegyi 1983a, 42. 1016 Mint Hegyi Lóránd fogalmaz: „A történelemmel és különösen a kultúrtörténettel való konfrontáció a nyolcvanas évek progresszív magyar művészetére jelentős hatást gyakorolt. Folyamatos identitáskeresés jellemezte az új művészetet, melynek egyik megnyilvánulási formájaként megkezdődött a közép-európai történelem és művészet újraértelmezése." Hegyi 2002, 278. 1017 Az 1956 előtti évtizedben, majd még utána is jó darabig Magyarországról csak nagy nehézségek árán lehetett tájékozódni az európai vagy amerikai kortárs művészeti eseményekről, életművekről és trendekről. Többek egybehangzó emlékei szerint a müvésznövendékek sem jutottak e téren ismeretekhez a Főiskolán, a tájékozódás színtere a Szépművészeti Múzeum, illetve a Fészek Klub könyvtára volt. A külföldre szánt kiállításokat, az onnan bejövő tárlatokat a Kultúrkapcsolatok Intézete, majd Kulturális Kapcsolatok Intézete (KK1) bonyolította. A hatvanas évek második felétől már az avantgárd, illetve neoavantgárd művészek közül többen is eljutottak külföldi kiállításokra. A KKI 1980-ban megszűnt, a feladatok a Művelődési Minisztérium újonnan életre hívott főosztályához kerültek, mely átvette a KKI személyzetének jó részét (1980. július L). A minisztériumi apparátus előzetesen egyeztetett az intézményekkel a külföldre kivinni kívánt kiállításokról és megkötötte a szerződéseket a külföldi partnerekkel. Horváth György közlése. 1018 A fórumokat bemutatja: Hegyi 2002, 285-289. 1019 Hegyi a nyolcvanas évek közepén részt vett a Nemzeti Galéria néhány kiállításának szervezésében is. 1981-ben egyik szerzője a magángyűjteményi kiállításnak, majd 1982-ben önállóan megrendezte Várnai György fénygrafikáinak bemutatóját. 1020 Rendezte Hegyi Lóránd és Dévényi István. A művészeti tendenciák elméleti feldolgozásával, melyeket hol új eklektikának, új szenzibilitásnak, illetve új festészetnek neveznek, elméleti szempontból főként Hegyi foglalkozott. Az új törekvések első elméleti megfogalmazása is tőle eredt: Hegyi 1983a; Hegyi 1983b. 1021 Nádas Péter megnyitó beszéde, kézirat, MNG Adattár 1985. A szöveg 1986-ban, a Jelenkorban megjelent.