Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - C. Nyitás és transzfer. Az egyetemes művészet felé, 1976-2000

a deklarációk szintjén múzeumnak nevezték a Galériát, egyes minisztériumi irányítók számára a hetvenes évek közepéig inkább egy második Műcsarnoknak számított. Ezért tarthatjuk jelentós lépésnek, hogy a nyolcvanas évek közepén a Nemzeti Galéria vezetése határozott fordulatot tett a tradicionális múzeumfelfogás irányába, és igyekezett az intézményt kivonni a kortárs művészek alkalmi kiállítójának szerepköréből. 1985 után, eltekintve néhány kollektív tárlat megrendezésétől (1986: Eklektika' 85; 1991: Stúdió-kiállítás), többnyire csak néhány külföldön élő kortárs művész anyaga kapott helyet a múzeum termeiben.

1000 A kortárs művészek múzeumi megjelenésénél kétféle szempont játszott szerepet: egyrészt a minisztériumé, amely a Műcsarnokból kiszorult művészek kiállítási igényeinek kielégítésére törekedett, másrészt a múzeumi kurátorok szakmai szándékai és indítékai. A helyzet egy fokkal kedvezőbb volt, mint a Műcsarnokban, ahol - Frank János visszaemlékezése szerint - 1983-ig minden esetben a hatóságok, a Lektorátus vagy a Kulturális Kapcsolatok Intézete döntött a programokról.

1001 Maga a Műcsarnok mint kiállító intézmény 1963-tól igénybe vette a Nemzeti Galéria kiállítási tereit is, s hasonló kapcsolatban állt a múzeummal a Kulturális Kapcsolatok Intézete is. Persze, mint az 1957-ben rendezett Forradalmi Művészet kiállításánál láttuk, alkalmanként a Galéria is igénybe vette a Műcsarnok termeit.

1002 1964-től, s főként a hetvenes években nagyobb tárlatokat rendezett a Galériában a Magyar Képzőművészek Szövetsége.

1003 A múzeum néhány alkalommal helyet biztosított a Fiatal Művészek Stúdiója kiállításainak is. A Stúdió a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapja ifjúsági tagozataként kezdte meg tevékenységét 1958-ban. Működése során több-kevesebb sikerrel feszegette a hivatalos művészetpolitika kereteit, s tagjai közé befogadta a nonkonformnak ítélt törekvések képviselőit is. A Stúdió 1966-ban rendezett kiállításán „elsöprő erővel jelent meg az új nemzedék" - emlékezik vissza Kovalovszky Márta.

1004 A fiatalok művészeti egyesülete 1975-ben szerepelt először a Nemzeti Galériában, a Stúdió által kiírt pályázatra benyújtott müvekkel.

1005 A Galéria volt a helyszíne a Stúdió formabontó tárlatának is 1978-ban. Ez a kiállítás a Stúdió fennállásának 30 éves jubileumát ünnepelte, s lehetőséget adott a legifjabb generáció bemutatkozásának is. A tárlat koncepcióját Váli Dezső festőművész és belsőépítész dolgozta ki.

1006 Váli fő szempontja az egyes alkotók elkülönülő, egyéni megjelenésének biztosítása volt. Szemben a műcsarnoki és más intézmények szokásos kollektív tárlataival, azok a művészek, akik igényt tartottak rá, ezen a kiállításon külön boxokban mutathatták be műveiket, saját ízlésük szerint kialakíthatva a rendelkezésükre bocsátott enteriőröket: ef Zámbó István hulladékokból készített sajátos berendezést, El Kazovszkij díszleteket épített, mások konceptuális műveket mutattak be, vagy szimbolikus értelmű installációkat hoztak létre.

1007 Ami a kritikusoknak, s különösen az apparátus felelős személyeinek feltűnt, az egyes kiállítók anyagának vidáman nonkonform karaktere, a művészeti közélet megszokott kívánalmaival szemben tanúsított, szándékosan kihívó magatartása, vagy mint Bereczky fogalmazott: a szerepükbe belemerevedett közszereplők és kritikusok világával szemben provokált fiatalos „próbabunyó" a „nemzet első képtárában".

1008 Nemcsak a bevett értékeket megkérdőjelező „újmüvészet" jelent itt meg, hanem ezzel párhuzamosan a kulturális irányítás megváltozott - mondhatjuk türelmesebb - hangneme is.

1009 A szakkritika is élénken és többnyire pozitív módon reagált a tárlat újszerűségére, ám az Alap részéről a rendezőket, így Váli Dezsőt és (az ifj.) Pogány Gábort retorziók érték. A visszatekintések szerint „a nyolcvanas évek művészeti progresszióját és generációváltását a Stúdió 1978-as jubileumi kiállítása indította cl".

1010 Mindez nem jelentette azt, hogy a Nemzeti Galéria mint intézmény a nyolcvanas években kiteljesedő művészeti mozgalmakban komolyabb szerepet vállalt volna, hiszen a kortárs művészet vonatkozásában - mint láttuk, nem egészen önszántából - mindvégig ingadozott a hagyományos múzeumszerep, és az aktualitásokra figyelő műcsarnoki, vagy galériatípusú intézményfelfogás között. Fontos volt azonban, hogy a Stúdió nem csupán kiállításai révén került kapcsolatba a Nemzeti Galériával, hanem archívumán keresztül is. Fennállása óta ugyanis a kiállításokon egyes müveket a Stúdió megvásárolt a tagjaitól saját archívuma számára. Az archívum később egyik forrásává lett a Nemzeti Galéria kortárs művészeti gyűjteményének: s így az átlagos produkciókon kívül néhány igen fontos mü is átkerülhetett a múzeum Jelenkori Gyűjteményébe.

1011 1000 A kiállítások száma 1983 után jelentősen lecsökkent, inkább olyan nagyobb rendezvényekre került sor, amelyek hosszas előkészületet és alapkutatást igényeltek. 1001 Frank János visszaemlékezése. In: Kat. Budapest MNG 1991 (Hatvanas évek), 82; Frank 1996: Frank 2006. 1002 A hatvanas években Nemzeti Galéria is rendezett kiállításokat a Műcsarnokban: pl. Kottán György gyűjteményes kiállítása 1965; Elekfy Jenő 1965; Iván Szilárd 1966; A Kulturális Kapcsolatok Intézete szervezte 1968-ban Lütz Béla kiállítását; továbbá 1976-ban a Francia portrék; 1977-ben Szenes Árpád; valamint számos nemzeti kiállítást, a cseh, bolgár, indiai, szovjet és más nemzetek kortárs művészetének anyagából. A Műcsarnok programjairól: Néray 1996. 1003 Ezt különben Pogány Ö. Gábor is szorgalmazta, aki különösen szívesen adott helyet a vidéki művészek budapesti bemutatkozásának. A Szövetséggel közös kiállítások szemelvénycscn: 1964: Fiatal szovjet festők; 1965: Politikai plakátok; 1972: Kelet-magyarországi képzőművészek kiállítása; 1976: Textilgrafika; 1979: Mai magyar grafika; 1983: Mai magyar grafika és rajzmüvészet; 1985: Nemzetközi festészeti kiállítás stb. A Nemzeti Galéria, valamint Pogány Ö. Gábor szerepéről emlékezik meg a vidéki képzőművészeti életben Dömötör János: A Vásárhelyi Ószi Tárlat történeti áttekintése. Sokszorosítás az 1978-ban Hódmezővásárhelyen elhangzott előadások köréből, 1978, 6-7. 1004 Kovalovszky 2002, 190; A Stúdió 66 anyagát nem nézte át előzetesen kijelölt zsűri, az Ernst Múzeumban rendezett tárlaton a legkülönfélébb irányzatok kaphattak teret. 1972-re a fiatal művészek elérték, hogy szervezetük saját kiállítási helységgel is rendelkezzen. Ld.: Aknai Mcrhán 2002, 218. 1005 A kiírás témája: Ifjúság a szocializmusban. 1006 A történet jól követhető Váli naplójából: Váli 1992, 119-124, 129, 130. A müveket nem zsűrizték, de a már álló kiállítást megszemlélte Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes, aki elrendelte egyes tárgyak. így Wahorn András művének eltávolítását. A Művészet című folyóirat egy egész számot (1979/4.) szentelt a tárlatnak, amely többségében kedvező kritikát kapott. A Kritika című folyóirat Bereczky Lóránd elemzését közölte. Bereczky 1979. 1007 A kísérleti „boxok" közül megemlítik Körösényi Tamás, Veszély Ferenc és Váli Dezső müvét, Tolvaly Ernő, Bukta Imre, Kelemen Károly konceptuális alkotásait. A kiállításon 231 hagyományos műalkotás és 33 kísérleti jellegű mű, installáció szerepelt. Aknai Mcrhán 2002, 226. 1008 A Stúdió jubileumi kiállítását állami eszközökből hozták létre, a költségeket részben a Művészeti Alap, részben a Művelődési Minisztérium Képzőművészeti Osztálya állta. A múzeum részéről Dévényi István volt a szervező. 1009 „Tagadhatatlan, hogy kulturális politikai szempontból és művészeti vonatkozásait tekintve a tárlat próbára tette a befogadás és támogatás tűrőképességét..." Bereczky 1979, 37. 1010 Idézet: Aknai-Merhán 2002, 227. 1011 A Stúdió vezetősége 1974-től pár éven át mások mellett a Nemzeti Galériának is átadott egy kisebb kollekciót a 60-as évek második feléből származó művekből: 95 müvet a saját archívumából. A Stúdió anyagából származott a Jelenkori Gyűjtemény néhány fontos darabja, például Lakner László: Forradalmárok kivégzése című, 1965-ben festett müve. Ld. még: Kovács 1994, 195-205.