Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)
I. A felejtés leplei
szól.' 4 Kéziratának nyomdába adásakor még nem tudhatta, hogy ez igen hamar, egy éven belül meg is valósul, hiszen, mint még szó esik róla, az alapítás rendkívüli körülményekkel, az 1956os eseményekkel függött össze. A létrehozandó önálló országos magyar képzőművészeti múzeum kérdését szakmai fórumokon már az ötvenes években, de a korábbi évtizedekben is többen megpendítették. Pogány azonban nem csupán eszmetörténeti előzményként szól róluk, hanem mintegy „konvertálja" is őket az ötvenes évek történeti szemléletébe: a „magyar művelődés harcosainak" sorába kimondatlanul odaállítva a jelenben cselekvő, harcos nemzedéket, azt a nemzedéket, mely hivatva van az elődök elbukott, de helyes próbálkozásait megvalósítani. Az alábbiakban még szót kell ejtenünk a Pogánynál és kortársai egy részénél megnyilvánuló, „marxizáló" 15 történelemszemlélet sajátosságairól, melyek mélyen behatárolták az 1949 utáni muzeológia helyzetét is, valamint a kibontakozás fázisairól, továbbá a tudományosság és ismeretterjesztés szempontjainak váltakozásáról, s nemegyszer e szempontok egymás ellen történő kijátszásáról. A múzeumtörténetek ritkán térnek ki az intézményi lét általánosabb problémáira. A rendi-alapítványi múzeumként 1808-ban létesült, 16 és az 1867-ben az állami költségvetés alá besorolt Nemzeti Múzeum létfeltételeinek alapvető változásairól, vagy az Országos Magyar Gyüjteményegyetem (1922), később pedig a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MMOK-1949) létének következményeiről a múzeumok életére általában nem sok szó esik. Az egyes múzeumi történeteket gyakran az intézményi autonómia illúziója hatja át. Általában nem a változó intézményi lét feltételeit számba véve, hanem gyűjteményeik gyarapodásán keresztül tekintenek önmaguk történetére. 17 A múzeumi intézmények kialakulása és sorsa nem szemlélhető csupán önmagában vagy az állami kultúrpolitika változásainak függvényében - eminens része az a művészettörténet tudománytörténetének is. 18 Ebből az aspektusból, mintegy a diszciplínák differenciálódásának történeteként ábrázolja újabb tudománytörténeti áttekintésében Marosi Ernő. 19 Szerinte a diszciplínák differenciálására való törekvés „legkönnyebben a különböző gyűjteménytípusok szétválásának folyamatán mérhető - együtt az általuk igényelt sajátos tudományos felkészültséggel". 20 Ez azt is jelenti, hogy minden újabb intézmény kialakulása ideális esetben magával hozza, illetve megteremti a művészet értelmezésének újabb horizontját. A differenciálódás szükségszerű volt a magyar múzeumügy egész történetében, és egyben párhuzamot mutatott az európai múzeumokéval. Az is könnyen alátámasztható, hogy az intézményesülés újabb fázisait minden esetben a nemzetközi folyamatok reflexiója kísérte. Külön szempontként merülhetnek fel a múzeumi-minisztériumi szakértőknek azon utazásai, úti beszámolói, melyek az európai múzeumügy intézményeinek megismerését és meghonosítását célozták. 21 Ami hozzáfűzhető még a differenciálódás nálunk lezajlott és szükségszerű történéseihez, az a múzeumügy, illetve az országos múzeumok egységének, összetartozásának gondolata, mely végigkíséri a múzeumok szakosodásának, szétválásainak és intézményesüléseinek egész történetét, beleértve annak 1945 utáni eseményeit is. Ezért a magunk részéről nem tekintjük a differenciálódás folyamatában történt „visszaesésnek" a múzeumszervezetek egységét kifejező intézmények, mint például az Országos Magyar Gyűjteményegyetem vagy a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja létrehozását, különösen azokban az időkben nem, amikor ezek a nagy összefogó szervezetek - kimondva vagy kimondatlanul - a múzeumok autonómiájának védelmét tűzték ki célul. A múzeumok történetében megragadható autonómia-igény több a szokásos intézményi autarkiára való törekvésnél. Eminens következménye az a múzeumok általános feladatának, nevezetesen a hosszú távú emlékezet érvényesülésének. Az utóbbi évtized diskurzusaiban a múzeumokat ugyanis nem csupán gyűjtemények őrzőiként, hanem a hosszú távú, kollektív emlékezet társadalmi instrumentumaiként határozzák meg. 22 Pierre Nora híres, az emlékezés intézményesülésével kapcsolatos müvében az államilag szervezett archiválás és muzealizálás történeti kialakulását a társadalmi emlékezet megváltozásával, a hagyományátadás szóbeliségének megszűnésével magyarázza. 23 Nora a francia történeti hagyományok továbbadásának eszközeiként, vagy amint ö nevezi, az „emlékezet helyei"-ként (les lieux de mémoire) mutatja be nemcsak az egyetemi történetírás tradicionális műhelyeit, hanem az emlékmüveket és nemzeti ünnepeket, továbbá a (francia) nemzeti archívumokat - a múzeumokat - is. 24 14 „A képtár alább következő története így nem más, mint szerény korlátok közé szorított előmunkálat egy majdani gazdagabb és szélesebb megoldás számára, amely munka e mostani kísérlet fejezeteihez remélhetőleg már egy újabbat is csatolhat majd, a nemzeti művészet külön múzeuma, a Nemzeti Galéria megalakulásának fejezetét." Rajnai 1956, 164. 15 A „marxizáló"' kifejezést Pogány nyomán használom. 16 Mivel már 1902-re végképp közhelyként rögzült a Nemzeti Múzeum alapításának 1802-es dátuma, utalnom kell a törvénycikk tárgyalásának dátumára (1806-1807) és a rendi alapítású Nemzeti Múzeumot megalapító törvényi cikkelyre: 1808. évi 8. tc. (1818. okt. 18). Berlász 1981, 85. Az alapításról szélesebb összefüggésben: Wagner 1977. 17 A legújabb múzeumtörténetek közül csak néhányat megemlítve: Néprajzi Múzeum 2000; Magyar Nemzeti Múzeum 2002; Kat. Budapest OSzK 2002; Czére Andrea (szerk.): Szépművészeti Múzeum Remekmüvek az ókortól napjainkig. Budapest: Szépművészeti Múzeum 2006; Szinyei Merse Anna (szerk.): Magyar Nemzeti Galéria. Budapest: Corvina 1993; K. Végh 2003; MNG gyűjteményei 2001; MNG XIX. századi állandó kiállítás 2004; MNG gyűjteményei 2007. 18 A művészettörténet tudománytörténetét korábban inkább egyetemi diszciplínaként kezelték. így ennek függvényében ejt részben vagy egészben szót a múzeumokról is Zádor 1952; Marosi 1965; Művészettörténet - Tudománytörténet 1976; Kat. Wien 1983a; Művészettörténet-írás programjai 1999. 19 Marosi 2006, 17-19. 20 Marosi 2006, 19. 21 Ilyen utazásokra, tájékozódásokra került sor az Iparművészeti, a Szépművészeti és a Néprajzi Múzeum megalapítását megelőzően. Az előbbiek sorrendjében szót ejt ezekről: Sinkó 2005; Radványi 2006; Fejős 2006; Tóth 2007. 22 Az egyéni és kollektív emlékezet kapcsolatának újabb irodalmát összefoglalja: Straub 1998, különösen „Kollektive Identität", 94-103; Idő és antropológia 2000; Fejős Zoltán: A válogatásról. In: Idő és antropológia 2000, 7-11. 23 Nora 1984-1992; Nora 1998, 64-68; Nora 1999; Assmann 1999. 133; Assmann .1. 1992; Identitäten 1998. 24 Mint a 23. jegyzetben idézett müvében (1998) Nora szellemesen megfogalmazza (a számomra elérhető Wolfgang Kaiscr-féle fordításban): „Es gibt lieux mémoire, weil es keine milieux de mémoire mehr gibt." 11. Lásd továbbá Nora 1999. A Pierre Nora szerkesztésében megjelent kötetek nyomán a nemzeti emlékezet kérdésének roppant irodalma keletkezett. Terminológiai, eszmetörténeti szempontból lásd még Assmann J. 1992. A magyar történetírás szemszögéből a kérdést többek között Gyáni 2000, különösen 81-127. A kulturális örökség, a múzeumtörténetek és a nemzeti emlékezet szempontját több konferencia is témául választotta.
