Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - B. A Nemzeti Galéria a Budavári Palotában

A megnyitóünnepséget 1975. október 12-én tartották, a helyszín a kupola alatti tér volt. A protokollbeszédekböl kiderül, hogy megjelentek a politikai élet fontos szereplői, a testvérintézmények igazgatói és képviselői, valamint több külföldi társintézmény vezetője is.

846 Az épületet Kállai Gyula, a Hazafias Népfront elnöke adta át rendeltetésének. A fennmaradt fotók is azt bizonyítják, hogy az ünnepség maga és a hely, a szárnyasoltár előtt szónokló Kállaival minden bizonnyal valamiféle politikai konszolidáció képzetét sugallhatta a látogatóknak. Solymár István viszont a napilapokban igyekezett lehűteni a túlzott elvárásokat azzal, hogy hangsúlyozta, a kiállítások nem állandó, hanem időszaki tárlatok. Szerinte a szerény címet viselő -Képek, szobrok három évtized művészetéből-, az 1945 után készült müvekből megrendezett „kísérleti válogatás" értelmezését az nehezítette meg, hogy a két világháború közötti előzményekből egyelőre semmit sem lehetett látni, mert ezek a müvek még mindig a Kúriában voltak. Mint írja, a kortárs képzőművészet számára a közeljövőben háromszor ennyi hely jut majd.

847 A kritikusok azonban egyáltalán nem voltak tekintettel a körülményekre. Beszámolóik éle túlnyomórészt magára az épületre, illetve az 1945 utáni kiállításra irányult. Alig esett szó a régi művészeti emlékanyag új tárlatairól. Viszont megállapították, hogy a palota egyelőre alkalmatlan kiállítások rendezésére, s hogy „alkalmassá kell rá tenni, ahelyett, hogy a császár új ruháját csodálnánk".

848 Más kritikusok főként az 1945 utáni művészet fejlődésének bemutatását, az értő válogatást hiányolták. Szerintük kevesebb mű bemutatása több lett volna.

849 Várva várt megnyitásakor a háború óta zárt övezetként létező Budavári Palota pont nem az a hely volt, ahol ne okoztak volna csalódást a „kísérleti" tárlatok.

850 Az értő kritika azt sérelmezte, hogy a múzeum munkatársai az irányzatok, súlypontok hangsúlyozása helyett mintha egyfajta áttekintő dokumentációt készítettek volna az állami vásárlásokról. A múzeumi gyűjtéssel és dokumentálással kapcsolatos elképzelések tehát látványosan ütköztek az értékválasztás követelményeivel. Mint Rózsa Gyula megfogalmazta: az Alap-féle „kétmilliós" vásárlások eredményének bemutatásával „egy sarzsival feljebb lépett a középszer (...) immár azt a látszatot keltve a közönségben, hogy nálunk az unalom, a jelentéktelenség és a tucatáru a művészet csúcsa". Ezzel szemben Pogány, valamint a rendező, D. Fehér Zsuzsa, az értékek megítélése körüli bizonytalanságra hivatkoztak, arra, hogy a társadalomban sokféle vélemény él egymás mellett. Az értékelések eltérőek lehetnek, fogalmazta meg már korábban Pogány, ám „ha a kortárs ítélet esetleg nem is szól majd az örökkévalóságnak", a múzeum feladata mégis az, hogy napjaink képzőművészeti termése legjavát és átlagát (...) megőrizze az utókornak, a műtörténelem tudományának.

851 A hetvenes évek közepén színre lépő kritikusnemzedék számára azonban épp ez a - korábbi történeti tapasztalatokon nyugvó - óvatoskodás, az értékelést elkerülő magatartás volt immáron elfogadhatatlan. Pedig a múzeum már a hetvenes évek elején rendezett néhány figyelemre méltó modern tárlatot is. Ilyen volt még a Kúria épületében Tihanyi Lajos - sok viszontagságot és meg nem értést elszenvedett - hagyatékának tárlata, majd már a Várban fogadott Moholy-Nagy László utazó kiállítása. A kritika mindkettőt kedvezően fogadta. 1972-ben, kihasználva az akkoriban a modern művészetre még nyitott romániai helyzetet, a magyar konstruktivista művészet emlékeiből Bukarestben mutatott be egy tárlatot.

852 A magyar modemek művészetét ismertető monografikus kiállítások sorát 1977-ben Bortnyik Sándor és Uitz Béla kiállítása folytatta. Ezekről a későbbiekben, az avantgárd művészet sorsa kapcsán fogunk szólni. Néhány külföldön élő művész is bemutathatta alkotásait, mint például a Portugáliában, majd Franciaországban letelepedett Szenes Árpád festőművész (1977).

853 A múzeum és a kortárs művészet kapcsolatát megszilárdítandó, már 1976-ban bekerült a tervekbe egy kiállítás-sorozat, mely azután éveken át meg is valósult „Műhely" néven.

854 A kéthetente változó tárlatokon a művészek legújabb és másutt még nem szerepelt müveit mutatták be azzal a deklarált céllal, hogy a közönség bepillantást nyerjen az alkotóművészet folyamatába.

855 A sorozat 1982-ig élt, s azok közé a rendezvények közé tartozott, amelyek nemcsak az elismert művészekkel foglalkoztak, hanem a fiatalok újszerű és érdekes alkotásaival is, köztük olyan mesterekéivel, akik egyben a „második nyilvánosság" szereplőinek számítottak. A Műhely-sorozat keretében 1976 és 1981 között több mint nyolcvan kis kiállítás készült. A legtöbbjüket leporelló kísérte, amelyen előre meghirdették a művész és a közönség találkozóját is.

850 Az érdekesebbek közül említsük meg a Csáji Attila, Gyarmathy Tihamér, Martyn Ferenc, Ország Lili, Helényi Tibor, Méhes László, Nádler István. Vilt Tibor, Bálint Endre, Deim Pál, Geller B. István, Prutkai Péter, Samu Géza, Schéner Mihály, Dobrányi Ildikó és Attalai Gábor müveiből készült Mü846 A meghívottak köre részben Pogány széles nemzetközi kapcsolatrendszerére utal. Jelen voltak: a leningrádi Puskin Múzeum és az Állami Orosz Múzeum igazgatója, az Ermitázs igazgatóhelyettese, a Tretyakov Képtár osztályvezetője, a párizsi Jeu de Paume és a Musée de l'Orangerie igazgatója, az Arts Council of Great Britain igazgatója, a varsói Nemzeti Múzeum és a szófiai Nemzeti Képzőművészeti Galéria igazgatói, a müncheni Haus der Kunst vezetőségének elnöke, a Drezdai Képtár vezetője, és nem utolsó sorban a bécsi Österreichische Galerie igazgatóhelyettese. Pogány Ö. Gábor megnyitó beszéde, MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 129. dosszié/l. 847 Az utóbbi 30 év válogatásából rendezett kiállítást Solymár „első kísérletnek" nevezi, mely „alkalmat ad pennaforgatásra minden gyakorló és kezdő kritikusnak". In: Nemzeti Galéria megnyitására a Budavári Palotában; A Magyar Nemzeti Galéria új otthona. Solymár István cikkfogalmazványai a Magyar Hírlap 1975. október 6-i és a Budapest c. folyóirat 1975. novemberi száma részére. MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 129. dosszié/2-3, dokumentum. 848 Frank 1973, 5. 849 Gábor 1975; Vadas 1975; Rózsa (dátum nélküli cikk-kivágás, MNG Adattár). 850 Rendező D. Fehér Zsuzsa. 851 Pogány: A Magyar Nemzeti Galéria. Kézirat é. n. MNG Adattár, ltsz.: 24.400/2006, 4. dosszié/21. 852 Tihanyi Lajos-emlékkiállítás, MNG 1973; Moholy-Nagy László-kiállítás (az európai vándorkiállítás utolsó állomása). 1975. november. Lásd: Miklós Pál: MoholyNagy példája. Kritika 1976. 1. szám, 14; Kai. Bukarest 1972. P 853 Anyagának rendezésében több múzeum kurátora is részt vett: Fanciaországból Guy Weelen, a Szépművészeti Múzeumból Cifka Péterné, Pécsről Hárs Éva, és a Nemzeti Galériából Dévényi István. 854 A Műhely-sorozat először az 1976-os éves tervben szerepel. Solymár István levele Gönyei Antalnak 1975. dec. 11. MNG Irattár, 863-1008/1975/389. 855 Pogány Ö. Gábor levele Gönyei Antalhoz, 1976. febr. 5., melyben kéri, hogy a Múzeumi Főosztály szerezze meg a Képzőművészeti Főosztály engedélyét a kiállítás-sorozathoz. A művészekhez írt levelek szerint a kiállítók listáját előzetesen egyeztették a Magyar Képzőművészek Szövetségével. Ez azért különös, mert a Székesfehérvári Múzeum már 1974-től kezdve nem egyeztetett a minisztériummal, ha a kiállítás különben szerepelt is az éves tervekben. Az első felkéréseket Éri Gyöngyi 1976. július 23-án továbbította a művészeknek. MNG Adattár, Éri Gyöngyi letétje. 856 A Műhely-sorozatot és a közönségtalálkozókat a Közművelődési Osztály szervezte. A leporellókat hol művészettörténészek, hol pedig maguk a művészek írták.