Veszprémi Nóra - Jávor Anna - Advisory - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2005-2007. 25/10 (MNG Budapest 2008)

LÓRÁND BERECZKY: The First Fifty Years - 50™ ANNIVERSARY OF THE HUNGARIAN NATIONAL GALLERY - Katalin SINKÓ: The Making of an Independent National Gallery: Between Memory and History

Az önálló „nemzeti képtár" Emlékezet és történelem között* A Magyar Nemzeti Galériát mint a magyar képzőművészet országos múzeumát a művelődésügyi miniszter 43/1957. M. K. 7. /M. M. sz./ utasításával hozták létre. Az utasítás szerint az új intézmény a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárának, Modern Szobor Osztályának és Grafikai Osztályának magyar gyűjteményeiből létesül, és „a magyar képzőművészet önálló országos múzeuma" lesz. Egy évvel később a magyar kormány 2018/1958/111.9. sz. határozatával azt is kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Galéria „nemzeti múzeumi jelleggel" működik. Az alapítás körülményeiről ezen adatok mellett szinte semmi nyilvános információ nem maradt fenn. A múzeumi intézmények sorsa nem szemlélhető csupán önmagában vagy az állami kultúrpolitika változásainak függvényében, hanem elválaszthatatlan része a művészettörténet tudománytörténetének is. A magyar múzeumügyben a differenciálódás szükségszerűen bekövetkezett, és ez megfelelt az európai gyakorlatnak. A szakosodás mellett Magyarországon a kezdetek óta élő volt a múzeumügy egységének, illetve az országos múzeumok összetartozásának gondolata is. Kérdés, hogy a magyar viszonyok között hogyan érvényesült a múzeumok általános feladata: a hoszszú távú nemzeti emlékezet őrzése. Az első országos múzeumot - a Nemzeti Múzeumot - a rendi országgyűlés az 1808:8. tc. által létesítette, befoglalva ebbe az új intézménybe a Széchényi Ferenc által 1802-ben alapított Nemzeti Könyvtárat is. Ajándékok révén a múzeumnak képtári részlege is lett, amelyet 1845-ben átalakítottak, elkülönítve egymástól az Altalános Képtár és a Nemzeti Képtár osztályait. Később - az abszolutizmus évei után - lehetőség nyílt a magyar múzeumügy szervezeti önállósulására. Az 1870-es évek múzeumi gyarapodásai, de a szakosodás is elkerülhetetlenné tette újabb és újabb gyűjtemények leválasztását a Nemzeti Múzeum anyagáról. Elsőként az Országos Képtár alakult meg (1871), amit az iparművészeti emlékanyag elkülönítése követett (Iparművészeti Múzeum, 1872). A Történelmi Képcsarnok megalakulásával a nyolcvanas években is folytatódott a szétválás folyamata (1884). Az önálló képzőművészeti múzeum kialakításának egyik fontos mozgatórugója a magyar, illetve magyarországi művészet fejlődésének szemléltetése volt. A Nemzeti Múzeumban a régi magyarországi művészet emlékei még beolvadtak az egyéb he* Az itt olvasható angol nyelvű szöveg és magyar rezüméje a tömörített változata egy átfogó tanulmánynak, amely a Magyar Nemzeti Galéria Evkönyvének következő, 2008-as kötetében fog megjelenni. lyekről származó tárgyak közé, de az Országos Képtár 188l-es átrendezésekor Pulszky Károly már önálló termet biztosított a magyarországi eredetű festményeknek. Az Országos Képtár létrehozásának következménye lett a modern képzőművészeti emlékanyag külön felállítása is. A képek korszakok szerinti szétválasztásával a magyar múzeumügyben is meghonosodott az a külföldi gyakorlat, mely a művészettörténeti gyűjteményeket elkülönítette a modern képtárak anyagától - utóbbiak időbeli kezdetét általában 1800-ban határozták meg. A Szépművészeti Múzeum koncepcióját Pulszky Károly dolgozta ki. Olyan múzeumot javasolt felállítani, melyben egyenlő súlyt kapnak a „művészettörténeti" és a „modern" gyűjtemények. Az 1906-ban megnyílt múzeum e tervnek megfelelően épült fel, de céljait igen korán kritikák érték. A modern művészetben ekkor érvényesülő historizmus-ellenes felfogásnak megfelelően vitatták a múzeum retrospektív szemléletét, felróva a magyar kultúra szempontjainak elhanyagolását, s követelve egy tisztán nemzeti irányultságú képtár létrehozását. A Szépművészeti Múzeum igazgatói székébe 1914-ben Petrovics Elek került. A modern magyar képtárat még 1913-ban elkülönítették a külföldi modern képtár anyagától, ám ennek konzekvenciáit már Petrovics vonta le. 1928-ban „külön hajlékot" rendezett be az utolsó évtizedek magyar festészetének, és az így létrejött Új Magyar Képtár számára soron kívüli vásárlásokat bonyolított le. Célja nem csupán egy modern magyar képtár létesítése volt, hanem a régi magyar művészet emlékeinek felkutatása is. A 20. században a múzeumtörténetek legfontosabb kérdései közé tartozott, hogy a kultúrpolitika tudományos vagy inkább ismeretterjesztő intézményként kezeli-e a múzeumokat. Erre a kérdésre időről időre eltérő válaszokat adtak a kultúrpolitika iránya szerint, s ez minden esetben felforgatta a múzeumok addig kialakult belső életét. A Tanácsköztársaság idején az állami gyűjteményekből, valamint a köztulajdonba vett magángyüjteményi tárgyakból egy, a tömegnevelést szolgáló Kultúrhistóriai Múzeum létrehozását tűzték ki célul. Ez nem valósult meg. 1922-től 1934ig a múzeumok egy autonóm szervezet, az Országos Magyar Gyüjteményegyetem alá tartoztak. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter (1922-1931) a művészettörténetet inkább a történettudomány segédtudományaként kezelte. Egy Hóman Bálint (1932-1942) minisztersége alatt, 1934-ben hozott újabb törvény a múzeumi szféra erőteljes centralizálását eredményezte. A múzeumokat már nem a Gyüjteményegyetem, hanem a Nemzeti Múzeumról elnevezett középszintű szervezet fogta össze.