Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - PLESZNIVY Edit: A destigmatizáció állomásai. Festőművészek képei a Pszichiátriai Múzeum gyűjteményében

4. Nemes Lampérth József: Női akt, 1914. Budapest, Pszichiátriai Képtár-Múzeum Gyakran 12-14 órán át dolgozott megszállottan, majd hónapokig tétlenül ődöngött. A lappangó betegség jelei - dühkitörés, stupor - 1916-tól egyre gyakrabban jelentkeztek a művésznél. 1917 augusztusában kelt levelében így ír: „Attól félek, hogy megint hamarosan összetörök, teljesen passzívan viselkedem mindennel szemben. És minden szentimentalizmus nélkül mondom, hogy nagyon sokszor inkább szeretnék a föld alatt lenni, mint itt fenn összetörni a reménytelen küzdelem alatt... Unok már mindent - az életet is. Csak az emberektől távolodom folyton, a saját nagy egyedüllétembe."

21 A Tanácsköztársaság utáni egzisztenciális gondok, a reális fenyegetettség és a berlini emigráció nélkülözései siettették betegségének kialakulását. 1921 elején skizofréniával az angyalföldi elmegyógyintézetbe került. 1922. január 12-i levelében olvashatunk az ott töltött tizennégy hónapról: „Idegbántalmam különösen az első két hónapban igen erős volt, s még inkább, állandó nyugtalanság volt rajtam. Képzeletem és gondolataim egészen rapszodikusak, csapongóak voltak. Agyam hihetetlenül fantasztikusan dolgozott, és borzalmas víziók kínoztak." Elbocsátását követően tovább gyötrik kóros hangulatingadozásai, depressziója, üldöztetéses téveszméi, ezért 1922. november 17-én a Lipótmezőre szállították. Pszichózisa előrehaladtával az alkotással töltött időszakok egyre szűkültek, munkái patologikussá váltak. Utolsó éveiben már nem festett.

22 A szakmai munkát segítő tudományos igényű gyűjtemény feltételezi a képek mellé csatolható kórrajzok fellelhetőségét is. A régi dokumentumok között található többek között Madách Borbála, Vörösmarty Erzsébet, Nemes Lampérth József és Gulácsy Lajos kórlapja (5. kép). Az 1924 és 1932 között ugyancsak a Lipótmezőn kezelt Gulácsy Lajosnak

23 (1882-1932) a szájhagyomány szerint számos rajzát őrizte a múzeum. Ennek leltárkönyvi nyoma azonban nem maradt fenn. A már súlyosan beteg festő ebben az időszakban feltehetően nem alkotott. Számos kortársához hasonlóan Gulácsy Lajosnál is az első világháború traumái siettették a pszichózis kifejlődését. Különcködés, modorosság már egész fiatal kora óta jellemezte viselkedését és öltözködését, ugyanakkor életmüvét 1918-ig kiemelkedő kvalitású képek sora kíséri. A háború kitörése Velencében érte a festőt. Reális fenyegetettségét beteges képzelgései felnagyították, iszonyatos víziók, üldöztetéses téveszmék gyötörték. 1914. augusztus 18-án beszállították a velencei Ospedale Civile kórházba, majd a San Servolo Szanatóriumba, ahonnan édesanyja 1915 májusában hozta haza Magyarországra. Soha többé nem láthatta viszont a másfél évtizedig otthonaként szeretett Itáliát, művészetének 5. Gulácsy Lajos kórrajza. Budapest, Pszichiátriai KéptárMúzeum