Király Erzsébet - Jávor Anna szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001, Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére (MNG Budapest, 2002)

TANULMÁNYOK / STUDIES - SZŰCS György: „Pictura irredenta". Egy Csók István-kép értelmezése

SZŰCS GYÖRGY „Pictura irredenta" EGY CSÓK ISTVÁN-KÉP ELEMZÉSE A műalkotás hosszabb-rövidebb léte alatt eltávolodik korabeli közegétől, a megváltozott világ újabb jelentéseket társíthat hozzá, amely az eredeti művészi szándék felerősödésével, máskor elmosódásával, szélsőséges történelmi pillanatokban annak teljes eltűnésével jár együtt. „Átmeneti" korokban a felejtés mozzanata annyira domináns, az évek múlásával a mű aurája annyira leszűkülhet, hogy a csendélet, a tájkép, a portré műfaji besorolások mögött ritkán fedezzük fel a valamikor anynyira fontosnak tünő narratív hátteret. A kutatás elsősorban az időtlen remekmüvek, legfeljebb az időhöz kötött főművek művészettörténeti láncolatára, meghatározó elemeire figyel, pedig a múlt egy-egy szelete az átlagos alkotások jellemző történetek kibontása révén értelmezhető leginkább. A feltárás eredménye azonban gyakran nem a tárgy esztétikai értékét, legfeljebb „tárlatvezetői" érdekességét növeli, a megállapítások sem a művészettörténet, sokkal inkább a kultúr-, sőt kultusztörténet számára szolgáltathatnak lényeges adalékokat. Jelenünkhöz minél közelebb eső időszakot vizsgálunk, annál erősebb az egyéni érintettség, az elfogultság, a tárgyilagos megközelítést elhomályosító, érzelmi viszonyulás. Nincs ez másként a húszas-harmincas évek politikai konzervativizmusához szorosan kapcsolódó irredentizmus eszmekörével sem, amely az I. világháború után a nemzeti önterápia, a társadalom belső kohéziónövelő szerepét játszotta el.

1 Az e gondolatkör jegyében fogant művek azonban - éppen az ideológiai leterheltségük miatt - ritkán bizonyultak értékállónak. Jobb esetben kordokumentumnak tekinthetők, rosszabb esetben, jelenkori aktivizálódásuk idején, a politikai giccs kategóriájába sorolhatók. Az 1990-es évek elején, igen sérült állapotban, keret nélkül került elő a Magyar Nemzeti Galéria raktárából egy szignálatlan leánykaportré, melynek oldott, festői stílusa, illetve a szomorkás arc Züzüre emlékeztető vonásai már első pillantásra Csók István művészetét idézték fel. A kép hátoldalán található cédula azután eloszlatott minden kételyt: 1942 nyarán A magyar művészetért kiállításon Hiszek Magyarország feltámadásában címmel szerepeltette a művész, a katalógus reprodukciója pedig megegyezett a talált kompozícióval.

2 A viharos háttér, a magyaros ruha, az alig láthatóan összekulcsolt kezek a címadással, azaz Papp-Váry Elemérné ismert verssorával nyerték el valódi jelentőségüket, s kölcsönöztek jelképes értelmet az egyébként szűk kivágatú, mindenfajta értelmezési kapaszkodót mellőző festménynek. Felmerült a kérdés: egyszerű Züzü-portréról, avagy rejtett propagandaképről van szó? Mikor és miért festette meg a po/. Csók István: ,, Hiszek Magyarország feltámadásában", 1925. Magyar Nemzeti Galéria litikai közszerepléstől következetesen tartózkodó művész? A korszak köztéri szobrainak folyamatos nyilvánossága mellett mennyire lehet hatékony egy kifejezetten intim hangulatú mű üzenete? A válaszok megfogalmazását a kutatói kíváncsiság mellett egy másik, véletlen epizód is serkentette. Az 1928ban megjelent Trianontól - Rothermereig című, a revíziós küzdelmek legfontosabb etapjait dokumentáló album

3 illusztrációi között váratlanul felbukkant Csók István ajánlással („To Lord Rothermere the true friend of Peace"), illetve a „Hiszek Magyarország feltámadásában" felirattal ellátott változatát - az egyik újságcikk szerint - 1927-ben Lord Rothermere-nek ajándékozta az őt angliai otthonában meglátogató magyar küldöttség. A művész œuvre-jébol eddig, s ezután sem különösebben hiányzó festmény tehát két olyan, tőle független történet